A szívem választottja

10. Az a bizonyos műtét...

Reggel Gamma már nem volt mellettem. Már megint hajnalok hajnalán ment dolgozni. Ha van valami ami nem tetszik benne az az, hogy rohadt korán kel és rohadt későn fekszik le. Alig alszik öt-hat órát. Hogy van még talpon egyáltalán? Na mindegy. Felöltöztem, kreáltam valami saláta szerűséget ebédre, felkaptam a kabátom és a kocsikulcsom és elindultam a kórházba.

Hétre be is értem. Felmentem az irodákhoz és lepakoltam. Natasha és Diana vidáman integettek felém, amit viszonoztam. Margaret ennek ellenére egy jelentés felett görnyedt. Mintha csak Gammát látnám. Erről eszembe jutott, hogy neki is csináltam a salátából. Felkaptam az egyik dobozt és bekopogtam az irodájába. Az "Igen" után bementem. Gamma úgy nézett ki mint a mosott szar, de azért rám mosolygott. Vettem egy mély levegőt és csak utána szóltam hozzá.

- Csináltam neked is ebédet - mondtam miközben letettem az asztalára a dobozt.

- Köszi - ennél többet nem mondott.

Nem akartam még menni. Mögé mentem. Rátettem a kezeim a vállára.

- Kell még valami? - kérdezte.

- Nem - és elkezdtem a vállát masszírozni.

Azt hallottam, hogy Gamma egy mély lélegzetet vesz. Kicsit előre hajoltam és láttam, hogy becsukta a szemét. Kuncogtam egy halkat. Miután a vállával végeztem, kicsit a hátát is megnyomkodtam. Egy pontnál azonban felszisszent.

- Fájt? - kérdeztem aggódva.

- Dehogyis. Szerinted ennyitől bajom lesz? - kérdezte Gamma röhögve.

- Húzz a francba - mondtam és ott hagytam.

Utólag meggondolva, nem volt jó ötlet ott hagyni. Na mindegy. Koncentrálnom kell a munkámra is. Ekkor rontott be egy orvos, akit nem ismertem.

- Doktor Jaeger! - kiáltott.

- Itt vagyok - feleltem.

- Szabad a délutánja?

- Igen - nem tudtam mit akarhat.

- Egy vakbél műtétet el kellene végezni. Más orvos nem ér most rá. Elég sürgős - mondta az orvos.

- Rendben. Készítsék elő a műtőt. Öt perc és ott vagyok - mondtam kissé flegmán, bár nem úgy akartam.

Tíz perc múlva már az első bemetszést csináltam, amikor a bal vállam és a mellkasom megfájdult. 'Ez nem lehet' gondoltam. A fájdalmat kizárva csináltam tovább a dolgom. Háromnegyed óra múlva már csak a seb lezárása maradt, de azt nem tudtam megcsinálni. Hirtelen elsötétült előttem minden.

/Gamma szemszöge/

Mi a gyászért hagyott itt? Mindegy. Nem érdekel most. Inkább a jelentésekkel foglalkozok, amiket már megint az én nyakamba sóznak. Tele van ezzel a tököm.

Már épp elkezdtem volna gépelni, amikor egy sebész berontott az irodámba. Dr. Daniel Volkov volt. Gyűlölöm ha valaki nem kopog.

- Kopogni? - rivalltam rá, mire szegény Daniel láthatóan megijedt.

- Doktor.... Jaeger...

Na erre már felkaptam a fejem.

- Mi van vele? Történt valami? - vágtam közbe idegesen.

- Igen... egyszerre összeesett a műtét közben. Fogalmunk sincs mi történt - mondta egy oktávval magasabb hangon Daniel.

- Azonnal megyek - rögtön felálltam és elmentem.

Szinte futottunk. Eszméletlenül aggódtam, hogy mi van Lunával. Mire odaértem már kihozták a műtő előtti területre. Ott feküdt ájultan. Leguggoltam mellé és kitapintottam a pulzusát. Nagyon gyors volt. Meghallgattam a szívverését. A szíve furcsa ritmusban vert. Jól sejtettem. Pitvari remegés. Gyorsan elkezdtem a szívmasszázst.

- Hozzon valaki egy defibrillátort, de kurva gyorsan!!! - üvöltöttem.

Erre Natasha meg Daniel elfutottak. Csak az járt a fejemben, hogy Luna életben maradjon. Natasha ért vissza előbb, bár így is sokára. Elém tartott egy dobozt. Odanéztem és azt hittem ott halok meg.

- Natasha. Ez az ebédem - mondtam neki szemrehányóan.

- Oh, elnézést - szabadkozott.

Ekkor futott be Paul az igazi defibrillátorral. Amikor belépett az ajtón, tovább csúszott és kis híján pofára esett. Csak megforgattam a szemeimet. Elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, bármikor képes lenne elesni. De mégis a barátom. Leguggolt mellém és előkészítette a műszert. 

- Doktor Jaeger műtétjével mi van? - kérdeztem körülbelül mindenkitől.

- Már csak a varrás van hátra. Ha gondolja befejezhetem doktor Dolohov - mondta Natasha.

- Rendben, de ne csicsázd el - emlékeztettem a múltkori esetre.

Natasha behúzta a nyakát, befürdött, majd elment megcsinálni a varrást. Ezalatt Luna mellkasán már ott volt a két érintkező. Elvettem a kezem, nehogy megcsapjon az áram, majd amikor Luna teste megvonaglott, újra meghallgattam a szívverését. Még mindig össze-vissza vert. Tovább folytattam a szívmasszázst. Pár perc múlva, Luna ráfogott a csuklómra. A kezemet a mellkasán nyugtattam.

- Hogy vagy? - kérdeztem aggódva.

- Hát... nem valami jól - mondta elég halkan.

Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy felkapjam és keressek egy üres kórtermet, ahol nyugpdtan pihenhet. Gyorsan megtaláltam. Lefektettem Lunát, bekötöttem neki egy infúziót és leültem az ágy szélére.

- Borzasztóan megijesztettél - panaszkodtam.

- Bocsi - mentegetőzött.

Ezután nem mondott mást, mert altatót is kapott. Megsimogattam, majd elmentem befejezni a jelentéseimet.

/Luna szemszöge/

Egy folyamatos pittyegésre keltem. Körbenéztem, és eléggé meglepődtem. Akkor kezdett el derengeni minden. Ránéztem a kezemre, amibe tűk voltak szúrva. Abban a szent pillanatban belépett egy nővér, majd mint aki szellemet látott elfutott. Gammával tért vissza.

- Nos? Hogy érzed magad? - kérdezte egy halvány mosollyal.

- Aludhatnékom van, de már sokkal jobban vagyok - feleltem.

Gamma odalépett mellém, kiszedte a tűket a kezemből és az életjeleimet figyelő gépet kikapcsolta. Megcsókolt, majd segített felállni. Szép lassan mentünk le a lépcsőn. 

A parkolóban Gamma nem örült annyira , hogy vezetni akarok, de megengedte. Óvatosan vezettem. Amikor haza értünk, Gamma csinált tejberizst. 'Csak tudnám, mikor tanult meg főzőcskézni' gondoltam. Egész jóra sikeredett a végeredmény. Mindketten fürödtünk egy gyorsat, aztán befeküdtünk az ágyba. Ráfeküdtem Gamma mellkasára. A szívverését hallgatva aludtam el. Eszembe jutottak a kisbabák. Azok is sokszor alszanak úgy, hogy valamelyik szülőjük mellkasán fekszenek. Azzal a gondolattal aludtam el végleg, hogy szeretnék majd Gammával gyerekeket.