Everything is fantasy.

5. Az új pálca

Az Abszol út kihalt volt, Nicole csak két fiatal boszorkát látott lézengeni az egyik kirakat előtt. Egy pillanatra lehunyta a szemét, gondolatait lecsendesítve csak a szél gyengéd cirógatását élvezte. Érezte társa nyugtalanságát, épp ezért hamar összeszedte magát, és rezignáltan felmérte a terepet. Még csak dél felé járhatott az idő, de ő már rettenetesen fáradt volt. Pálca nélkül a tudását csak elég nehézkesen lehetett felmérni, és bár ő megpróbált minden kérdésre a lehető legkörültekintőbben válaszolni, ahogy azt a furcsa, mogorva bájitaltan professzor is kiemelte, az elmélet gyakorlat nélkül nem elég; ő legalábbis nem érezte annak.

- Mit szeretnél először venni? – kérdezte nyugtalanul Jack, miközben lassú léptekkel elindult előre.

- Nos, mivel még mindig nem tudom, hogy melyik évfolyamba is kerülök, ezért, ha egészében nézzük a képet, nem sok mindent tudunk megvenni. Az új pálcám megszerzése az elsődleges. – küldött egy szúrós pillantást a férfi felé, amire csak bűntudatosan lesütött szemeket kapott válaszul. – Néhány talár sem lenne rossz ötlet, meg pár alapvető ruhadarab, tekintve, hogy jelenleg jóformán nincs semmim. Egy bagoly, vagy macska sem lenne rossz ötlet. Legyen inkább egy macska, tekintve, hogy bagolyra nem lesz nagy szükségem. Meg néhány alapvető dolog gyógynövénytanra, bájitaltanra, és legendás állatok gondozására.

- Még egy seprű sem ártana. – fűzte hozzá a kísérője, majd a pálcakészítő boltja féle kezdte el terelni a fiatalt. Amint beléptek az üzletbe, megszólalt az ajtó feletti csengő, és kellemes meleg vette őket körbe. Nicole rácsodálkozott a rengeteg dobozon, ami a pálcákat rejtette; összességében kellemesnek találta a helyet. A pult mögött nemsokára feltűnt egy korosodó eladó, aki kedvesen mosolyogva üdvözölte őket.

- Kerüljenek beljebb szerény kis boltomban! Á, Mr.Wood! Csak nem a lányát kísérte el új pálcát venni? Még nem volt szerencsém találkozni az ifjú hölggyel... - fordult végül oda a lányhoz. Noha Nicole kicsit furcsának találta az öreg viselkedését, nem mutatta jelét, csak széles mosolyt erőltetve az arcára, kinyújtotta jobb kezét az öreg varázsló felé.

- Lillian Bianca Hazelwood vagyok, örvendek a találkozásnak Mr. Ollivander.

- Szintúgy örvendek Ms. Hazelwood.

- Azon gondolkoztam, hogy meg tudná e javítani a pálcámat, uram. – tért rá a lényegre végül a fiatal.

- Ez sok mindentől függ kisasszony. Esetleg magával hozta? – Jack csak halkan felsóhajtott, és szórakozottan tanulmányozni kezdte társát.

- Természetesen. - bal karvédője alól előhalászta a törött eszközt, és óvatosan az öreg kezébe helyezte. Egész éjjel ezen rágódott, bár sejtette, hogy a válasz nemleges lesz.

- Sajnálom, de nem lehetséges. Sajnos a törés természete miatt nem lehet összeforrasztani, valamit hiányzik is belőle egy darab. – fordította felé immár összeillesztve az eszközt. – Javaslom, hogy vegyen egy másikat, biztos megtaláljuk az önnek valót.

- Biztos vagyok benne. – felelte egy szomorkás mosoly kíséretében a fiatal. A pálcakészítő figyelmét végül újra a kezében lévő tárgyra fordította, majd az orra alatt motyogva eltűnt a polcok között. Nicole szemöldökét felvonva fordult oda társához, de ő fejben valahol teljesen máshol járt.

- Van elég pénzünk, hogy mindent megvegyünk? – kérdezte öt perc csend után, amit csak az öreg varázsló motozása tört meg néha.

- Ne aggódj miatta. – a lány csak felmordult a szűk válaszon, de nem akarta mások füle hallatára boncolgatni a dolgot.

- Mennyi az idő?