Why are you so rude?! {Sebastian Stan Ff. +18}

13. Próba

July és én nem beszéltünk sokat, nem húztuk az időt, gyorsan takarítottunk, majd amilyen gyorsan csak tudtuk, el hagytuk a munkahelyet.

-El vihetem a hölgyet? - parkol le mellettem Sebastian.

-Ne fáradj Seb, az az álom már véget ért. - motyogtam, majd tovább sétáltam.

Szó nélkül hagytam faképnél a világ legdögösebb, és egyben legtaplóbb pasiját. Éreztem ahogy a szívem darabokra törtik, a szilánkjai pedig össze vissza esnek. A kiskaput belökve, szembe találtam magam Hodge szeretetre sóvárgó szemeivel.

-Gyere te kis édes bogár bébi mébi cuki muki luki puki. - kezdtem el gügyögni, mire valaki fel nevetett a hátam mögül.

-Mit szeretnél. - kérdeztem sóhajtva.

-Jöttem meglátogatni a fiam. - mutatott a kutyára.

-Kérlek, menj el, nem akarom hogy közünk legyen egymáshoz, a legjobb lenne, ha látni sem látnálak. - mondtam kíméletlenül.

-Tényleg, enyi volt? Próbálok minél több jót tenni veled, de semmi. Azt hittem még beszéltük ezt az Alejandras ügyet. - nevetett hisztérikus.

-De nekem ez így nem megy. - mutogatta idegesen, és a hajamba markoltam.

-De... - makogott.

-Seb, te végig tudnád nézni, hogy Nickel csókolózom egész nap, aztán haza jövök hozzád? - kérdeztem egyre mérgesebben.

-Nem. - motyogta.

-Akkor te miért várod el tőlem?! - ordítottam el magam, majd hagytam hogy ki essen az első könnycsepp.

-Ha tudtad hogy ez lesz a döntésed, miért hagytad hogy veled legyek? - kérdezte már ő is idegesen.

-Mert jól esett a közeledben lennem. - suttogtam.

-Akkor mostmár nem esik jól? Nálam alhattál Dan miatt, szeretettel bántam veled, segítettem Hodge - al. - mondta indulatosan, nem gondolkodva, mire nálam elpattant egy húr.

-És ki kért meg rá? Neked rosszul esett velem lenni, hogy így fel hándálod hogy mit tettél értem? Vagy a pénz miatt mondtad? Tessék! - vágtam hozzá egy köteg papír pénzt, majd mérges sírásba kezdtem.

-És most takarodj innen! - üvöltöttem az arcába, majd sarkon fordultam, be mentem a házba, idegesen az ajtó mellé csúsztam, és keservesen zokogni kezdtem.

Le vágtam magam a tv elé, hátha leköt majd, de nem tudta el terelni a figyelmem. Éreztem ahogy az ideg uralja a testem, és nem gondolkodom.

-Szia Nick. - szóltam bele a telefonba mézes hangon.

-Tessék drága. - nevetett.

-Nincs kedved átugrani? Kicsit kettesben lenni? - préseltem ki magamból egy sóhajt, mire hangosan nyelt egyet, de egyből igent mondott.

Be nyaltam egy fél üveg bort mire ide ért, nem voltam részeg, tudtam mit csinálok. De hiába a pia, hiába Nick kisfiúsan csillogó barna szeme, nekem csak azokért a kék szempárért fáj a szívem, és képes voltam megtenni bármit, hogy el tudjam felejteni.

-Gyere. - kapaszkodtam bele a nyakkendőjébe, és fél húztam a szobába.

Nem éreztem a varázst, nem éreztem semmit. Mintha csak valami küldetés lenne, ami számomra semmit nem jelent. Érzelem nélkül szeretkeztem, és talán ez ki is ölt belőlem valamit.

Hirtelen nem éreztem fájdalmat, sem dühöt, csak ürességet. Ez voltam. Üres voltam, és majdnem szó szerint is, Sebastian méretei után lehangoló volt Nickel szembesülni. Bár sosem érdekeltek a méretek.

Egész este Sebastiant kerestem benne, de ők teljesen külön világok. Nem tudtam arra gondolni, hogy együtt mutatkoznak valami gála bemutatón, vagy csak a kamera előtt kell smárolniuk. Csak csókolóztak, én pedig lefekudtem a főnökömmel. Az én bűnöm súlyosabb.

Nicket ismerve, szerinte már egy párt alkotunk, és lehet hogy erről holnap mindenki tudni fog. Valamiért ez teljesen hidegen hagyott most, csak arra gondoltam, hogy nekem mi jó, mire lenne szükségem.

Igy érezzem magam. Csak arra kellettem, hogy Sebastian kiélje a szükségleteit, ha ez nem lett volna igaz, akkor csak egy kicsit is harcol a szívemért, amit eltört.

A darabjai mélyen elvesztek bennem, így nem hogy Nick, de többé senki nem fogja tudni megragasztani.

A hortyogo férfi mellettem jelezte, mély álomba vonult, én pedig inkább ki keltem mellőle, nehogy fel idegitsem magam, és megfolytsam egy kispárnába.

A kanapén bámészkodtam, mivel álom nem jött a szememre, ezért inkább csak lezuhanyoztam, és most a kanapén kuksolok. A kis láb ujjaimat néztem, mozgatta őket, amik egy ideig érdekesnek tűntek, de aztán meguntam. Pörgettem az instát, aztán pedig tiktokot.

Semmi értelmeset nem találtam, ezért fel adtam, és inkább az udvarra mentem, ki ültem a hinta ágyra, hátha a csillagok között át suhan egy apró fény, ami megvilágosodást hoz rám. De ez nem így lett. Hiába volt gyönyörű az ég, és hiába ragyogott minden csillag rám, csak a saját lelkemel foglalkoztam, ami most eléggé úgy tűnt, hogy kampec neki.

Volt értelme nekem elkezdeni vele?
Muszáj volt megtartani ezt a próbát Nickel?

Idióta vagy Isobelle.

Hellou!
Bocsi a kihagyás miatt, jönnek a részek, csak közben a másik történetekkel is foglalkoztam, most egy kicsivel többet is. ❤️
Ha esetleg tetszik, jelezzétek, én pedig sietek a résszel❤️❣️