Everything is fantasy.

A fény és az árnyék 8. rész

Miután Sally beleolvadt a sötétségbe gonosz nevetés hangzott fel az erdőben, és a hang forrása Cassie és Brian körül körzött, bár egyenlőre nem tette magát láthatóvá a lény, amivé Sally vált. Pár percig körözött körülöttük, majd a hátuk mögött kivált a sötétségből, immár új alakot öltve. Vörös haja eleven tűzként lobogott az arca körül, kiemelve az immár citromsárgán világító szemeit. Mélyen kivágott, hollófekete ruhája a földig ért, új csizmái szárában pedig mérgezett tőröket bújtatott. Mindkét alkarján fekete bőr karvédő volt, különleges ékkövekkel és kristályokkal díszítve. Léptei hangtalanná váltak, szinte a levegőben járt; a barátai nem is halhatták, ahogy mögéjük sétál.

- Érdekes párosítás vagytok. - jegyezte meg érdektelen, de szinte már csilingelő hangon. A barátai ijedten pördültek meg. Érezték, hogy valami nincs rendben vele, ezért mindketten automatikusan tettek pár lépést hátra, noha mindketten egy kicsit más okból. Brian úgy érezte, hogy valami húzza a lány felé. Csábította a lányból kiáradó sötétség, de ugyanakkor meg is ijedt tőle egy kicsit, elvégre nem ezt szokta meg Sallytől. Cassie pedig egyenesen rosszul volt a barátnője közelségétől. Sally először Brianhez lépett, és a fiú nyaka köré fonta a karját. Brian megborzongott a lány érintésétől, olyan érzése volt, mintha a lány fel lenne töltődve elektromossággal. Csak pár másodpercig bírta az érintését, majd lefejtette magáról a lány karjait. A lány csak egy mosollyal reagálta le az enyhe elutasítást, majd a barátnőjéhez fordult.

- És hát a drágalátos fogadott nővérem... Te már sosem fogod megtapasztalni a sötétek hatalmát. De hát látom is a jövődet. Sok szenvedés vár rád. Hogy irigyellek érte... - Sally sóhajtott egy nagyot, majd folytatja - Na de lényegtelen is. Elbúcsúzni jöttem tőled. Veled még találkozunk drágám. - intézte utolsó szavait a fiúnak, majd felemelt fejjel elsétát közöttük, és egy szempillantás alatt beleolvadt a sötétbe, s elindult felfedezni az új otthonát. Miközben Sally elkezte a sötétség és árnyékok útjait járni, addig Cassie és Brian értetlenül metedtek maguk elé pár percig. Végül a lány törte meg a csendet.
- Ez meg mi volt? - kérdezte elkeseredetten - Mégis mit csináltál vele?
- Fogadott nővér? - kérdezte homlokráncolva a fiú válasz helyett.
- Téged ebből az egész szituációból csak ez zavar a legjobban? Most vesztettük el őt, te pedig ezen vagy fennakadva? - döbbent le a lány. Pár pillanat múlva viszont csak dühösen megrázta a fejét, és csörtetve elindult egy általa kiválasztott irányba. A fiú szó nélkül követte, mivel tisztában volt vele, hogy a lány sokkalta jobban ismeri az erdőt, mint ő. Hosszú utuk visza a városba eseménytelenül, és szótlanul telt a sötét, néma erdőn keresztül. Végül Brian törte meg a csendet.
- Össze kell ülnünk, és meg kell tudnunk, hogy mi történt vele. Eggyütt. Mint feketék és fehérek. Vissza kell hoznunk őt.
- Igen, jól mondod, vissza kell hoznunk őt. De te maradj távol tőle! Te miattad van ez az egész! Ha te nem vagy, most nem tartanánk itt. És eszem ágában sincs a feketéket a közelébe engedni! - ordítozott hisztérikusan a lány, majd sírva elrohant. Brian meg csak állt egy darabig, és nézett utánna. Tényleg az ő hibája volna? Sally miatta veszett el... talán örökre? Nem tudta. Megfordult, és lassan, ráérősen elindult haza.

Egy jó negyed órával később megérkezett a rozoga házhoz, amit otthonának hívott. Kész romhalmaz volt az egész, csodálkozott, hogy még nem omlott össze. Apró, csupán pár szobás ház volt, de a tető egy része hiányzott, a falakról omlott a vakolat, a két ablakból egy be van törve. Hát igen. Itt lakott ő, és az alkoholista apja. Ebben a poros, kicsi, roskadozó házban. Utált itt élni, és utálta az apját is. Részben ezért állt be a feketék közé. Most is a szokásos fogadtatás várta, mint minden alkalommal, amint átlépi a rozoga ház küszöbét. Az apja a kanapén ülve, olcsó piával a kezében, a tévét bámulva fogadta, noha már hajnali kettő volt. Brian nem akart mást, minthogy bemenjen a huzatos és kicsi szobájába, és aludhasson egy kicsit, vagy ha aludni nem is, akkor legalább egy kicsit gondolkozni tudjon a történteken, hogy magyarázatot tudjon adni arra, hogy mi történt azzal a lánnyal, akit szeretett. Reményei a békés pihenésre vagy gondolkozásra szertefoszlottak, amikor az apja megszólalt.
- Hova mész? - kérdezte gorombán. Brian egy pillanatra lefagyott, majd emlékeztette magát, hogy viselkedjen normálisan.
- Aludni. Tudod, fáradt vagyok.
- Nem kéne éjfélig bulizni a nyamvadt haverjaiddal, akkor nem lennél fáradt.
- Nem bulizni voltam, Sallyéknél voltam és tanultunk. - hazudta folyékonyan.
- Persze, én meg tudok repülni. Én már a te korodban dolgoztam, és a kocsmákba jártam. Nem pazaroltam az időmet holmi iskolára.
- Ezért tartassz ott ahol. - dünnyögte Brian, majd bement a szobájába.
- Ne merészelj elmenni, amikor beszélek hozzád te fattyú! Gyere vissza! Bár tudodmit, ne is gyere vissza, hiszen jobb lett volna, ha meg se születsz. - ordítozta az apja, majd visszafordult a rettentően fontos tévéműsora felé, és meghúzta a kezében tartott üveget. A fiú számtalanszor hallotta már, hogy az apja így beszélt róla. Sőt, olykor azt is hozzá tette, hogy nem érti a felesége miért nem folytotta őt vízbe kicsikorában. Mégis, most lett elege. Éveken keresztül hallgatta már ezeket a mondatokat, sokszor sokkal durvábbakat, némi pofozodással és veréssel társítva. Amíg az anyja élt, addig az apja békénhagyta őt, nem bántotta, sőt, néha egészen kedves volt vele. Azután minden megváltozott. Most az ágyán ülve eszébe jutott minden fájdalmas és régi emlék. Mindegyik, egyenként tett hozá némi félelmet, bánatot, fájdalmat vagy dühöt. Felidéződött benne hogy hogyan szerezte sebhelyeit; mondhatni ez volt apja ajándéka minden szülinapjára. Viszont annyi érzés közül csak egy emelkedett ki a többi közül. A fájdalom. Ez az érzés mint egy éhes és vad farkas győzte le a többit, szépen, lassan, egyenként, míg végül ő maradt az egyetlen. A fájdalma mindent elsöpört, és fiú teljesen összeomlott. De persze ő ilyen volt. Nappal egy helyes, szerelmes rosszfiú, maga a fekete vezér jobb keze, éjjel viszont kész érzelmi roncs. Az egyetlen fénysugara Sally volt. Ő adott egy kis fényességet Briannek az ilyen helyzetekben. Miatta élt a fiú. Szó szerint. Mielőtt megkapta volna a feladatot Codytól, mielőtt beleszeretett volna a lányba, öngyilkosságot tervezett. Minden alaposan és pontosan eltervezett. Viszont ezután a lány mindent összekuszált. Ezért volt még életben. Most, hogy a lány már nem volt többé önmaga, már nem tudott tovább élni. Mikor eljutott ehez a felismeréshez, kikelt az ágyból, és kimászott a ablakon, majd egy ügyes szaltóval már hangtalanul az utcán landolt. Hátra sem pillantva, sprintelve kezdett neki rövid útjának, ami a város egyetlen hídjához vezette. Mikor odaért a híd közepére, odament a széléhez, és kimászott. Megfordult, és egy ideig csak nézte a folyót. Majd lehunyta a szemét, és már csak a sötétégnek suttogta az utolsó szavait
- Ég veled. - majd elengedte a korlátot, és leugrott.