Enyhén fájó fejjel nagyokat pislogtam magam elé az ágyamban.
- Szóval csak álmodtam?
Tettem fel magamnak a kérdést, de miközben visszanyertem a látásomat konstatálnom kellett, hogy nem ismerős számomra a mennyezet. Sőt mi több! Még csak nem is a saját ágyamban fekszem. Hirtelen ötlettől vezérelve riadtan emeltem meg a takarót, hogy betekintsek alá. De megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat, mikor láttam, hogy a ruháim érintetlenek. Ebből a rövid kis könnyebbségből egy hang és közeledő léptek szakítottak ki.
- Elismerésem. Lányok csak nagyon ritkán jutnak el a szigetre.
A mondathoz a végére már egy arc is társult, ahogy a hozzá tartozó fiú a kis szobába lépdelt az ágy végébe. Az a fiú, akit utoljára láttam, mielőtt elájultam.
- Ki vagy te?
- A nevem Péter. Pán Péter.
Mosolya csupa baljós dolgot sejtetett felém. - Pán Péter? Nem az nem lehet, ő egészen más milyen... kellene, hogy legyen.
- Talán mást vártál?
Emelte meg gúnyosan szemöldökét.
- Másra számítottam... Nem ilyennek képzeltelek.
- Te elképzeltél? - Vonta fel ismét szemöldökét. Ezúttal kérdőn. - Csak nem a varázslat nélküli világból jöttél?
- Talán más világok is vannak? - Vágtam a szavába, és néztem rá hülyén. - Mindegy is. Haza mehetek?
A fiú csak felkacagott, mintha valami nagyon humorosat mondtam volna neki.
- Nem. Senki nem távozhat innen az engedélyem nélkül. Ez a sziget az én birodalmam. Aki a földjére teszi a lábát, az a tulajdonommá válik. Üdvözöllek Sohaországban.
Pislogtam párat, hogy megemésszem öntelt mosolyával nekem címzett szavait.
- Én aztán nem vagyok senki tulajdona! És el fogok menni innen!
- Oh, igazán? - Vonta meg ismét szemöldökét, majd lazán, az ágy keret rácsára hajolt, mintha övé lenne az egész világ.
YOU ARE READING
Valóra vált rémálom
FanfictionA nevem Wendy. Most nyílván mind azt gondoljátok, hogy Wendy Darling. De nem. Kiskorom óta minden éjjel ugyan az a rémálom gyötör. Menekülök valaki elől. Az álmom a legváratlanabb módon teljesedett be. Most is menekülök valaki elől. Magától Pán Péte...