A szerelemed az életerőm [TodoBaku]

Bónusz fejezet

10 évvel később

Bakugou a városban sétált. Ajándékot keresett, hogy meglepje a barátját, vagyis férjét. Az esküvő nyolc évvel ezelőtt történt meg a két fiú között. Életük egyik legszebb napja volt. A boldogság, ami mindenki arcán látszott aznap felemelő érzés volt. Mitsuki sírva fakadt annyira meghatotta, hogy a nem rég még öt éves fia, mostmár húsz éves és épp házasodik. Enji nem jött az esküvőre. Rendesen kiakadt, amikor megtudta, hogy csodagyereke meleg. Natsu és Fuyumi eljöttek, akik ugyan olyan boldogok voltak, mint Mitsuki. Az egész A osztály eljött, még Aizawa sensei is, aki gratulált a fiúknak.

A házasság után Todoroki és Bakugou elköltöztek egy házba, ami elég közel volt az ügynökséghez, ahol dolgoztak. Tíz perc séta alatt mindig beértek, de a szőke szeretett minimum kettő órával hamarabb felkelni, hogy biztosan elkészüljenek. A felemás mindig az utolsó pillanatban kelt fel, néha emiatt majdnem elkéstek, mert Bakugou mindig megvárta. Sokszor bosszankodott férje lassúsága miatt, de egy idő után megszokta. 

Egy baba bolt előtt állt meg, ahova be is ment. A csengő megszólalt, hogy valaki belépett az üzletbe. A bent tartózkodó emberek ránéztek. Sok ember arcán mosoly derült fel, ahogy a hős belépett. Volt egy nő, aki kék babaruhákat nézett. Bakugou mellé lépett és ő is nézegetni kezdte. A nő arca vörösre váltott. Helyet adott Bakugou-nak, aki még közelebb lépett a ruhákhoz, majd egy tetszőlegeset elvett.

– Öm... Dynamight az ön felesége babát vár? – a nő, aki a szőke mellett állt hozzá szólt.

– Nem – egyszerűen válaszolt a férfi és tervezett tovább menni, mikor a nő újra megszólalt.

– Oh. Akkor valamelyik ismerőse? 

– A gyerekemnek veszem – a nő lesokkolva állt, de nem szólt semmit.

A média nem adta le, hogy Dynamight és Shouto megházasodtak. Nem is akarta, hogy jött-ment emberek tudjanak a szerelmi életéről. Valójában izgalmasnak találja, hogy az emberek gondolkodnak azon, hogy van-e felsége vagy tényleg egyedülálló-e. Őszintén néha elgondolkodik azon, hogy beszéljen Shouto-val és megemlítse neki, hogy végre mutassák meg a világnak, hogy egymáshoz tartoznak. Még nem volt bátorsága, mert Úgy tűnt a felemás élvezi, hogy ez az ő titkuk és nem tud róla idegen. Mégis olyan nehéz nem fogni a kezét az utcán és megcsókolni őt, ahogy a normális emberek teszik. 

A cumi részlegre ért, ahol talált is olyan, ahol négy volt egy csomagolásban. Azonnal levette és a kasszához sietett. A pénztáros igen kíváncsi lett, amikor meglátta őt és valamit suttogott a kolléganőjének. Nem igazán foglalkozott vele. És ha tényleg a "felesége" babát vár? Nem az ő dolguk. Valójában van egy gyereke. Egy éves. Most lesz kettő és neki veszi ezeket ajándékba. Persze mást is fog, de azt már megvette. Otthon vannak elrejtve még Shouto elől is. Való igaz. Most mit csinálhat? 

Gyorsan megtudta venni amire szüksége volt, úgy, hogy semmi kérdést nem tettek fel neki azon kívül, hogy mivel akar fizetni. De jó lenne, ha az emberek mindig ilyenek lennének. A boltból hazafelé kezdett indulni, ami jó fél órás út lesz. A város másik felére jött el. 

Az út hamar eltelt és végre a saját háza előtt állt. Mosolyogva nézte a ház fehér falát és kertjét, ahol fák nőttek, hogy árnyékot adjon nekik a forró nyári napon. Nem csengetett. Egyszerűen lenyomta a kilincset és belépett. A házban fülsiketítő csend honolt. Se kisfia, se férje hangját nem hallotta. A televízió sem ment. Halálos csend. Beljebb sétált, úgy hogy a cipőjét még le sem vette. Félt, hogy valaki rájuk támadt, amíg nem volt itthon. Boldogan tapasztalta, hogy azok az emberek akiket a legjobban szeret a kanapén alszanak. Kisfia, Makoto Shouto-n alszik. Elmosolyodott hogy ezt látta. Egy csókot adott az arcukra, majd a szobájukba ment. A gardrób szekrénybe tette az ajándékokat és visszament a nappaliba. Bekapcsolta a tv-t, hogy addig azt hallgassa.