A te szemeden át (Befejezett)

Magyarázkodás és baleset

Igor pov.
Lementem Vladimir után a konyhába. A szagokból ítélve kávét főzött és vacsorát készített elő. Oda mentem mögé és megböktem a vállát.
– Mi volt ez az előbb? – kérdeztem kimérten.
– Semmi, csak egy kicsit náthás vagyok. – tudtam, hogy hazudik, a keze remegés elárulta. Odaléptem hozzá és megragadtam a kezét.
– Tudom, hogy hazudsz! Mit titkolsz? – jeleltem hosszasan a megmaradt kezemmel. Próbálta kihúzni a kezét és elhátralni, de csak neki csapódott a pultnak. — Mondd meg az igazat vagy beszélek az anyámmal, hogy ki legyél rugva már ma! — jeleltem mérgesen, és összevontam a szemöldökömet.
– Eressz el, kérlek! – jelelte a mellkasomra. Nem érte el a kezemet. Rángatózni kezdtünk, mire elengedtem őt. Már nyúltam volna, hogy tovább faggassam, de a lábam hirtelen beleütközött valamibe. Lehajoltam és tapogatni kezdtem. Vladimir bőret éreztem, az arcán. Nem mozdult meg, a feje pedig ragadt valamitől. Az orromba csapott az ismerős, de kicsit sem kellemes szag: Ez vér volt.

A kórházban ülve az ujjamat dörzsölgettem, amin még mindig ragadt a vér. Az orvosoknak nem tudtam elmagyarázni, hogy mi történt, nem azért mert nem akartam, mert nem értették a jelnyelvemet. Aztán két óra múlva megjelent anyám is.
— Mi a fene történt? — kérdezte a kezembe jelelve.
— Én... — kezdtem bele.

Vladimir pov.
A fejembe nyilaló fájdalom elviselhetetlen volt. Egy kórházi ágyban tértem magamhoz, a fejem vastagon be volt kötve. Na szuper. Az utolsó emlékem, hogy Igor elengedi a csuklómat és a fejem a konyhapult szegélyének csapódik.
— Hála istennek! – jött be Mrs. Ross. Orvosi köpenyt viselt és kontyba volt kötve a haja.
— Mrs. Ross...
– Vladimir, rettenetesen sajnálom, ami történt. Igor mindent elmondott. Kifizetem a kórházi számlát és a károkat is.
– Semmi szükség rá...
– Azt is elmondta, hogy önnek köhögési rohama volt pár óraval előtte. Ezért bátorkodtam utána nézni az orvosi kartonjának. — mondta, mire fájdalmasan sóhajtottam egyet. Hát kiderült...
– Tudja, igaz?
— Miért nem mondta el? — kérdezte aggódva.
– Fel vett volna így? — kérdeztem, mire elnézett és ezzel megkaptam a válaszát.