MINDEN ÁRON [𝐿𝑒𝑣𝑖 𝑋 𝑅𝑒𝑎𝑑𝑒𝑟] ✔

20. rész |VÉGE|

7 évvel később

Nos, az életem egészen más utakra tért mint gondoltam, hogy fog. Jelenleg 22 éves vagyok, főorvosként dolgozom a közeli kórházban. Hajamat az eredeti színére festettem vissza és emellett még meg is növesztetten. Leviből író lett rettentő jó könyvekkel. Két éve összeköltöztünk és azóta boldogan élünk. Hét év alatt voltak kisebb, nagyobb viták, volt, hogy majdnem a kapcsolatunk végéhez vezettek a dolgok, de mindent megbeszéltünk.

Hangeval és az osztályom többi tagjával is tartom a kapcsolatot, az évek során közelebb kerültünk egymáshoz. Kialakult egy bizonyos trio, ami Hangeból, Mikasaból és belőlem áll. Előbbi megtalálta a közös hangot Williammel és boldog párkapcsolatban élnek. Apropó William. Levi és az együttese több sikert is elért az utóbbi időben. Fellépéseken voltak, adtak ki dalokat, de komolyabban nem merültek bele. Mikasa és Eren jegyben járnak, ami azt jelenti, hogy nemsokára összeházasodnak. Mikor bejelentették igazán örült mindenki, még Jean is, akiről kiderült, hogy oda-vissza volt Mikasaért.

------------------------------------------------------------

-Jó reggelt. -keltegettem szerelmem apró puszikkal.

-Hagyj aludni... -fordult át a másik oldalára.

-Mennem kell dolgozni. -ültem fel az ágyon.

-Ne már. -morgolódott magában. -Nem vehetsz ki szabadságot? -fordult felém, majd kezét a combomra helyezve kezdte simogatni.

-Tudod, hogy nem. -vezettem kezemet tincsei közé.

-Miután végeztél a kórház előtt fogok rád várni, elviszlek valahova. -mosolyodott el.

-Oké. -adtam egy utolsó puszit homlokára, majd elkezdtem öltözni. Fekete farmerre esett a választásom és egy fekete pólóra amit csak lazán beletűrtem a nadrágba. Hajamat felkötöttem, habár utálom így hordani, a munkám miatt muszáj. Elkészítettem az ebédem, majd indultam is. Tizennyolc évesen letettem a jogsit, szóval reggelente nem igen vagyok késésben. Már amikor, ugye...

Kocsimban a kedvenc kedvenc zeném üvöltött, melyet előszeretettel énekeltem el legalább négyszer amíg oda nem értem.

-Sziasztok. -köszöntem az ápolónőknek, betegeknek, orvosoknak, igazából mindenkinek aki útba esett. Szeretek itt dolgozni, mintha csak a második családom lenne. Igaz barátokra leltem itt.

-Jó napot. -köszönt az egyik beteg. Tizenöt éves fiatal fiú, aki autóbalesetet szenvedett. Deja vu...

-Szia. Jól vagy? -kérdeztem tőle mosolyogva.

-Igen. Nemrég volt bent nálam az osztályom előtte meg a szüleim. -válaszolt unottan.

-Mintha csak megismétlődne a múlt. -suttogtam magam elé.

-Tessék? -nézett rám értetlenül.

-Oh, bocsánat. A lényeg hogy jól vagy, nekem most mennem kell vigyázz magadra. -intettem neki, majd futottam egészen a termemig.

///Munka után///

Fárasztó nap, sok vizsgálat, egy műtét. Brah...

-Vanessa, nekem mennem kell, tartjátok a frontot? -néztem szőke hajú kollégámra.

-Persze, menj csak. -mosolygott.

-De bizto---

-Igen. -mondta majd kilökött az ajtón és rám csukta. Említettem, hogy többek szerint túl sokat dolgozok? Nem? Most megtettem. Gyorsan futottam le a lépcsőkön. Amint megláttam Levit egy szál rózsával a kezében gyorsabb fokozatra kapcsoltam. Amint oda értem hozzá karjaiba borultam. Két ujját államra téve fordított maga felé, majd hosszan és szenvedélyesen megcsókolt.

-Milyen napod volt? -kérdezte mosolyogva

-Fárasztó. Van egy fiú aki rád emlékeztet.

-Rám? -húzta össze a szemöldökét.

-Igen, ugyanolyan unott a tekintete, mint neked volt tizenhat évesen, de azokkal akiket szeret nagyon kedves. Balesetet szenvedett, mégis erős maradt. Mesélte, hogy volt bent nála az osztálya, a szülei. Annyira hasonlít arra, mint mikor te voltál bent.

-De neki nem lesz ilyen gyönyörű barátnője, mint nekem -húzott magához.

-Annyira szeretlek. -fúrtam fejem a mellkasába.

-Én is. -puszilta meg a fejem. -Ezt neked hoztam. -nyomta a rózsát a kezembe.

-Köszönöm. -mosolyodtam el.

-Menjünk. -kulcsolta össze a kezeinket.

-Menjünk. Már meg sem kérdezem, hogy hova, tudom, hogy nem mondod el. -nevettem el magam.

-Pontosan. -mondta, majd elindult ezzel arra késztetve, hogy kövessem. Ismerős irányba indult el, tudtam, hogy hova visz. Az első randi helyünkre.

Úgy fél óra alatt oda is értünk. Hiába telt el hét év, ugyanolyan gyönyörű és hangulatos hely maradt. A padok már kezdtek elkopni, és több fűzfa is kezdett nőni. Egyszer csak Levi letérdelt elém és zsebében kezdett matatni. Szemeim tányér méretűre nőttek és könnybe lábadtak.

-[Vezetéknév] [Utónév] -kezdett bele a mondandójába mosolyogva. -Szeretlek. Hozzám jössz feleségül?

Lefagyva álltam, mintha az idő megakadt volna. A könnyek patakként folytak le az arcomról, ám a választ már tudtam.

-Igen. -mondtam ki, mire tapsvihar tört ki mögöttem. Az egész osztály, Jack, William és anya ott állt mosolyogva. Sírva rogytam össze, míg Levi csak maga felé fordított és megcsókolt. Nyakát átkaroltam és csak élveztem, hogy boldog vagyok. Vele, Velük.

VÉGE

Köszönöm.
- Pálma