A szerelemed az életerőm [TodoBaku]

3. fejezet

Egész hamar megették az étel, közben eltervezték mit mondanak. Felálltak, felöltöztek és siettek az iskola épületébe. A tanárit vették célba, kopogás nélkül berontottak, amit a tanárok egy-egy csúnya nézéssel díjazztak.

- Öömm.... Bocsánat a zavarásért, megtudják mondani hol van Aiwaza sensei? - kérdezte Uraraka előlépve.

- Úgy egy... - Mignight tanárnő a faliórára pillantott. - órája mehetett el.

- Azt esetleg nem tudja, hogy hova? Néhányan eltűntek és ezt szerettük volna jelenteni. - beszélt még mindig Uraraka.

- Azt sajnos nem, de megtudnátok mondani kik azok akik nincsenek meg? - emelte fel a fejét Pressent Mic.

- A brokkoli, a... a félarcú köcsög, ja és az a csaj, aki kurva jóban van a félarcúra. - válaszolt flegmán Bakugou.

- Okéé... Valaki fordítana? - kérte Cementoss sensei.

- Ó, máris! - kiálltott fel Kirishima. - A brokkoli az Midorya Izuku, a félarcú köcsög Todoroki Shouto, a csaj az meg Yaoyorozou Momo.

- Köszönjük, hogy ezt elmondtátok. Nem sokára elkezdjük megkeresni őket. - ezzel kitessékelte a diákokat Mignight.

A diákok elkezdtek visszafelé menni. Ahogy sétáltak megláttak egy ismerős alakot, és futni kezdtek utána.

- Aiwaza sensei! Aiwaza sensei! - kiálltottak a tanár után néhányan.

- Hm? - fordult meg, és egy csapat gyerek ugrott a nyakába. - Mégis mi folyik itt gyerekek?

- Önt kerestük. - szólalt meg Hagakure.

- Miért is? Valami baj van? - kérdezősködött a sensei.

- Néhányan eltűntek és... - nem tudta Uraraka befejezni, mert a tanár félbeszakította.

- Midorya és Yaoyorozou a szobájukban vannak. - válaszolt unottan.

- És tudja hol van a felemás barom? - szólalt meg Bakugou, mire mindenki rá kapta a tekintetét. Mikor érdeklődött ő bárki iránt is?

- Az orvosiban, de biztosítalak benneteket, hogy minden rendben lesz vele. De ha megbocsánatátok, aludnék. - azzal Aiwaza sensei belebújt a hálózsákjába.

Mindenki csendben sétált vissza a koli épületébe. Sokan gondolkodtak mi lehet Todorokival, de ötletük sem volt. Azon is gondolkodtak, hogy megkérdezhetnék Dekut vagy Momot. Mindenki útja hozzájuk vezetett. Csak Bakugou volt az aki a saját szobáját célozta meg. Besétált és elterült az ágyán. Őt is érdekelte mi lehet a felemással, de nem mutathatja ki. Nem tudhatják meg, hogy neki is van szíve, hogy tud törődni az emberekkel, hogy ő is tud sírni, fájhat bármije. Bakugou Katsuki magányos. Soha az életben nem ismerné be senkinek, hogy vágyik egy emberre aki megnyugtatja, vigyázrá és ha sír, a karjaiba fogja és megnyugtassa. Van egy barátja aki az idegesítő viselkedése ellenére is mellette van. Vigyáz rá és maga Bakugou is megbízik benne. Egyedül Kirishima Eijiro az akivel úgy is kommunikál, hogy nem ordibál. Egy kopogás zökkentette ki a gondolkodásból. Elmormolt egy "Gyere be!" - t és be is jött az illető.

- Hé Bakubro, minden rendben? - nézett aggódva barátjára Kirishima.

- Ja. Miért jöttél? - ült fel az ágyára és megpaskolta a mellette lévő helyet, ahova a másik le is ült.

- Furcsa volt, hogy érdeklődést mutattál Todoroki iránt. Nem vagy te beteg? - viccelődött Eijiro és a kezét Bakugou fejére tette úgy csinálva, mintha megnézni van-e láza.

- Ha ha. Nagyon vicces Kiri. De nem, nem vagyok beteg. - válaszolt egyszerűen a szőke és ismét elterült az ágyon.

- Csak nem be jön? - húzogatta a szemöldökét a vörös, hirtelen egy párna repült az arcába és tudta, hogy itt harc lesz.

Boldogan, viháncolva területek egy egy olyan fél óra elteltével az ágyon, amin a huzat össze vissza volt gyűrve és a két fiú szaporán vette rajta a levegőt egymásra nézve. Elég félre érthető volt, mivel a pólójukat ledobták magukról, majd hírtelen berontott valaki.

- Hé Kacchan! Gyere kész a vacso... ra - nézet Izuku a két srácra akik egyből levágták mire gondolhat.

- Midorya ez... - szegény Kiri be sem fejezhette a mondandóját, mert Bakugou megtartva régi szokását, közbe vágott.

- DEKU MI NEM BASZTUNK!!! - ordított a szencsétlen brokkoli hajúra aki szépen lassan kihátrált a szobából.

Midorya a folyosón ballagott és egy ismerős hajkorona suhant el mellette. Nem gondolkodott semmit, egyből hátrafodult. Látta ahogy Todoroki bemegy a szobájába. Azt hitte képzelődik ezért nem foglalkozott vele.

Todoroki tényleg elment Midorya mellet és most az ajtaja előtt ül. Mindenre emlékszik ami történt és fél. Holnap kell, hogy találkozzon vele. Hírtelen megcsörrent a telefonja. Ránézett a kijelzőre és azonnal felvette.

- Helló! - köszönt, közben idegességében elkezdte rágni a körmét.

- Szia öcskös! Hogy haladsz a feladattal? - kérdezte egy kissé ideges hang a vonal túlsó végéből.

- La-lassan haladok, de minden a terv szerint halad! - vigyorodott el kínosan Todoroki.

- Hívnod kellet volna, de nem tetted! Remélem élvezted a tetted következményét! És ne feledd.... - hallgatott el egy pillanatra. - mindig tudom hol vagy! Ne próbáld elmondani senkinek!

- Nem fogok szembeszegülni a parancsaiddal. - hajolt meg Shotou, de ezt senki nem látta.

- Remélem is kölyök! - azzal a túloldalon lévő lecsapta a készüléket.

Todoroki a földre rogyott. Félt. Félt, hogy ha nem teljesíti a parancsot megölik. Még nem akart meghalni. Minden erejével azon kell lennie, hogy teljesítse a feladatot és utána elmehet az iskolából. Todoroki Shouto, akit ajánlás útján vettek fel a hősképzőbe nem akar hős lenni. Soha nem ez volt az álma. Az apja erőltette rá, de nem tudott mit csinálni? Bár tudja, hogy a tettei miatt nem teljesülhet az álma. Lassan felkelt a földről és elkezdett készülni a holnapi napra. Hétfő és még van házija. Leült, hogy megcsinálja, de egyre inkább azon járt az esze, miért egyezett ebbe az egészébe bele nyolc évesen.