A tükör túloldalán

11. fejezet

Feyre szemszöge:

- Nos, Rowan herceg áll még a párbajunk?

   Hárítás, támadás és egy újabb hárítás. Oldalra lépés majd guggolás, hogy ne szeljen ketté Rowan frissen élezett pengéje.
   Cassian és Aelin összecsapása után Rowan és én is össze akartuk mérni erőinket. A szabályok ugyanazok maradtak, de mi megegyeztünk abban, hogy mágiát egyáltalán nem fogunk alkalmazni. A párbajkörbe mind a ketten egy-egy kard és két-két hosszabb tőr kíséretében léptünk be. Mágiahasználat nélkül mindketten csak a testi erőinkre, a stratégiai megérzéseinkre és a csatatéren szerzett tapasztalatainkra tudtunk hagyatkozni.
   Újra hárítanom kellett Rowan egyik mesteri fordulásból végrehajtott kardcsapását, majd amilyen erővel csak tudtam oldalba rúgtam a harcost. Megpördült a tengelye körül, majd féltérdre esett, de alig egy másodperc múlva már ismét támadó állásba tornázta magát. Ütéseim és rúgásaim sokszor célba értek, de ő sem kegyelmezett, teljes erőbedobással küzdöttünk egymás ellen. Harcos a harcos ellen.
   - Fogadunk, hogy ki nyeri? – vonta el Cassian hangja egy pillanatra a figyelmem, ami akár halálos hiba is lehetett volna egy vérre menő csatában. Ez pedig pont elég idő volt arra, hogy Rowan egy jól irányzott suhintással kiüsse a kezemből az illír pengét. Ezt viszont nem hagytam megtorlás nélkül. Egy pontosan kivitelezett rúgással én is megfosztottam a tündérharcost szeretett és sokat használt pengéjétől.
   - A tőrökkel úgy is jobban bánok – jelentettem ki, majd amilyen gyorsan csak tudtam kihúztam a két tőrt a lábamra erősített tokokból. A markolat ismerős érdessége és az alkar hosszúságú pengék súlya megnyugtatott. Újra az irányításom alá tudtam vonni a csata minden mozzanatát.
   Rowantől nem futotta többre egy elégedettlen morgásnál, amikor észlelte, hogy támadást támadás követ. Nem tudott mást tenni, hárította a szúrásokat és vágásokat, amikkel sorra ostromoltam. Addig-addig hátrált a csapásaim elől, hogy a kör legszéléhez értünk. Az utolsó pillanatban sikerült még kitérnie az utolsónak szánt támadásom elől, így megúszta, hogy kilépjen a körből.
   - Szép volt! – leheltem. Megpördültem, hogy ismét szembe kerüljek Rowannel. Nem sokáig nézhettem világító zöld szemébe, mert hirtelen eltűnt alólam a lábam és nagyot koppantam a földön. Nem láttam, hogy Rowan mire készül, hibáztam. Villámgyorsasággal vetette rám magát, hogy kezeimet - amikből kicsavarta a tőröket, majd a porba hajította azokat - a földhöz szegezze.
   Cassian hangja zendült ekkor fel:
   - Öt... - kezdte.
   - Négy... - hallottam Aelin hangját.
   - Három... - Ez határozottam Mor volt.
   - Kettő... - Rhys hangja hirtelen mindent felülírt. Betöltötte a tudatomat és ösztönzött a folytatásra.
   Az utolsó másodpercben sikerült lerúgnom magamról Rowant, aki a döbbenettől nem tudott egyből lábraállni. Egy pillanatig a földön maradt, de ennyi pont elég volt ahhoz, hogy felmérjem a helyzetem.
   Kezembe kaptam a hozzám legközelebb eső fegyvert és a harcos felé iramodtam. Éppen csak sikerült neki lábra állni, mikor odaértem hozzá. Határozottan megragadtam bal kezét, majd azt a háta mögé csavartam teljes erőből. Eközben jobb lábammal magabiztosan kirántottam alóla végtagjait. Rowan nagy dübbenéssel terült el a földön hatalmas porfellegbe kerítve minket. Jobb lábammal a hátára térdepeltem így szögeztem őt a földhöz.
   Bal kezét továbbra sem engedtem el, jobb keze pedig - amivel az esését tompítani próbálta – beszorult maga alá és addig nem is fog onnan szabadulni míg én le nem szállok a hátáról. A jobb kezemben tartott tőrt a nyakához nyomtam éppen elég erősen ahhoz, hogy tudja innen már nem menekülhet.
   - Öt... - kezdte megint Cassian.
   - Négy... - mondta újfent Aelin.
   - Három... - mondta Mor mosollyal a hangjában.
   - Kettő... - szólalt meg most Azriel.
   - És egy! – fejezte be a visszaszámolást Rhys és hangjából szinte csöpögött a büszkeség.
   - Sakk-matt Herceg! – mondtam. Még egy pillanatig tartottam a pozíciót, majd leengedtem a tőrt és felálltam Rowan hátáról. A tündér hanyatt fordult, majd felnézett rám.
   - Remek küzdelem volt és remélem még lesz alkalmunk még egy mérkőzésre – mondta és felült.
   - Én is remélem! – mondtam, majd oda nyújtottam jobb kezem, hogy felsegítsem. Elfogadta azt, majd felhúztam a harcost. Hirtelen egy kar fonta körbe a derekamat és egy édes csókot éreztem meg izzadt nyakamon. Rhysand boldogan ölelt magához, nem zavarta verejtéktől ragacsos testem.
   - Na Cassian, ki vesztette a fogadást? Arra is fogadtatok, hogy meddig bírjuk? – pillantottam megvető tekintettel a kiképzőmre.
   - Én nyertem a fogadást! – dudorászta Rhys a fülembe. – Én megmondtam, hogy te fogsz nyerni még azt is jól megtippeltem, hogy minimum tizenöt percig fogtok mindent beleadva küzdeni. Mor alig adott tíz percet, de szerinte úgy lett volna vége, hogy kilököd Rowant a körből.
   - Én is melletted voksoltam, de több időt adtam nektek. Azt hittem Rowan tovább bírja majd – mondta Aelin.
   - Szóval ellenem szavaztál? – vonta fel Rowan a szemöldökét.
   - Te nem láttad kívülről a harcot, ez az erő és az a kifinomult technika, amit Feyre használt, simán kenterbe verte a te nyers és erőszakos mozdulataidat – mondta Cassian. – Gratulálok Feyre, hivatalosan is kijelenthetjük, hogy Rhyst alig öt perc alatt laposra vernéd! – mondta Cassian, majd az egész társaság nevetésben tört ki.
   - Nagyon vicces vagy Cassian! Menjünk reggelizünk egyet közösen, mert fontos híreket hozott nekünk Az – indult meg a lépcső felé Rhys a derekamon tartva a kezét és így magával húzva engem.
   - Drágám, öt perc és csatlakozunk, de mi még nem végeztünk! Mikor voltál utoljára edzésen? Tudod, hogy ez után nyújtani szoktunk, Cassian a szemével megöl, ha kihagyom – mondtam és egy gyors csókot nyomta az ajkára.
   - Rendben, de siessetek - mosolygott rám Rhys.
   Néztem barátaim távolodó alakját, ahogy a lépcső irányába indulnak, majd azon lassan lefelé indulva eltűnnek a szemünk elől. Miután mindenki lement ismét csak négyen maradtunk a tetőn és a nyújtások végzése közben beszélgetésbe kezdtünk.
   - Ez egy remek edzés volt! – sóhajtottam, miközben éppen feszülő lábizmaimat próbáltam lenyújtani.
   - Szerintem is! A mi edzéseink sosem ilyen bulisak! – mondta Aelin és körzött egyet a vállával.
   - A fegyvereitekkel igazi álom a harc! Majd, ha következőnek is csatlakozhatunk mutathatnátok néhány taktikát és bevezethetnétek minket az illír fegyverek világába – mondta Rowan és felkapott a földről egy ott felejtett tőrt, amit álmélkodva csodálni kezdett.
   - Benne vagyok – bólogatott Cass nagy mosollyal az arcán.
   - Feyre a következő edzésen számíthatsz rá, hogy én fogok veled küzdeni, méghozzá mágiával – mondta Aelin kezét nyújtva, arcán pedig kihívó mosoly villogott.
   - Ahogy kívánod, Királynő, de készülj fel rá, hogy én nem csak a tűzzel bírok elbánni – mondtam és megszorítottam felém nyújtott kezét.
   - Te tudod, hogy milyen hírt hozott Az? – néztem hadiparancsnokunkra, aki csak egy fejrázással tudatta velem, hogy fogalma sincs az eseményekről.
   Miután Cassian rábólintott az edzés végére mind az étkező felé vettük az irányt, ahol már a többiek, javában falatoztak. Rhys szólhatott Aedionnak és így Aelin teljes társasága is helyet fogalt az asztalnál, ahol Fenrys heves beszélgetésbe elegyedett Amrennel. Megdöbbentő, hogy Fenrys milyen kötetlenül csevegett az ezüst lángban lobogó szemű nővel.
   Ledobtuk magunkat a számunkra fentmaradt helyekre és szemezgetni kezdtük a még megmaradt ételekkel. Rhys puszit lehelt az arcomra, miközben teli tányérral magam előtt a teámat kezdtem kevergetni.
   - Mi az, amit mindenképpen el akartál mondani? – néztem társamra és a társaság elnémult.
   - Azriel egész éjszaka repkedett és gondolatutazgatott, hogy most erről tudjunk beszélni. Nagyon sokat gyorsított a dolgok állásán és remek munkát végzett! – mondta Rhys. – Majd ő elmondja! - Ha eddig nem, hát most minden szem a kémfőnökre szegeződött, aki körül hirtelen megjelent pár eddig láthatatlan árnyék. Körbefonták őt és sötét hajába tekeredtek a kósza árnyékcsíkok.
   - Éjszaka az udvarok között utazgattam – mondta Azriel. Megdöbbentem, de nem csak én, az egész társaság értetlenül nézett az árnyékokba burkolózó illírre. – A főuraknál jártam.
   - De miért? – kérdezte Mor.
   - Hogy átadjam nekik Rhys üzenetét. Nem csak egy levél formájában, de személyesen is nyomatékosítva azt. Hogy felgyorsítsuk az eseményeket! – mondta Az, majd egy újabb falat kenyeret tömött a szájába, hogy ne neki keljen folytatnia a beszédet.
   - Milyen üzenetet? – néztem a főúrra, aki elvileg velem együtt hozott meg minden döntést, ami csak az udvarunkat érintheti. Márpedig egy - akarom mondani hat - levél, ami a többi udvar főurának van címezve, igen sokban befolyásolhatja a mi felügyeletünk alá tartozó udvart is.
   - Készüljetek fel, mert nemsoká egy újabb csodálatos főúri megbeszélést fogunk végig ülni, méghozzá minden udvar társaságában! – mondta Rhysand és hangjában határozott elégedettség csendült.