A te szemeden át (Befejezett)

Titkok

Igor pov.
Vladimir annyi mindent megosztott velem. Eltudtam képzelni a boldog szülőket, a sétáló párokat és a rollerelező gyerekeket. A szívem annyira hevesen kalapált, hogy alig bírtam nyugodt maradni a vacsoránál. Hosszasan meséltem anyámnak a mai napról és Vladimir ötletéről. Hogy mostantól ő lesz az én szemem.
– Biztos, hogy ezt akarod? Hisz' ez elég nehéz neked. — jelelte anyám.
— Igen ezt akarom. Már épp elég ideje vagyok a négy fal között. Ha ez az egyetlen módja annak, hogy újra lássak, akkor az ő szeme lesz az enyém.
— Rendben, drágám. Úgy tűnik kedveled Vladimirt. — jelelte anyam. Erre megfagytam. Tényleg kedvelném őt? Ezen még nem gondolkodtam.

Másnap reggel szokásosan behozta a kávémat. Épp jeleltem volna neki, hogy köszönöm, de hirtelen megmozdult. Mintha elfordult volna. A hátára tettem a kezem és éreztem a rángatózásból, hogy köhög. Felálltam, mivel nagyon erősen köhögött, de intett a kezével.
— Semmi baj. — jelelte a kezembe. Ez nem nyugatott meg, de miért is foglalkozok én ezzel?

Vladimir pov.
Remek. Pont akkor kapott el a köhögési roham mikor behoztam a kávét. Elhajoltam, de így is megérezhette, hogy baj van mert a hátamra tette a kezét és érezte, hogy rángatózom. Leszaladtam a lepcsőn és gyorsan bevettem a gyógyszerem. Nagyon fájt a légcsövem. Ha Mrs. Ross megtudja ezt, nekem annyi, ugyanis hazudtam. Nem azért hagytam ott az egyetemet mert akartam. Halálos tüdőrákom van. Minek kezdjem el az egyetemet ha úgyse fejezhetem be? Inkább segíteni akarok másokat és tenni az emberekért. A gyógyszereim életben tartanak még egy vagy két évig, de a hajam hamarosan elkezd kihullani. A megkeresett pénzemet a szüleimnek szánom, hogy a kis húgom elmehesen abba a francia divatsuliba, amibe szeretne. Lefőztem egy újabb adag kávét és előkészítettem a vacsoráját. Nem is vettem észre, hogy Igor a hátam mögé lopodzott, csak akkor amikor megbökte a hátamat. Ijedten megugrottam.
– Mi volt ez az előbb? – jelelte szigorú tekintettel.