Akane, a helyettes halálisten - Bleach fanfiction

22. A földalatt

Egy barlangban ébredt. Nem érzett fájdalmat, még a legapróbbat sem. Mikor megpróbált felülni, erőfeszítés nélkül ment neki. Nem volt bekötözve a sérült válla, sőt... nem is volt sérült.

Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy csak álmodta a harcot.

- Ó! Végre felébredtél!

Oldalra kapta a fejét.

Tete ült a barlang falának dőlve egy lapos sziklán. A lábait lelógatta és a homok fölött lóbálta. Szélesen mosolygott rá, úgy nézett ki, mint egy embergyerek, ha a fején lévő maszkot – ami inkább sisakra emlékeztetett – nem veszi figyelembe.

- Mi történt?

- Elájultál, miután legyőzted azt a kellemetlen lidércet.

- Elájultam? De... - a vállához ért, óvatos volt... de feleslegesen. Semmi fájdalmat nem érzett. Az egyenruháján varrás futott végig, de mikor félrehúzta, az anyag alatt a teste sértetlen volt.

- Ezt nem értem.

- Pedig egyszerű.

Tete felugrott a szikláról és büszkén kihúzta magát.

- Meggyógyítottalak!

- Te tudsz gyógyítani? – csodálkozott Akane.

- Ilyen meglepő? Minden lidérc ért valamihez. Még én is. Az egyenruhádat Paja varrta meg.

- Ő hol van most?

- Elment megkeresni a társaidat. Már jó ideje oda van. Nemsokára meg kell érkezniük.

- Úgy hangzik, mintha biztos lennél benne, hogy megtalálja őket. – És hogy mind jól vannak.

A lidércgyerek mintha olvasott volna a gondolataiban.

- Biztos nem esett bajuk! Elég erősnek tűntek.

Akane fölkelt rögtönzött ágyáról, ami egy kupac rongyos pokróc volt egy halomba gyűjtve. Nem tudta honnan szerezhettek ilyesmit a lidércek ebben a világban, de nem panaszkodott. Amateraszu ott volt mellette, fogta és az övébe dugta, vissza a helyére. Megnyugtató volt újra testközelben lenni vele.

Tete pillantása a lélekölő kardjára esett.

- Nagyon különös erőd van – jegyezte meg elgondolkodva. – Nem is lélekenergiának tűnik inkább... olyan, mint a napfény. A barátaid is tudnak ilyet?

- Mindenki lélekenergiája és képessége más – adott kitérő választ.

Tete nagyon aranyosnak tűnt és eddig nem bántotta, pedig lett volna rá lehetősége. Talán nem olyan erős. Lehet, hogy a kinézete is azért olyan, mint egy gyereké, mert gyengébb, mint a többi lidérc. Akkor viszont nagyon szerencsés lehet, hogy túlél egy ilyen helyen.

- Mondd, mióta laktok az erdőben?

- Jó kérdés. Tudod itt elég nehéz nyomon követni az időt. Valószínűleg nincs is jelentősége. Nincsenek nappalok és senki nem öregszik. A Bölcs pont azzal szórakoztatta magát, hogy néha öregasszony, néha fiatal lány alakját öltötte, amikor már túlságosan ráunt az éppen viselt külsőjére.

- Ismerted őt?

Furcsa volt úgy beszélgetni lidércekről – egy lidérccel – mintha emberek lennének. Eddig Akane csak annyit látott tőlük, hogy kegyetlenül emberekre vagy egymásra támadnak. Hajtotta őket egy halálon túli ösztön, ami az új formájuk sajátja volt. Inkább tűntek állatnak, mint embernek. Tete és Paja viszont úgy tűnt kivételek voltak. Szinte mintha emberek lettek volna.