A tükör túloldalán

4. fejezet

   Megmondom az igazat, én törekszem arra, hogy minden csütörtökön érkezzen egy-egy rész. Ez viszont a múlt héten elmaradt, hisz konkrétan eltűnt a pendrive, amin az egész történetet írom. De most, hogy megtaláltam, már hozom is a múlt héten elmaradt részt. Most csütörtökön pedig az 5. fejezetet is fel fogom tölteni. Szóval ezen a héten két részt is fogtok kapni. 
   De nem is rizsázok tovább, remélem tetszeni fog ez a rész. A csillagokkal pedig ne fukarkodjatok, úgy ahogy a kommentekkel se, mert azokat mindig öröm megnézni. De mostmár tényleg nem húzom tovább a szót, jó olvasást!

Aelin szemszöge:

   Velaris, tényleg gyönyörű városnak ígérkezett, amit - ha más körülmények között érkezünk -, szívesebben körbejártam volna, hogy megnézzem azokat a negyedeket, amiket Feyre megemlített. A panoráma, ami fogadott minket miután megérkeztünk a börtön nyomasztó szigetéről egyszerűen lenyűgöző volt. A rengeteg ház, aminek mindegyikében egy-egy boldog család élte mindennapjait, a folyó és a tenger, ami felől a szél frissítő sós levegőt fújt felénk, mind-mind ámulatba ejtő volt.
   A Szél háza, ahogy az Éjszaka udvarát vezető páros nevezte roppant impozáns épületnek mutatkozott, ami sok titkot rejthet magában. A szobák, amiket Rhysand ajánlott fel nekünk igazán lenyűgözőek voltak. Nem is egy szobát sokkal inkább, az épület legnagyobb és legfényűzőbb lakosztályát kaptuk.
   Rhysand maga kísért el minket az ideiglenes szállásunkra, meglepően közvetlen volt, gondolom ezzel is próbálta építeni a bizalmunkat, de az is lehet, hogy csak fel akarta mérni, hogy esetleges támadás esetén mennyi esélyünk lenne ellenük.
   - Remélem ez megfelelő lesz. Ez a hajdani uralkodók lakosztálya volt. Személyes véleményem szerint lesz elég szoba számotokra, még akkor is, ha mind külön szobában szeretnétek megszállni – mondta és a szobákat összekötő társalgó egyik székének a karfájára telepedett hanyag eleganciával.
   - És nektek nincs rá szükségetek? – tudakolta Aedion a rosszindulat nem volt igazán kivehető a hangjából, de Rhysand mégis meghallhatta, és egy röpke érces nevetés szökött ki a száján.
   - Mi Feyrevel és a családommal nem használjuk ezt a házat. Van lent a városban egy sokkal családiasabb, személyesebb és visszafogottabb házunk, amit a mindennapokban használunk. Ezt a házat szinte csak a politikai és egyéb tárgyalások ideje alatt alkalmazzuk. Senki nem szeretne itt lakni a családomból, mivel mindenki ismeri a múltamat – mondta, és tekintetében különös fény csillant, szomorúság.
   - Mi történt? – szólalt meg megérkezésünk óta most először Lysandra. Kellemes hangja szinte belevágott a csendbe, amit a főúr kijelentése hagyott maga után. Rhysand egy halvány és nagyon szomorú mosollyal nézet rá barátnőmre.
   - Majd idővel mindent elmondok. Talán már a vacsoránál sikerül mindent megosztanunk egymással, de egyet kérek tőletek – rövid szünetet tartott, a beleegyezésünket várta. Megerősítésként bólintottam többi társammal egyetemben. – Erről a témáról nem csak nekem nehéz beszélni. A társaim, a családom, akiknek szinte mindegyike ott volt és támogatott a nehéz időkben... Hát nekik sem könnyű ilyen mély témákról szinte idegenek előtt megnyílni. Szóval csak a megértéseteket kérem és ha nem akarnak beszélni erről, akkor kérlek titeket ne erőltessétek. Nem rég zártunk le egy nagy háborút, ami mindenkiben sok sebet tépett fel. – Rhysand felemelkedett a karfáról, amin eddig elhelyezkedett és az ajtó felé vette az irányt.
   - De mégis mi történt? – erősködött tovább Lysandra a lehető legkedvesebb hangon.
   - Vannak olyanok az Éjszaka udvarában – köszörülte meg a torkát -, akik úgy tartják, hogy mind csillagok vagyunk, akik más csillagokkal összeállva egy csodálatos csillagképet alkotunk, majd egyszer csak széthullik az oly sokáig formázgatott csoportunk. Amikor ennek vége, és újra semmivé foszlunk szét, tiszta lappal kezdhetünk, mintha csak kihunyt volna a fényünk. Az én csillagképem a múltam során megváltozott, egy-két csillag kihullott a teljes képből, mások meg csatlakoztak, ami nem csak nekem, de a teljes csillagképnek nagy változást jelentett. – Mind kíváncsi tekintettel szemléltük a főurat, aki az ajtó kilincsén nyugtatta a kezét. – A halál az halál, nem számít, ki is vagy; a szenvedés minden nyelven, minden országban, minden csillagképben ugyanolyan – mondta és választ sem várva kilépett a társalgóból, maga mögött nagy zűrzavart hagyva mindenki lelkében.