Everything is fantasy.

Testőr Gárda 5.

Annabeth szemével megkereste a hang forrását; egy öreg hölgy volt az. Elegáns, krémszínű ruhadarabokat viselt, őszes haja feszes kontyba volt csavarva a tarkóján. Kicsit sem tűnt ismerősnek, a lány elég biztos volt benne, hogy még soha nem találkoztak a tárgyalás előtt. A nő oldalba bökte alvó párját, aki erre felriadt és egy „Úgy van!" motyogás után feje visszadőlt a mellkasára, békésen folytatva a rövid időre megzavart sziesztáját. Ismét morgolódás támadt a teremben, mire a szószóló idegesen hadarni kezdett.- Ez teljességgel lehetetlen, a vádlott ideje lejárt, az egész kezd egy cirkuszra hasonlítani, éppen ezért itt az ideje szavazásra bocsájtani az ügyet...- Naaa, eddig minden olyan szabályosan történt, igazán rosszul esne, ha épp miattam törnénk meg ezt a szép hagyományt. – vigyorgott kárörvendően Annabeth. Egy pillanat elejéig kicsit sem leplezte, hogy élvezi a nő felszólalása okozta káoszt. Végül uralkodva magán, fél mosollyal az arcán, egy kis kört leírva vette szemügyre az összegyűlt embereket, amíg az öreg tanácsosok megvitatták a dolgot. A szóvivőn látható volt, hogy ideges, legszívesebben már túl lenne az egészen, és visszatérne az átlagos mindennapjaihoz.

- Mit ért az alatt, hogy bizonyítani tudja? – szólalt meg egy idő után a szorgosan sutyorgó tanácstagok körül a legidősebb. A lány mellkasán egy kicsit engedett a nyomás, mivel kikövetkeztette, hogy még legalább egy rövid ideig engedik beszélni.- Azt, hogy be tudom bizonyítani. – felelte magabiztosan, bár még ötlete nem volt, hogy mégis hogyan fogja véghez vinni. – Mint azt mindannyian jól tudjuk, a Gárda szabályzata igen elég merev, nem engedi meg, hogy sok helyen eltérjünk tőle. Nyilván valóan a praktikusság miatti kihágásokra nincs komoly büntetés kiszabva. – nézett célzatosan a mellé állított két őrre – Mégis mit számít egy-két hét aktatologatás? – vonta meg a vállát. Noha neki a halála volt, de nagyon remélte, hogy elültetve ezt a szuggesztiót az agyukban, könnyebben megússza a büntetést; bármit is forgatnak a fejükben – Visszatérve a bizonyítás részre; semmi szín alatt nem lehetek a félresikerült akcióért én a felelős. Noha kiérdemeltem, és megkaptam az ügynöki címet, nem elhanyagolható az a tény sem, hogy még kiskorú vagyok, közoktatásban részesülök, így vannak bizonyos kötelezettségeim. Az alapítók könyve kimondja, hogy alapvetően titokban kell tartanunk a szervezet létezését. Ha elhanyagoljuk a Gárdán kívüli kötelességeinket, a körülöttünk lévő emberek gyanút foghatnak. Jelenleg vannak olyan szituációk, amelyekben túl nagy feltűnést keltene az, hogy csak úgy szó nélkül eltűnök. Nem mindent lehet hazugsággal elkendőzni.- Ez így mind szép és jó, de hol a bizonyítás? – szúrta közbe a szóvivő ügynök.- Hát... - Annabeth megakadt egy pillanatra, mivel alapvetően csak ennyit akart mondani, de rájött, hogy ez így még kevés. - Ez az első része, a mondandómnak. – Fogalma sem volt, hogy hogy fogja folytatni; az emberek mind őt nézték, és kezdett pánikba esni. Úgy érezte magát, mint amikor kihívják felelni, és fontos lenne, hogy jó jegyet kapjon, de nem tanult semmit. 

Ilyenkor mindig felcseng a fülében egyik kedvenc humoristájának az egyik jó tanácsa: küzdeni kell; nem baj, ha hülye vagy vizsgán, a lényeg, hogy beszélj, a tanár majd kiválogatja, ha van benne olyan. Ez eddig az esetek kilencven százalékában bevált, így ezt a módszert kicsit átdolgozta, és halvány mosollyal az ajkán szólalt meg.

- Van egy teóriám.- Valóban, és mi lenne az? – kérdezte ismét a szóvivő, enyhén szólva lekezelő hangsúllyal.- Adjanak az ügyről több információt, és akkor pontosabb leírással tudok szolgálni, hogy mi történhetett. – vonta meg a vállát, mint akit nem érdekel az egész. Valójában ötlete nem volt az egészről, de abban bízott, hogy adnak valami információ morzsát, amire építkezhet.- De mégis, milyen irányban gondolkozik? – tette fel a kérdést egy viszonylag fiatal tanácsos, mielőtt a szószóló ügynök megint megszólalhatott volna, így az csak magában morgott.- Amennyire én tudom, egyre többször hiúsulnak meg az akcióink, uraim. Maguknak ez nem mond valamit? – nyilvánvaló és tagadhatatlan tények kijelentésével próbált magának időt nyerni.- És mi köze ennek ehhez az ügyhöz? – kérdezte idegesen, és kissé fáradtan a szóvivő.- Azon kívül, hogy ez is elbukott? – húzta fel a szemöldökét Annabeth – Egyértelmű, hogy van köztük kapcsolat. – önmagában a lány érezte, hogy a kijelentése kevés, de amikor meglátta a mondat által kiváltott reakciókat a vezetőségben, tudta, hogy valamibe beletalált. Ugyan az összevillanó szemek, és a sutyorgás abbamaradása nem volt feltűnő, de amikor rávillantotta a szemét az öreg hölgyre, és egy halvány mosolyt kapott válaszul, megerősítést nyert a találgatása.- Mint már mondtam, több információra van szükségem, hogy pontosítani tudjam az elméletem.- De már gondolt valamire, ha jól gondolom. – jelentette ki a legöregebb tanácsos. A teremben egyszerre érezni lehetett a kíváncsiságot, és az újonnan feltámadt éberséget. – Annabeth kíváncsian félrehajtotta a fejét, megneszelve egy jó egyesség lehetőségét.- Talán. De sajnálatos módon információ hiányban szenvedek, így nem merek nagyon találgatni. Ha melléfogok, az ártana a hírnevemnek. – jegyezte meg pimaszul, és az őszes hajú tanácsos szemébe nézett. Szigorú, sötétbarna tekintetéből kiolvasta, hogy nem volt elégedett a válaszával. Végül nem bírta tovább, és Annabeth lesütötte a szemét. Nagy levegőt vett, és most vagy soha alapon, tényként jelentette ki az egyébként borzalmas feltételezést.

- Egy kém van köztünk. – egy pillanat alatt megfagyott az egyébként már egész élénk és viszonylag jó kedvű hangulat a teremben.- Ez egy elég súlyos vád, biztos benne? – kérdezte ismét a tanácsos. Annabeth a szemébe nézett, de a sötét bizonyosságon kívül semmit nem talált benne.- Ez az egyetlen lehetséges magyarázat az összes eseményre. – felelte aprót bólintva.- Ez aztán már végképp nonszensz! – akadt ki a szóvivő, akinek már kezdte bökni a csőrét, hogy nem ő van a középpontban. A lány csak fújtatott egy nagyot, és forgatta a szemét. Eleinte még egy kicsit sajnálta is a hapsit, de most már kezdett elege lenni belőle. Értette, hogy most egy elég nehéz szituáción megy keresztül, de azért több önkontrollt várt volna tőle. Figyelmen kívül hagyta a mondani valóját, mint mindenki más, és a tanácskozó öregek után az öreg hölgyet kezdte el figyelni.

 Akárhogy gondolkozott rajta, nem tudta megfejteni, hogy miért segített neki. Ő elköszönésképpen komoran bólintott, majd hangtalanul felállt, és távozott. Az őrök szó nélkül kiengedték, amit Annabeth csak összehúzott szemekkel, mélyen gondolkozva kísért végig. Közben a terem elcsendesedett, és leintették a szóvivőt, jelezve, hogy a tanács egyik tagja fogja személyesen összegezni a tárgyalást.

- Annabeth Farewell, megszületett a döntés. – a lány kihúzta magát, és ismét felöltötte a póker arcát. Tudta, hogyha nem sikerült kidumálnia magát, akkor elég kellemetlen következményeknek néz elébe.- A mai naptól fogva egy másik, tapasztaltabb ügynök felügyelete mellett fogja folytatni a munkáját. Következő határozatig terepmunkát nem végezhet, védencét elveszti, semmilyen formában nem kommunikálhat vele, vele kapcsolatos ügyekbe nincs beleszólása, és az őt védő ügynökökkel is csak korlátozottan találkozhat. A továbbiakban a kérdéses ügyek összefüggésén fog dolgozni; amennyiben valóban árulóról van szó, úgy a kérdéses személyt köteles előállítani egy hónapon belül. Amennyiben nem képes elvégezni a munkáját, automatikusan büntetést kap, legvégső esetben pedig munkáját elveszti. Továbbá a mai naptól hivatalosan is bizonyos összegű fizetést kap, mindaddig, amíg a Testőr Gárda tagja. Az ülést ezennel befejezettnek nyilvánítom. – Annabeth sokkoltan állt a kör közepén, körülötte pedig mindenki szedelőzködni kezdett, és vidáman cseverészve elhagyták a termet.