KIM TAEHYUNG FF. (BTS)

♡1.♡

Unalmas kis életemből egy egyszerű telefon hívás szakított ki. A "Namjoon" szót világította a képembe, hirtelen el is felejtettem ki az. A bátyám.

Nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára... 6 éve? 8? Fogalmam sincs. Csak bámultam a képernyőt egy ideig, majd feleszméltem, hogy fel kéne vennem.

Namjoon egy BTS nevű együttes tagja jelenleg, soha nem találkoztam a bandával. Mindenhol láttam őket szerepelni, egész Korea róluk beszél. Na jó, az egész világ. Nem keresett egyszer sem.

18 éves vagyok, 10 éves voltam amikor elment, vagyis nyolc éve, akkor ő 21 volt. Jó formán alig ismertem őt, már felnőtt volt, én meg kisgyerek még.

Azért ment el, mert a szüleink meghaltak egy autó balesetben, ő meg nem volt hajlandó vigyázni rám, akárhogy erőltették volna rá a család védelmisek. Így most nevelőszülőknél élek, amit egyenesen utálok. Sőt, ez nem szó rá.

De most itt a telefonom és felhívott engem a bátyám. Megnyomtam a kis zöld gombot, kihangosítottam, hogy jobban halljam és nem szóltam semmit. Mit is mondhattam volna?

- Roksanne...? - motyogott bele bátyám ismerős hangja a telefonba. Könnyek szöktek a szemembe, nem tudtam mit reagálhatnék erre.

- Igen...? - böktem ki alig hallhatóan.

- Szia... Én... A... Bátyád vagyok... Namjoon... Tudod... - magyarázott, mintha nem tudnám.

- Tudom ki vagy. Mit akarsz? - kérdeztem magabiztosabban, kicsit flegmán.

- Én... Csak... Nem is tudom mióta... - kezdett bele, de beleszóltam.

- 8 éve. - ő erre elhalgatott.

- Tudom... Nem vagy már valószínűleg kíváncsi rám... És tudom, haragszol rám, amiért elhagytalak, minden jogod meg van rá... De... Én szeretnélek megismerni. Hülye voltam, hogy ott hagytalak... És... Gyerek voltam, de már felnőttem... Meg... Te is már felnőtt nő vagy... Szóval... Nem tudom, mit gondolsz erről, de én tényleg sajnálom... - hadarta el, hallatszott, hogy őszinte, én meg csak elnevettem magamat. Szánalmasnak tartottam, amiért ezt így telefonon le akarta rendezni. Komolyan, Kim Namjoon? Ennyi tellik tőled, a nagy milliárdos IDOL-tól? Hagyjuk már...

- Ez komoly? Telefonon akarsz ilyet megbeszélni? Ugyan olyan szánalmas vagy, mint amilyen 8 éve voltál! Tudod te, hogy hol hagytad a húgodat?! Egy kibaszott börtönbe! Mert ezt nem lehet máshogy nevezni! Tudod te mit csinálnak itt velem nap mint nap?! - kiabáltam a végére, már a nevetésemből is sírás lett. Teljesen kikeltem magamból.

- Hát... Nem, mit...? - bökött ki ennyit, én meg hisztérikusan sorolni kezdtem. Nem érdekelt mit mondd majd rá, csak el akartam végre valakinek mondani, még akkor is, ha ez a féreg van a vonal mögött.

- A nevelőnő folyamatosan bánt, ver, akármit csinálok. Még ha jól csinálok valamit, akkor is. A nevelő egy pedofil geci, mindig próbál zaklatni, néha sikerül is neki. Nem kapok normális kaját, nyugtatóznak mindig, mert szerintük bolond vagyok. Nem elég? - soroltam már teljesen sírva.

Csend.

Ennyi hallatszott a vonal mögül, majd egy pár perc után megszólalt.

- Roksanne... Tudod mit? Szökj meg és lakj velünk! Tudom, hibáztam, eleve itt kellene lenned és nem is hinném, hogy velem akarnál lakni, de ez még mindig jobb, mint hogy ott maradj! Nem hagyhatom, hogy ez továbbra is így menjen! Mit mondasz? - suttogott már a végén, mintha félt volna, hogy mit mondok rá.

- Nem tudom... Jó. Legyen. De csak is azért, mert rühellem ezt a helyet. Nem fogsz parancsolgatni nekem, nem várod el, hogy oda legyek érted, a bandáért, amiért elhagytál meg főleg nem. - egyezkedtem.

- Ahogy akarod, csak gyere el onnan. Azt csinálsz itt amit csak szeretnél... - mondta lágy hangon.

- Jó... Akkor... Tudod hol lakok? - sóhajtottam feladva a vitázást.

- Igen, meg tudtam egy ismerőstől, ahogy a számodat is. Elküldöm érted az egyik srácot, jó? - egyezkedett.

- Nem vagyok hajlandó egy kocsiba ülni egyedül akármelyik nyomoronc haveroddal sem. - jelentettem ki, kicsit megfagyott a levegő.

- De... Nincs jogsim... Csak Taehyungnak van... - motyogott, hallhatóan zavarba hozta a helyzet.

- Jól van, akkor ő, de ne várja el ő se, hogy kedveskedjek vele. - forgattam a szememet.

- Nem fogja... Nem sokára ott lesz érted, oké? - kérdezte magabiztosan.

- Oké... - válaszoltam, majd leraktuk a telefont. Nem tudtam, mit tehetnék, szóval el kezdtem össze pakolni az utazó táskámba a fontos dolgaimat. Soha nem éreztem magamat itt otthon, szóval nagyon sok cuccot nem is halmoztam fel. Mindig vártam, hogy eljöjjön értem a szőke hercegem a fehér lovon, hogy kimentsen ebből a pokolból, vagy valami ilyesmi... (Írói megjegyzés: fontos a szőke herceg fehér lovon)

Bele gyömöszöltem a táskámba a telefonomat és annak töltöjét, naplómat, amibe minden nyomoromat bele írtam az évek során, pár ruhát, fehérneműket, könyveimet - nagy könyv moly vagyok. Amint kész lettem indultam a szobám kijáratához, a folyosón szerencsére egyik nyomorékkal sem találkoztam.

Igen, most el fogok szökni... Végre vége lesz a sok szarnak, ami engem ért ebben a házban. Örülnöm kéne, mégis félek, hogy mi lesz... Nem is tudom, Namjoontól és a bandájától félek-e jobban, vagy attól, hogy mielőtt ide ér az a Taehyung vagy ki, lebukok. Tudom, hogy szólnom kellene nekik és, hogy keresni fognak, de idővel talán sikerül visszarendezni a gyámságos dolgokat. Elvégre már elmúltam 18 éves, szóval azt csinálok amit akarok.

Lementem a nappaliba, gyors elkaptam a lakás kulcsot és kinyitottam a bejárati ajtót. Kezem remegett, a kulcsot vissza raktam a pultra és rohantam kifelé ahogy csak tudtam, amikor hangos kiabálás állított meg cselekedetemben.

- Hova mész te ribanc?! - sietett le a nevelő hozzám. Futni, vagy megállni...? Csak ez a két szó lebegett előttem. Hangos motor hang zúgott a kapu előtt, oda kaptam a fejemet. Egy fehér Lamborghini állt ott, ablaka lehúzva, benne egy szőkített hajú srác ült napszemüvegben. Nekem intett, mire újra rohanni kezdtem, a nevelő meg utánam.

- Állj meg te szajha! Nem engedtem meg, hogy elmenj! - ért ki az udvarra ő is, mire én rögtönözve kaptam fel egy maroknyi kis kavicsot a virág ágyás alól és pofán dobtam vele. Tök mintegy már, csak meneküljek meg ettől a szarházitól. Gyorsan leporoltam a kezemet és kb be ugrottam a kocsiba.

- Ohh... Szia! Taehyung va... - kezdett dumálni a mellettem ülő, de beleszóltam.

- INDULJ MÁR EL IDE FOG JÖNNI BAZDMEG!!! - kiabáltam idegesen, mire ő beletaposott a gázba. Sokáig néztem még vissza a nevelőre, a lehúzott ablaknál hallottam még az utolsó szavait: "Ezt még megkeserülöd te nyomorék..."