A te szemeden át (Befejezett)

Itt vagy?

Vladimir pov.
Összepakoltam a holmim és vettem online egy buszjegyet. A húgom félve állt az ajtóban.
— Miért akarsz visszamenni?
– Mandy, tudod Igornak szüksége van rám.
– Nekem is rád! Mégis meg fogsz halni! — kiabálta. Megfordultam és odalépve hozzá átöleltem őt.
— Mandy. Nagyon szeretlek és ha meg is halok, akkor is vigyázni fogok rád, de ha segíteni tudok Igoron, akkor meg kell próbálnom.
– Nagyon tetszik neked, ugye? – kérdezte letörölve az arcát. Mind ő, mind a szüleim tudnak mindent. Apám kicsit meg is szidott, hogy ott hagytam, de már magam sem tudom, hogy miért tettem. Talán mert megijedtem.

Felszálltam a buszra és leszálltam pont ott, ahol egy hete fel. A ház csendes volt, de áradt belőle a melankólikus energia. Bekopogtam és Mrs. Ross nyitott ajtót. Azonnal magához ölelt és beinvitált.
– Köszönöm, hogy visszajöttél. Nem hittem, hogy képes lesz ilyesmire ez... — sírta el magát. Amikor felhívott zokogott, ugyanis Igor megpróbálta túladagolni magát. Bevett egy csomó antibiotikumot, de Mrs. Ross időben megtalálta őt.
– Fent van? – kérdeztem, mire csak bólintott. A szabályoknak megfelelően letettem a cuccaim és felmentem. A szoba sötét volt és Igor az ágyában feküdt. Csak bámult maga mellé. Odaléptem hozzá és leültem mellé. Megfogtam a kezét, mire az arcán átfutott a meglepettség. Megfogta a kezem és az orrához emelte. Megszaglászta és végigtapogatva a karomat megtalálta az arcomat. Szerintem rájött, hogy ki vagyok mert elkezdte csapkodni a vállamat és morgott valamit. Elkaptam a kezeit és megöleltem őt. Szegényt sírt es a nagyon ki volt borulva. Hagytam, hogy sírjon és megvártam, amíg megnyugszik. Mikor végre lecsillapodott megfogtam a kezét.
— Szia.
– Elmentél. – jelelte csalódottan.
– Sajnálom, hogy itt hagytalak, de úgy éreztem jobb neked nélkülem.
— Az anyám az oka, ugye? Mondta, hogy menj el, igaz?
— Nem, ez nem...
— Akkor miért? Miért mentél el te is? – kérdezte, mire a homlokához hajoltam.
– Majd elmagyarázom. Most jobb lenne, ha pihennél. Itt maradok, ígérem. — suttogtam a homlokára. Bólintott és hátradőlve szinte azonnal elaludt. Gondolom a sok stressztől. Simogattam a fejét és végig ott ültem mellette.