Everything is fantasy.

A fény és az árnyék 6.rész

Sally ijedten hőkölt hátra, majdnem ráesve a kutyára, aki mintha várta volna ezt a reakciót. Daisy csak a fejét döntötte meg oldalra, továbbra is vizsgálva a lányt. Napnyugta volt már, így a fák hosszú árnyékot vetettek a földre, amik közé az állat gond nélkül bele is olvadhatott volna, de nem tette. Kíváncsi volt Sallyre, aki viszont igyekezett minél távolabb húzódni tőle. Ez nem tetszett Daisynek, ezért bosszúsan fújtatott egyet, majd közelebb lépett néhány lépéssel.

- Oké, mindenki nyugodjon meg. Sally, ne félj tőle, csak kíváncsi. Nem fog bántani. Nem mintha komolyabban ártani tudna neked... - forgatta meg a szemét Melinda.

- Jó, de olyan... furán néz ki... - méregette még mindig gyanakvóan Sally a kíváncsi állatot.

- Mondtak már rosszabb jelzőket rá. – legyintett Cassie. Sally végigmérte az állatot. Olyan száztíz-százhúsz centiméter magas lehetett, és a bőre sötétzöld volt, a négy izmos lába két-két karomban végződött. A farka legalább nyolcvan centi, és egy nagy, hegyes, lándzsahegy szerű tüskében végződött. A hasa, a nyaka, és a lábainak a belső része viszont kék volt, sőt, a lány az állat fején is felfedezett néhány halványkék foltot. A karmait, és a farka hegyét leszámítva tényleg nem tűnt annyira veszedelmesnek. Apró, hegyes, kissé macskaszerű fülei a koponyája tetején, egymáshoz viszonylag közel helyezkedtek el. Hosszúkás volt a az állat feje, rajta sok, apró kitüremkedéssel, és kisebb szarvakkal. Sally magában egy lóhoz hasonlította Daisyt, bár aligha volt köztük sok hasonlóság. A lény aprónak, és törékenynek látszott, de a viselkedése, és a testtartása mást sugallt. A sárga szeme, mely a lányt mérte végig, hasított volt, mint egy macskáé, vagy egy kígyóé. Sally még soha életében nem látott még ilyen lényt, és nem tudott volna ilyet még elképzelni sem, de már nem félt annyira tőle. Megnyugodott, és egyre kíváncsibb lett a jövevényre. Daisy érzékelte a változást, ezért óvatosan, a lány minden mozdulatát figyelve közelebb lépkedett, mire a lány lassan kinyújtotta felé a kezét. Már csak pár centi választotta el őket egymástól; Daisy kinyújtózott, és megszagolta Sally kezét, majd a fejét belehajtotta a lány tenyerébe. Az állat közelebb jött, és hozzádörgölőzött Sallyhez, aki kicsit meglepődve tapasztalta, hogy Daisy bőrének a tapintása egy gyíkéra emlékeztet. Melinda felnevetett, majd Cassie is csatlakozott hozzá. Végül Sally is feladta, és ő is elmosolyodott. Daisy egy kicsit elhúzódott, és vidámat elkezdett ide-oda ugrálni, a fejét magasra tartva, majd a hegyes kis fogaival felkapta Melinda kutyájának az egyik játékát, azt, amelyikkel mindig kötélhúzóst játszanak, és a lány felé lóbálva a másik felét tovább ugrált, és hempergett a fűben. A kutya is be akart szállni a játékba, de Daisy egy morgással leintette, jelezvén, hogy most nem akar vele játszani. A lány még mindig mosolyogva kezdett el játszani az állattal, megfeledkezve barátnőiről, akik tovább beszélgettek a fűben ülve.Daisy hamar megkedvelte Sallyt, és még sokáig játszott volna a lánnyal, ha Melinda anyukája nem szólt volna a lányoknak, hogy ideje hazamenniük. Melinda kikísérte a két barátnőjét, akik mosolyogva indultak el a sötétben. Elsétáltak az utca végéig, majd elfordultak jobbra. A saroktól nem messze megtorpantak, épp egy lámpa alatt álltak, ami tökéletesen láthatóvá tette őket. Cassienek nem tetszett az a nagy csend, ami hirtelen beállt, és ezért állította meg Sallyt. Pár perccel később, épp mielőtt újra elindultak volna, motorok zúgását hallották. Cassie pillanatok alatt felismerte ezt a hangot, és maga után húzva a barátnőjét, futva indult el a város központja felé, elvégre, nem kaphatják el őket emberek előtt. A terve majdnem sikerült is. Persze nem sok esélyük volt a motorokat lehagyni, éppen ezért körbe vették őket a vadászok. Furcsa módon megint egy lámpa fénye alatt kötöttek ki, éppen ezért nem látták az emberek arcvonásait, csak halványan tudták felmérni a magasságukat. Sally hét férfit számolt össze maga körül, s mintha a legalacsonyabb ismerős is lett volna neki. Erőlködött, hogy felidézze a fiú nevét, de sehogy sem akart az eszébe jutni. A nyolcadikos ballagásáról volt ismerős a srác, noha azóta már eltelt pár év. Cassie és Sally rémülten forgolódva mérték fel a terepet, és vették szomorúan tudomásul, hogy körbevették őket a vadászok. A vadászok, akik felesküdtek a boszorkák elpusztítására. 

~ϿϾ~

Brian, mivel megérezte Cody rossz hangulatát csendben közlekedett a házban. A csoportból ő érkezett meg utoljára; már  mindenki pincében volt, ami Cody egy személyes lakosztályát jelentette; ide még a saját szüleit sem engedte be, a nővérét meg pláne. A középen lebegő asztalon hevertek a kelyhüknek a fiúból kiszedett darabjai. A vértől már megtisztított darabok mellett feküdt a könyv, amit közösen vezettek. Nem mindegyikük ősei rendelkeztek dokumentációval az igézetekről, meg a múltbéli varázslatokról amelyek sokkalta erősebbek voltak a mostaniaknál. Mivel igen kevés adatuk volt, ezért nyitottak egy  teljesen új, saját könyvet, amiben mindent részletesen leírtak. Ezekre az oldalakra jegyzetelték le minden tudásukat, beleértve azt a kevést is amit fekete őseiktől szereztek. Meg persze azokat, amelyekre árnyék utazásaik során tettek szert. Ez a mágikus tudásukat tartalmazó könyv most kinyitva feküdt a megtisztított darabkák alatt, és miközben Cody fel alá járkálva idegesen telefonált, bele-bele pillantott, és néha lapozott egyet. Miranda és Olive egy világos narancssárga kanapén ültek, szemükkel Cody minden mozdulatát követték, hiszen még nekik is világos volt hogy a fiú még a szokásosnál is dühösebb és ingerlékenyebb. Valakivel a fiú nagyon egyezkedett a telefonban, majd dühösen összecsapta a telefonját, és idegesen járkált tovább, immár szótlanul. 

- El is mondod, hogy kivel diskuráltál, vagy továbbra is csak üljünk itt mint a kukák? Mi legyen a kehely darabjaival? Ebben az állapotában nem tudunk új tagokat fogadni! - csattant fel Olive, aki a két lány közül a bátrabbik volt.

- Nyugi van. Most pontosan egy fél kelyhünk van. A másik fél a fehéreknél dekkol, most beszéltem Sarah-val. A kehely egyesítésének csak annyi az akadálya,  hogy nem szándékozzák a darabokat ideadni. De ez nem probléma. Visszalopjuk őket.

- És mégis hogyan tervezed? Mi most a városközpontban vagyunk, a darabkák pedig minden bizonnyal a város külső részein vannak, szétszórva. Bizonyára volt olyan okos a nővéred, hogy szétszóratta a darabkákat. - Viszont valószínűleg olyan helyre rejtette el őket, ahonnan bármikor elő tudja kapni őket, ha arra kerül a sor. Tette hozzá fejben Brian. 

- Nagyon jól tudod, hogy nekem nincs nővérem, Brian. Mindazonáltal Miranda megtalálja nekünk a kehely másik felét, nemde? - fordult most felvont szemöldökkel a lány felé.

- Talán. - felelte kimérten. - Mindenesetre sietnünk kell.

- Rendeben, nézzük a térképet. - bólintott Cody, majd lekapott a legközelebbi polcról egy nagy összetekert térképet, és nagy lendülettel leterítette a földre, majd intett a lánynak, hogy kezdheti. Miranda csak egy fintorral válaszolt, majd leült törökülésben a földre, és levette a nyakláncát, ami egy bőrszíjon lévő sötétkék kristály volt. 

- Anamesis. - suttogta el a kristályát aktiváló szót, majd becsukta a szemét, és az immár ingaként működő kristályt a városukat ábrázoló térkép fölé engedte. A kő azzal a lendülettel Codyék háza felett állt meg. Miranda bosszúsan fújtatott egyet, majd arrébb mozdította a kristályt, ami egy kisebb utcában körözött egy darabig tétován, majd nagy lendülettel megállt egy családi ház felett, nem messze attól az utcától, ahol először tétován körözött az inga.

- Remek, megvannak a kehely darabjai. Induljunk.

- Várj, két felé kell válnunk! Meg kell néznünk azt is, ahol az inga körözött.

- Nem pazarolhatjuk az időnket, és az erőnket ilyenre! Együtt vagyunk a legerősebbek!

- De... 

- Semmi de, Brian! Azt teszed amit mondok! Együtt megyünk a kehely darabjaiért!- nézett rá nyomatékosan Cody.

- Induljunk. Ne feledjétek aktiválni a karpereceket. Jut eszembe Miranda, az enyémet majd újra kell tölteni a kristályaiddal. - majd Cody leoltotta a villanyt, és már el is tűnt. A két lány is megtette a kezdőlépést, és egyszerre tették meg az árnyékutazáshoz szükséges lépéseket. Végül Brian egyedül maradt a sötétben, és tudta, hogy mit kell tennie. Egy egyszerű varázsigével aktiválta a karperecet, ami lehetővé teszi számára az árnyék utazást, és már rá is fókuszált arra a helyre, ahová menni akart; oda, ahol az inga tétován először megállt. Miután ezzel megvolt, tett egy lépést előre, és immár ő is úton volt a célja felé.