A szívem választottja

4. Nála

Az út közben csak remélni mertem, hogy nem szólal meg, azzal a gyönyörű hangjával. De ez a remény szertefoszlott.

- Mennyire fáj a lábad és hol? - kíváncsiskodott. 

- Ez most honnan jött? - kérdeztem szarkasztikusan.

- Kérlek mondd meg. Sokkal rosszabb lesz, ha akkor derül ki ez két dolog, amikor megvizsgállak.

Nem feleltem neki. Ő csak fújtatott egyet. Pár perc múlva felértünk a hegyre. Gamma segített kiszállni, mert még mindig nem tudtam ráállni a bal lábamra. De ha ez nem lett volna elég, a hosszú, platina szőke hajam is beakadt a biztonsági övbe. Gamma kuncogott, amire egy gyilkos pillantást küldtem felé.

- Bocsáss meg. Támaszkodj meg az autóba. Kiszedem - mondta.

- Ne ne ne ne! Majd én szedem ki - tiltakoztam viszonylag hangosan.

De mintha a falnak beszéltem volna. Megtámasztott és elkezdett baszakodni a hajammal. Amíg próbálkozott, addig a házat kezdtem el bámulni. Egy számomra nagyon szimpatikus faház volt. Észre se vettem, hogy Gamma végzett. Megfogta a vállamat, mire összerezzentem.

- Ha kigyönyörködted magad, akár be is mehetnénk - mosolygott. Azonnal elvesztem borostyán sárga szemeiben. Bólintottam, majd bekísért.

Beléptünk a házba és egy gyönyörű látvány fogadott. Közvetlenül előttem az étkező és a konyha volt. Másfél méterrel előrébb, balra volt a nappali. A nappali egyik oldalán egy franciaágy volt. Innen még két szoba nyílt, ám az ajtóból nem tudtam megmondani, hogy milyen szobák lehetnek. Minden bútor fekete vagy fehér volt. Az egész házban félhomály uralkodott. Valószínűleg jó pár perce bámulhattam, mert Gamma felnevetett mögöttem.

- Még itt vagyok - mondta pimasz hangsúlyban.

- Mintha nem látnám - forgattam a szemeim.

- Mindegy. A kabátodat azért elkérhetem? - kérdezte Gamma.

Kénytelen kelletlen levettem. Elvette a kezemből és felakasztotta. Bekísért a nappaliba, majd leültetett.

- Maradj itt. Előkapok ezt-azt és itt vagyok.

- Nem mintha eltudnék futni bárhova is - mondtam még mindig kedvtelenül.

Gamma megcsóválta a fejét, majd elment az egyik szobába. Sokáig elvolt. Ülve még körül néztem a házban. Megakadt a szemem a könyvespolcon. Egészen furcsa könyvcímekre bukkantam, mint például Ne félj!, A kórház vagy Az orvosok. 'Vajon miért olvas ilyeneket?'  gondoltam.

Gamma visszajött és letett az asztalra egy géztekercset, egy ollót és egy vérnyomásmérőt.

- Na az minek kell? - hüledeztem.

Megint úgy nézett rám, mint egy bolondra. És ekkor jobban megnéztem Gammát. Fehér, orvosi köpeny volt rajta, egy sztetoszkóppal a nyakában.

- Miért vagy így öltözve? - kérdeztem, mire Gamma csak a szemét forgatta.

- Mindkét kérdésedre a válasz az az, hogy mondtam, hogy megvizsgállak - mondta, mintha ez teljesen nyilván való lenne.

- Picsába! - ordítottam, majd a szám elé kaptam a kezem.

- Ugyan, nem kell félned. Nem fog fájni. Bízz bennem - nyugtatgatott mosolyogva.

Nem tudtam mit feleljek erre, ugyanis a 'Bízz bennem' részét nagyon sokszor hallottam már és soha nem lett jó vége. De mire megszólalhattam volna lefektetett. Odahúzott mellém egy széket és leült. A kezét a mellkasomra tette. Elég hideg volt.

- Kicsit lejjebb kéne- 

- Csak azért, hogy megvizsgálj, igaz? - szakítottam félbe a mondatát.

- Természetesen - biccentett Gamma.

Ettől a mondatától valamiért megnyugodtam és elkezdtem bízni benne. Felültem és kicsit lejjebb húztam a mellkasomon a ruhát. A dekoltázsom rendesen látszott, de ez nem érdekelte Gammát. Visszafektetett. A szemébe néztem. Bíborvörös haja arca két oldalán egy-egy tincsben lógott, míg hátul egy kis copfba volt összekötve, de így is a nagy része csak úgy lazán kibontva volt a nyakán. Azok a gyönyörű borostán sárga szemei csillogtak. Egy kisebb kuncogást hallatott.

- Teljesen elvörösödtél - mondta játékosan.

- Nem minden nap fekszem így egy férfi előtt - oktattam ki.

- Igazad van. Én kérek elnézést.

Kihúzta magát ezzel megkezdve a kivizsgálásomat...