A te szemeden át (Befejezett)

Érdekes

Igor pov.
Éppen egy parfüm receptjét dolgoztam ki, amikor megint bejött az ápolóm, a kávémmal. Idáig éreztem a forró kolumbiait. Finom kávét főz, szóval nem panaszkodok, csak zavar, hogy ki be járkál a szobámban. Anya szerint semmihez sem nyúltak hozzá és mindenem megvan, egyszer már rajtakaptunk egy ápolót, hogy lopott. Azonnal kirúgtuk és anya a rendőrségre vitte.
– Hozzak még neked valamit? — kérdezte a tenyerembe jelelve. Csak intettem egy nemet és vártam, hogy kimenjen, de éreztem, hogy még mindig ott állt mellettem.
– Mit akarsz?
– Nagyon érdekes a munkád. Az én orrom elég gyenge, a leégett süteményt is túl későn vettem észre. — jelelte a kezembe. Ezen muszáj volt halkan felkuncognom, de megráztam a fejemet és visszatértem a munkámhoz. Még mindig ott állt mellettem és nézett, de nem igazán zavart. Elővettem egy régebbi munkám, Braille írással mindent fel tudok jegyezni, a gépem billentyűzete is teljesen ilyen.
– Ezt nézd meg. – mutattam fel a kis fiolát. Éreztem, hogy elveszi a kezemből.
— Hisz' ez lótusz virág. – jelelte. — Ez a kedvencem, honnan tudtad?
– Nem tudtam. – jeleltem meglepődve. Ezt nem tudtam, hogy ez a kedvenc virága. Vissza akarta adni, de eltoltam a kezét, amiben tartotta a fiolát.
– Tartsd meg. Ez csak hobbimunka. – jeleltem. Ekkor valaki átölelt hátulról, éreztem, hogy ő csinálta, de mégis miért?
– Köszönöm szépen. — éreztem a nyakamon a suttogását. A hátamon is felállt a szőr tőle. Pedig nem ijesztett meg, de akkor mégis mi bajom van? Furcsa ez a fiú. Erőszakos, de pozitív értelemben. Nem áll le, amíg el nem éri, hogy bevegyem a gyógyszereim, vagy megköszönjem neki a kávémat. A karja a mellkasomon volt és szorított. Milyen vékony kis karja van, mint egy nőé. A nagynéném majdnem olyan vékony, mint egy anorexiás, így tudom milyen egy vékony nő. Az arcom égni kezdett, mintha épp elpirultam volna. De hát miért pirultam volna én el? Sosem voltam szerelmes. Hogy lehetnék én szerelmes? Ez teljes mértékben lehetetlen.