40. Lopott percek 🔞

1.2K 47 2
                                    

Telnek a hónapok, Dia pedig egyre cseperedik. Szerencsére már nem csak az apja nyakán csüng, és imád Dannal, vagy Julyval a szabadban lenni. Ők rendre elviszik őt babakocsival sétálni egy egy órára, amit Sebbel együtt tölthetünk.

Hivatalosan is tudják, hogy Sebnek van egy lánya, és mindenki imádja őt.

-Helló csinibaba. -támaszkodik neki a fürdőajtónak Seb.

Elnevetem magam, majd felé fordulva csókot lopok.

Húz magához, el ne engedjem. Nem mintha akarnám. Sőt. Eltolni se tudna.

Nehezen hámoz ki rohámból, q gombok miatt, de vigyáz rá, tudja hogy a kedvencem. Majd egy perc múlva a türelmetlenség miatt mégis inkább eltépi, leszakítja. Most annyira mégsem érdekel. Inkább bújok, és kényesen nyögök ahogy csókolja a nyakam.

Szaggatom le róla a nadrágot, és elbotorkálunk az ágyig. Seb felsőjét cibálom, gyorsan vetkőztetjük egymást, mintha tényleg csak pár percünk lenne, pedig Dia mégcsak nemrég ment el.

Keze máris a bugyimban jár, én pedig meg sem próbálom visszafogni a hangomat. Melltartómat nem veszi le, csak arrébb rántja, es nyelvével kényezteti őket, de csak óvatosan, ugyanis mind a kettő feszül.

Már csak ettől el tudnék menni, de amint lehuzza a bugyit, és szájával megtalalja csiklóm, belmarkolok hajába.

Nem totojázik, két ujjal pumpál, miközben nyelve folyamatosan jár. Alig egy perc alatt ívben feszül a hátam, hangom pedig betölti a szobát.

Felkelnék hogy viszonozzam, de int hogy akkor kipurcanna Nevetnem kell ezen, de belém folytja egy csókkal.

Gumit nem húz, soha nem rejti véka alá, hogy nagyon akar mégegy gyereket.

Gyorsan jár bennem, hangja pedig majdnem elnyomja az enyém, érzem hogy nagyon várt már erre. Nem vagyok másképp, csak nyögni tudok alatta.

Alig kezdtünk neki, már másodjára is elmegyek, Sebastian pedig nem tervezte abba hagyni, sőt még gyorsított is.

Szinte már sikítva karmolom végig a hátát, lihegve dől hozzám, mélyeket lök, ő is elment.

Fújtatva dől mellém, nekem pedig muszáj vízért mennem, úgy érzem kiszáradtam.

Meg meg rotyo lábbal lépek a csaphoz, engedek neki is, és már nyújtom is neki, mert kijött utánam. Egyhúzásra megissza, elveszi előlem is a poharat, és a pultra teszi.

Karjaiba vesz, szerszáma fenekemet súrolja. Csókba hív, majd az asztalra fektet. Nem ellenkezek, pedig tudom hogy inkább fürdeni kéne.

Az asztal hangosan kopog a falnak ütközve, de minket nem zavar, de az már igen, hogy nem tudok mibe kapaszkodni mikor az eufória elsodor. Most viszont Seb sem bírja tovább mélyeket nyög és meg kell támaszkodnia.

Egymás szemét bámuljuk, lopva megcsókolva a másikat.

-Gyere szépségem. -motyog, felhúz és a fürdő felé terel.

Ohhh. Harmadik kör?

Sziasztooook. Köszönök hogy még nem untátok meg a várakozást,  és ezt a sztorimat is olvassátok, próbálok majd kicsit aktívabb maradni, de ilyen ez a sok tanulás ❤❤
Addig is vigyázzatok magatokra ❤

Why are you so rude?! {Sebastian Stan Ff. +18} Where stories live. Discover now