Pszichológia kezdőknek

Óvodáskor 3

Sziasztok! Folytatjuk a fejlődéslélektant. Nyugi lesz az óvodáskornál érdekesebb és szomorúbb témánk is, amit majd az iskolaérettség fejezet után olvashattok. Bocsánat, ha sokatokat untat ez a fajta téma, viszont mi főleg ezt tanultuk, ezért ebből tudok nagyrészt fejezeteket hozni nektek. Igyekszem visszatérni ehhez a könyvhöz és minél gyakrabban kirakni dolgokat.

Folytatnám akkor a beígért akarati fejlődéssel.

Habár az óvodás gyerek fő tevékenysége a játék, ami önkéntes és szabadon választott, az óvodába lépéstől meg kell tanulnia a viselkedését különböző szabályokhoz kötni. Pl: igazodni kell a napirendhez, alapvető illemszabályokat be kell tartani, ne legyen agresszív a gyerek.

Az óvodás akarati életében a fokozott önállósulási törekvés a legfontosabb. Egyre több dolgot szeretne magától csinálni a gyerek, szeretne olyan lenni, mint a felnőttek.

2-3 éves korban a gyermek még nem képes felmérni a vágyai, szándékai és lehetőségei közötti távolságot.

- 3-6(-7) éves kor között gyakran kerül sor képességeinek kipróbálására, ismeretek és tapasztalatok szerzésére. 
- Nem csak a külvilágot, hanem önmagát is kezdi egyre reálisabban ismerni. 
- Kialakul a gyerek énképe, ami lehet pozitív vagy negatív. Énkép lehet még reális vagy irreális. Ha a gyerek sokszor ér el sikert, sokat dicsérik(reális kereteken belül), akkor pozitív önkép alakul ki, lesz önbizalma. Amennyiben viszont sok kudarc éri a gyereket, sokszor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szerette volna, akkor az énkép negatív lesz, az önbizalomhiány is fel fog merülni. Az énkép formálásában kiemelt szerepe van az apának, ez nem jelenti azt hogy az anyai vagy testvéri szerep nem fontos, csak kisebb a befolyása. Az apuka a külvilág első és legfontosabb kritikusa, akinek a szeretetét úgymond el kell nyerni- nyilván az apa szereti a gyerekét egy egészséges családban- és meg kell felelni az elvárásainak. Az énkép és az önbizalom alakulása nagyban az apai értékítéleten múlik. Ha hiányzik az apa és nem tölti be helyette senki az apai szerepet, lehet számolni azzal, hogy a gyerek önbizalomhiányos lesz.
Tisztában vagyok vele, hogy amit leírtam az fura és sok embernek természetellenes baromságnak tűnhet. Vegyük viszont figyelembe, hogy az apaszerep fontos és az anya szeretetét a gyerek az elején még természetesnek veszi, ezek szerint az apáét már kevésbé.

A felnőtt, nevelő(anya, apa vagy bárki, aki gyereket nevel) feladata, hogy minden gyerek számára biztosítsa a sikerélményt. A sikerélmény fontos az énkép és az önbizalom alakulásában, ezért biztosítani kell. Lehet versenyekkel, játékos feladatokkal a lényeg, hogy a gyerek érezze, hogy valamit jól tud csinálni, hogy ő ér valamit. Minden gyerek megérdemli ezt, mert mindannyiukban van valami értékes, mindenki jó legalább egyvalamiben akármennyire is nehéz elhinni néha.

A dicséret pozitívan hat az önbizalomra, ezért jó, ha alkalmazzuk ésszerű keretek között. Emellett viszont nem szabad azt tettetni, hogy az élet habos torta, mert nem az. A gyereket meg kell tanítani a kudarctűrésre is, mert később bajok lesznek, ha nem kezdjük el már óvodáskorban. Veszíteni is tudni kell és ezt fontos, hogy a gyerekekkel is megértessük, mert különben lehet agresszív lesz valahányszor veszít egy társasban például.

A gyerek akarati fejlődése lemérhető:
- a célkitűzés megjelenésében
- a cél melletti kitartásban
- a cselekvésre ösztönző motívumok hierarchizálásában (értsd mi motiválja leginkább a gyereket)
- a szabálytudat fejlődésében
- a feladattudat fejlődésében
- az önuralom fejlődésében

Óvodáskor elején a célkitűzés a motívumok harca nélkül közvetlenül jelentkezik.

Az óvodáskor folyamán fokozatosan jelenik meg a motívumok harca a célkitűzésben. Az érzéki ösztönzést előbb az önös érdekek és motívumok váltják fel, majd megjelennek a szociális motívumok.

A 2-3 éves gyereket a birtoklási vágy, és önös érdekek vezérlik.
A 4-5 éves gyereknek már fontos a társakkal való együttműködés.
A 6-7 évesek számára a szabályszerű játék és a csapat győzelme a fontos.

A motívumok hierarchizálása, alá-fölé-mellé rendeltsége fontos az akarati fejlődés folyamatában.

Az akarat fejlődésének mérföldkövei a szabálytudat és a feladattudat.

Szabálytudat:
- A gyerek már kisgyermekkorban találkozik szabályokkal, tilalmakkal
- Óvodáskorban még inkább előtérbe kerül a viselkedés szabályozása
- Többszöri ismétlés és gyakorlás által a felnőtt elvárásai szokásokká alakulnak a gyerekben és rögzülnek
- A szokások kialakulásával belsővé válnak a szabályok és fokozatosan kialakul a szabálytudat
- A szabály betartását kezdetben a felnőtt ellenőrzi, később már a többi gyerek is rászól a szabályszegőre, majd végül képesek lesznek önmaguk is kontrollálni
- A 3-4 évesek még csak szabályfoszlányokat vesznek át
- A gondolkodás fejlődésével a gyerek egyre nagyobb részét érti meg és tartja be a szabálynak
- Először a szerepjátékban, majd később a szabályjátékban jelennek meg szabályok
- 6-7 éves kortól figyelhető meg a szabályok megértése és betartásának ellenőrzése
- Még labilis a szabálytudat óvodáskor végén

Feladattudat:
- A gyerek a tekintélyszemély által adott feladatot fontosabbnak tekinti bármi másnál
- A gyerek figyelme nem vagy csak kevésbé terelhető el
- Összefügg a kitartással
- Feladattudat nincs helyzetmegértés nélkül
- A helyzetmegértés abban nyilvánul meg, hogy a gyerek belső kényszerből, kötelességtudatból csinálja meg a feladatot
- Az óvodás becsvágya felkelthető buzdítással, dicsérettel, jutalmazással
- A 3-4 éves funkcióörömért csinál feladatokat
- A 4-5 éves kitartóbb, elmélyültebb
- A 6-7 éves törekszik a pontos feladatmegoldásra, a feladat befejezésére

Kialakul az állhatatosság.

Óvodáskor végére a gyermek képes önuralomra, akarata segítségével korlátozza érzéseit, tevékenységét. Viselkedése kiegyensúlyozottabbé, kiszámíthatóbbá válik.

Ennyi lett volna ez a rész, legközelebb az iskolaérettségről lesz szó, majd utána veszélyes vizekre evezünk.