ᴄʀᴏꜱꜱꜰɪʀᴇ |18+ ✔️

2. ꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

| ELENA |

A szívem fénysebességgel kezd verni, a világ megállni látszik, amikor a tekintetem bele nem ütközik egy szürke szempárba. Azokba a szemekbe, amik úgy végig futtatják a libabőrt a testemen, hogy beleborzongok.

Ugyanis Dimitri Volkov  béklyóba fogja a tekintetem.

Újra ott állunk mint négy évvel ezelőtt. Csak most már nem úgy mint két idegen..

Hanem mint két idegen.. emlékekkel.

Százszor elképzeltem már, hogy milyen lenne ha véletlenül összefutnánk. Mindenre számítottam de erre nem.

Fájt viszont látni a szerelmemet..

Ami történt megtörtént, de ez alatt a négy év alatt egyáltalán nem tudtam kiverni a fejemből és ez akkor tudatosult bennem amint újra ott áll előttem, mint ahogyan évekkel ezelőtt.

Emlékszem csupasznak és sebezhetőnek éreztem magam fürkésző tekintete alatt. 

Bárhogyan próbálkoztam sehogyan sem tudtam kitörölni a szívemből.

Mégis hogyan lehetne egy olyan szerelmet elfelejteni mely a csontodig hatol?

A válasz nevetségesen egyszerű:

Sehogy!

Nincs rá mód!

Fáj.. Borzasztóan fáj viszont látni..

- Dimitri? - kérdezem elcsukló hangon, és a neve idegennek hat ahogyan legördül a nyelvemről. A levegőt elfelejtem hogyan kell venni és még pislogni sem pislogok, olyan mintha megállt volna az idő.

Falfehér és úgy néz rám mint aki nem hisz a szemének.

Szürke szemeiben érzelmek kavalkádja játszik.

A világ mintha megszűnt létezni, és csak azokra a gyönyörű szürke szemekre tudok összpontosítani.

Lefegyverezett egyetlen pillantással.

Az a férfi áll előttem aki darabokra zúzta a lelkemet, szerelmes szavai a fülemben égnek még ennyi év után is, és az emlékek elárasztanak.

Megrohamoznak. 

Bódító csókjai azóta is a lelkembe égnek.

De múlt az idő azt hittem az én hibám, de ő nem akart, csak darabokra zúzta a szívem.

Nem tartoztunk össze.. Elmúlt a mindent elsöprő szerelem..

Ugyanazok a szürkés szemek, amik most még sötétebbnek tűnnek.. Ugyanolyan fekete haj, ami megnőtt, az állkapcsa vésettebb, mint ahogyan emlékeztem.

Az ajkai..

Az ajkai ugyanolyanok, semmi sem változott.

Ez nem lehet igaz.. Valóság ez?

- Angyal? - szólal meg végül és nagyot nyelek, mély hangja még a lelkemet is megremegtette. Küzdöttem a heves érzelmek iránt, aminek egyáltalán nem szabad feljönnie. Azoknak az emlékeknek amik azzal fenyegetnek, hogy egy perc alatt ledöntenek a lábamról és újra ott találhatom magam abban az apró nappaliban ahol örökre és véglegesen darabkáira zúzta a szívem.

Angyal..

Még ennyi idő után is megdobogtatja a buta szívem, a túlságosan jól ismert becenév.

Egyetlen ezredmásodpercre sem szakítja meg a szemkontaktust.

Tudat alatt megrögzötten követem minden mozzanatát, ahogyan benedvesíti alsó ajkát, nekem pedig megrohamozzák az agyam az emlékek.