A szívem választottja

17. Elválnak útjaink

A reptéren több mint hatszor elbúcsúztunk a lányokkal. Az utolsót már kissé untam. 'Létezik olyan, hogy skype' gondoltam. Amikor sikerült kiszabadulnom az ölelésükből Gamma átkarolt és elindultunk a gépünk felé. Az út nem tartott olyan hosszúnak mint idefelé. 

/Gamma szemszöge/

A reptéren megpillantottam egy csoport fekete ruhás nőt. Amint megpillantottak, úgy éreztem mintha a lelkembe látnának. Nagyon nem tetszett. Az egyik elég ijesztően mosolygott. A kinézetük szinte ugyanolyan volt, mint a Kilenceké vagyis, mint Alpha, Béta, Epsilon, Delta, az ikrek és én.

- Na mi van? Mi ilyen érdekes, hogy öt perce csak egy pontot nézel? - kérdezte Luna.

- Ja semmi. Csak elbambultam. Mehetünk is - mosolyogtam.

/Luna szemszöge/

Az Oroszországi reptéren viszonylag gyorsan megtaláltuk a kocsit. Gamma kivételesen elég óvatosan vezetett, amit szóvá is tettem neki.

- Hogy-hogy most nem száguldozol? - kérdeztem játékosan.

- Fáradt vagyok hozzá - sóhajtott.

- Vezessek? 

- Nem kell. Nem úgy vagyok fáradt. Lehet, hogy csak az időeltolódás - nyugtatgatott.

Lenéztem Gamma kezére. Az a sebességváltón volt és elég szorosan foghatta. Bal kezemet rátettem az övére és elkezdtem simogatni. Erre mintha lazított volna, bár az arcvonásai megkeményedtek. 

- Baj van? - kérdeztem most már aggódva.

- Csak láttam valamit a reptéren és nagyon nem tetszett - morogta.

- Beszéljünk róla? - puhatolóztam, bár mélyen belül éreztem, hogy nem kéne.

- Hagyjuk az egészet a francba - mondta.

Egy kicsit meglepett a tiszteletlen hangsúly, amiben beszélt. 'Eddig nem volt ilyen. Biztos van valami' gondoltam. Hazáig inkább nem szóltam hozzá. Amikor kiszálltunk a kocsiból, hátulról átkaroltam.

- Bármi van, ketten megtudjuk oldani, rendben? Csak ehhez az kell, hogy tudjam mi a baj - simogattam.

- Tényleg semmi. Ne törődj ezzel. Kérlek - mondta a sírás határán. 

Bent elmentem mosdóba. Mikor kijöttem, Gamma a konyhai asztalon támaszkodott, homlokát a tenyerébe támasztva. Odafutottam. Megfogtam a két vállát, de amint hozzáértem felemelkedett. Kezdett idegesíteni, hogy nem mond semmit, ezáltal nem tehetek semmit. Gamma kávét csinált magának, én pedig értetlenül bámultam a hátát. 

- Most mi bajod van? - kérdeztem emelt hanggal.

- Semmi. Kérlek hagyj békén egy kicsit - kérlelt.

- Nem Gamma! Beszéljük meg. Ha velem van bajod, megmondhatod. Ha esetleg már nem szeretsz, megmondhatod. Szeretném tudni mi a baj - mondtam.

- Nem veled van baj Luna. és szeretlek is. Tényleg. Teljes szívemből. És mindössze csak azért nem mondom meg, mert nem szeretnélek ezzel is terhelni - mondta már tényleg sírva.

- Ugyan már! Nem terhelsz semmivel. A te bajodat a sajátomként kezelem. Nem szeretem, ha valaki boldogtalan mellettem - közöltem.

- Nem vagyok boldogtalan. Most hagyj békén - szólt hidegen.

Egy "tch" kíséretében kimentem a nappaliba. Leültem és elkezdtem olvasni. Kicsivel később Gamma is csatlakozott.

- Ne haragudj. Nem tudom mi van velem - sajnálkozott.

Felálltam és épp otthagytam volna, amikor Gamma elkapta az alkarom. Megpróbáltam elrántani, de Gamma valami kibaszott erős.

- Tényleg sajnálom - suttogta.

- Ha tényleg sajnálnád megmondanád, hogy mi bajod van! Nem bírom, amikor valaki semmibe vesz! - kiabáltam, mire Gamma elengedett.

. Milyen jogon beszélsz te velem így?! Nem a kutyád vagyok, hogy-

- Na látod én sem vagyok a tiéd! Ne kezelj le, mint-

Nem fejezhettem be, mert Gamma vállon ütött, amire a földre estem. A könnyem is kicsordult, olyan erősen ütött meg. Nagyon lassan néztem rá. A szemei lángoltak a dühtől, de pár pillanat múlva csak aggódást lehetett látni bennük. Gamma közelebb lépett felém, de elhátráltam tőle, mire megállt. Csak néztünk egymásra. Nem tudtam elhinni, hogy ez megtörtént. Gamma hirtelen térdre rogyott és zokogásban tört ki. Arcát a kezeibe temette.

- Sajnálom... é-én nem tudom mi ütött belém - suttogta.

Odaakartam menni hozzá és átakartam ölelni, de a testem és az eszem visszatartott. Egyszerre gyűlölöm és szeretem ezt a férfit.

- Azt hiszem az lenne a legjobb, ha most mennék - mondtam és felálltam.

Gamma erre felkapta a fejét. Elővettem a bőröndöm és minden szükséges holmit beledobtam. Hallottam, hogy Gamma a nevemet mondja, de nem érdekelt. Csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne törjek össze végleg. A férfiak a múltamban teljesen máshogy szakítottak velem. Volt akiről kiderült, hogy menyasszonya van, volt aki sms-ben szakított, volt aki a szemembe mondta, de ilyet soha nem éltem meg. Éreztem, hogy vérzik Gamma miatt a szívem.

A pakolással gyorsan végeztem és elindultam a kocsi felé. A bőröndöt beraktam a csomagtartóba, de mielőtt beülhettem volna én is, Gamma maga felé fordított.

- Ha most itt hagysz, nem élem túl. Maradj kérlek - könyörgött.

- Ég veled, Gamma Dolohov.

Csak ennyit tudtam kimondani. Gamma elengedett, én pedig beültem a kocsiba és elindultam haza, Japánba...