Valóra vált rémálom

30. fejezet - Vakfolt

- Akarsz engem.

Pán szavaitól a vér teljesen arcomba szökött. Igéző, várakozó tekintettel hajolt vissza, szembe velem. Íriszei azonnal foglyul ejtettek és nem hagytak szabadulni. Fölényesség, magabiztosság, diadal és lángok táncoltak tekintetében.

- T…Tévedsz. – Szinte megbabonázott állapotban suttogtam vissza neki a nyilvánvaló hazugságot. – Rosszul hiszed.

Próbáltam győzködni magamat is. De Péter határozottsága teljesen elbizonytalanított. És úgy éreztem, igaza van.  Oldalra billentette fejét.

- Nem, dehogy. – Majd önelégült mosolyra húzta ajkait, mint, aki teljesen legyőzött. Hisz sajnos mindketten tudtuk, hogy nem mondok igazat. – Magadnak hazudhatsz, de nekem nem. És ameddig nem vallod be, addig nincs egyezség. – Szórakozott mosoly virított az arcán. – Vagy már hirtelen nem is érdekelnek az emlékeid?

- De! – Vágtam rá gondolkodás nélkül. – Érdekelnek.

- Nos akkor? – Még jobban cirógatott ujjaival, most már az oldalamnál is. – Csak egy aprócska vallomásodba kerül.

Vigyora levakarhatatlan volt. És én mégis képtelen voltam ellökni őt magamtól. Hiába szerettem volna tagadni, nem voltam rá képes. Pán ismét megszédített. Kellemes erdő illata teljesen áthatott kábító energiáival együtt. – Istenem, hogy mennyivel vonzóbb illata van a klórnál, ami legútóbb teljesen elnyomta őt. És ironikus módon még úgy is képes volt felgyújtani bennem mindent. – Éreztem, hogy most is teljesen elveszi az eszem. Már készültem volna kimondani neki a kívánt szavakat. Bőröm arcommal egyetemben teljesen felforrósodott.

- Én… - Szívem a torkomban dobogott. De nem tudtam többet mondani. Mintha valami megakadályozott volna benne, saját magamban. Talán a végeláthatatlan zavarom volt az oka, mely teljesen magába nyelt Péter hatására. Biztos voltam benne, hogy teljesen elpirultam és szemeim talán még a velem szemben állónál is jobban csillogtak, ahogy elmerültem vonzó tekintetében. – Képtelen vagyok…

Pán le se vette rólam a szemét. Bár végig mélyrehatóan figyelt, nem tudtam volna megmondani, mi járhat a fejében. Pillanatok teltek el csupán, ahogy így álltunk egymással szemben. Számomra mégis hosszú óráknak tűntek a percek. A csendet végül mégis az ő hangja szüntette meg.

- Akkor majd képessé teszlek.

Szemeiben megcsillant valami. Valami, amit már oly sokszor láthattam felragyogni benne. Éhség és tűz. De most sem voltam teljesen biztos abban, hogy hataloméhség, vagy esetleg másra vágyhat tekintete. Kihívóan fúrta belém pillantásait, miután megemelte szemöldökét. Majd ujjaival állam alá fogott, és közelebb húzott vigyorgó ajkaihoz. Mosolyával szó szerint is arcomba mászott. De ezúttal sem érintette hozzá az enyémhez övéit. Egy milliméter választott el minket, mikor hirtelen megállt. Mintha gondolt volna egyet, gonoszan rám villantotta fogsorát. Mire én szédülni kezdtem. Az idő, mintha visszafele kezdett volna pörögni. Péter alakja elhomályosult, s mintha a homályos képkavalkád tornádóként vett volna körbe. Behunytam a szemem, magam elé tartva a karomat. S mikor újra kinyitottam, Sohaországban álltam. Pontosabban szaladtam kissé piszkos pizsamában, derekamon a mák készlettel és Pán tőrével. – Azt hiszem, most újra élem az emlékeimet. – Ezt onnan gondoltam, hogy hiába futottam, olyan érzés volt, mintha nem is én tenném. Mintha egy álomban lennék, amit saját szemszögemből szemlélhetek végig, akár egy megtörtént emléket...

Most, hogy ismét nálam az előny, ki kell találnom, hol rejtőzzek el. Egész sok helyet megismerhettem már a szigeten. Olyat kell választanom, amelyről Péter nem tudja, hogy ismerem. Mint például a furcsa üreg, ami a táborába vezet. – Elkezdtem futás közben keresni a helyet a térképen. – Legszívesebben hazavitetném magamat a hableányokkal. Kár, hogy ennyire tartanak Pántól. – Sikerült elkerülnöm a sziget ifjait, miközben rátaláltam a keresett helyszínre. – Hát igen. Ez az üreg, még mindig olyan piszkos, mint legutóbb volt. – Besétáltam egész a kisszobáig, melybe a szekrényen keresztül érkeztem. – Végsősoron, ha egész éjjel bujkálnom kell, ezen a helyen legalább lesz hozzá egy ágy is. – Elgondolkoztam, hogy a megszerzett készletet ne rejtsem-e el az ágy alá. De arra jutottam, hogy a mák bármikor jó fegyverül szolgálhat az elveszett fiúk ellen is. Ezért biztos, ami biztos magamnál tartottam a zsákmányomat. Egyetlen üvegcse kivételével, amit vész esetére, még is az ágy alá rejtettem. – Biztosan hasznát fogom még venni. – A következő lépésemen elmélkedtem, mikor vakmerő ötlet ötlött az eszembe. – Mintha Pán azt mondta volna korábban, hogy az elveszett fiúk nem olyan ostobák, hogy a faházába menjenek. Éppen e miatt nem is védi senki azt a helyet. Ha ez előbb jutott volna az eszembe, akkor nem vesztegetem itt az időmet. – Útnak indultam Péter lakrésze felé. – Ott biztosan találnék valami hasznosat, amit ellene fordíthatok. Igaz, a babával nem jártam sikerrel. De, ha a sors és a szerencse továbbra is mellém szegődne, talán lehetne esélyem ellene.