Valóra vált rémálom

15. fejezet - Érezlek

Repülés közben teljes szabadságot éreztem. Minta minden gondom egyszer csak elillant volna. Azt hiszem, a világ összes érzése közül ez a kedvencem. Leginkább a 2003as Pán Péter aláfestő zenéje tudná kifejezni és átadni, amit átélek ilyenkor. ((A zenét fent találod.)) Ironikus, de most érzem át igazán, hogy mennyire illik rám a nevem.

Szállás közben észrevettem egy kalózhajót a szirtek alatt. – Van egy olyan érzésem, hogy a kalózok talán tárgyalóképesebbek Péternél és az elveszett fiúknál. – A por hatása nem tart örökké, ezért úgy döntöttem, leszállok a hajóra. Amint landoltam fedélzetén, azonnal feltűnt, mekkora a csend és az üresség a bárkán. Éppen, hogy térültem-fordultam párat, a kezdeti üresség azonnal megváltozott. Elveszett fiúk jöttek elő a kabinokból a fedélzetre. Pán leszállt a mögöttem lévő árbocra merőleges vitorlarúdra. – Hát persze, ő is tud repülni. – A fiúk körbevettek, én pedig Péter felé fordultam, ahogy meghallottam gúnyos hangját.

- Csak nem kalózokra számítottál?

- Hát… de.

- A hajó, amin éppen állsz, már az én fennhatóságom alá tartozik. Üdv a Jolly Roger fedélzetén. Hook kapitány egykori szeretett ”ladikján”.

Komolyan ladiknak nevezte?!

- Hookén? De hisz ezzel mentek el Henryvel, mikor itt hagytak téged.

- Azóta sok idő telt el. A hajót Fekete szakálltól szereztem meg a távozásáért cserébe. De Hook nem fog ide visszajönni a hajójáért. Most a másik szerelmével van együtt.

- Hooknak van egy szerelme?

- A te nagy apád nővére. Henry anyja. Emma.

- Kicsi a mesevilág…

A párbeszédet követően Pán biccentett egyet a fiúknak, akik zsákot húztak a fejemre és leütöttek valamivel.
Fájó fejjel tértem magamhoz, az ismerős szobában ülve, a kiságyon. Nem csak a fejem fájt. Szorító érzés fogta össze csuklóimat a hátam mögött. Nem tudtam mozdítani. – Meg vagyok kötözve? – Mocorgásom közepette jobban szétnéztem a szobában. Pán állt velem szemben az ágyrácsnál.

- Miért hoztál ide?

- Tárgyalni akarok veled.

- És ehhez a kötél feltétlenül szükséges?

- Nem kockáztatok, hogy meg hallgass. – Péter az ágyam mellé sétált és leült rá, elém. – A szüleid sorsa a te kezedben van. Tényleg megéri makacskodni?

- Ez már zsarolás!

- Nem. Ez pusztán üzlet.

- Mit akarsz tőlem pontosan?

- Csupán együttműködést.

- Sosem leszek a bábod!

- Eddig sem az voltál.

- Hanem?

Egy pillanatra valamiért remény csillant fel bennem, hogy talán többet is jelentek neki.

- Te vagy az energiaforrásom. – Kezét arcomhoz emelte, lágyan végigsimítva rajta. Tekintetem összekapcsolódott az igéző szempárral, mely mélyen az enyémbe nézett. – Nem akarod hagyni, hogy meghalljak.

Miközben Péter a számba adta már-már suttogó szavait, egyre közelebb hajolt hozzám, majdhogynem ajkaimhoz érve.

- Honnan veszed, hogy nem akarom?

Kicsit távolabb hajolt ajkamtól, egy féloldalas mosoly kíséretében.

- A szemeid és a testbeszéded egészen másra utalnak nekem. – Még így is elég közel volt ahhoz, hogy meleg levegőjét az arcomra engedje ki. Nem csak tekintete volt kábító, hanem illata és közelsége is. – Mégpedig arra, hogy nagyon is éltetni akarsz. – Ismét végigsimított arcomon, kihívó szavait követve, csak most a másik kezével, a másik oldalamon. – Hát minek az ellenállás? - Költői kérdését szinte rám súgta. Megint elérte. Elérte, hogy akarjam a csókját. – A visszhang barlangban már szépen eldaloltad nekem az igazságot. – Szavait fölényesre váltotta. – Ne is tagadd. Ha nem lett volna igaz, amiket mondtál, akkor a híd nem jött volna létre. –Arcom mellé hajolt fülemhez, hogy suttogó szavaival éreztesse, mekkora előnyben is van velem szemben. - Így már nem csak testbeszédet, hanem saját szavaid is biztosítottak róla, hogy vonzalmat érzel irántam. – Szavait szinte búgta, majd visszahajolt velem szemben. Teljességgel megbabonázott. – Pecsételjük ezt meg.