A tükör túloldalán

15. fejezet

Feyre szemszöge:

   - Remélem, hogy mind tudtok harcolni, mert szinte biztos vagyok benne, hogy az előbb egy isten ereje söpört végig a világotokon.

   Aelin élettörténetének ezt a részét történetesen mindenki ismerte Prythianben. Az egész világunk tudta, hogy Terrasen királynője nem egyszer találkozott már testközelben is istenekkel. Így, amikor kijelentette, hogy egy isten hatalma tombolt végig a világunkon senki nem kételkedett egyetlen szavában sem. Gyászos csend ereszkedett a kupolás teremre.
   - Egy isten, ami a ti világotokból került a mienkbe? Nem úgy volt, hogy nem léteznek már nálatok istenek? – szólalt meg Eris, aki komor tekintettel nézte a királynőt, de a férfi arca továbbra is olyan sápadt volt, mint a Rémálmok udvara fölé épült palotánk holdkő oszlopai.
   - Ez az, amit még mi sem értünk. Éppen ezért akarunk kutakodni egy kicsit a könyvtáraidban - pillantott Helionra Rowan, villogó zöld szemeivel, amik szinte égtek a mágiától. – És nekem már van is egy sejtésem mire akarja Aelin leszűkíteni a kutatásunkat. – Mind a királynőre pillantottunk, aki komor tekintettel bámulta a villódzó térképet. Mintha ez az erő még a térkép mágiáját is megzavarta volna.
   - A halálistenek után fogunk kutatni. Mindent elő kell kerítenünk, amiben akár csak említést is tesznek róluk. Akár csak egy aprócska utalás is tartalmazhatja az igazságot, amire nekünk most, hogy valami mágiát is végrehajtott még nagyobb szükségünk van, mint előtte volt. – A királynő tekintete továbbra sem szakadt el a térképtől. – E miatt a varázslat miatt vagytok most így elsápadva. A mi világunkban egy egész erdőt pusztított ki azzal, hogy elszívta a hely varázsát, de úgy látom, hogy a ti világotokban sokkal inkább a tündérek mágiáját csapolja meg, aminek ti, mint főurak isszátok meg a leginkább a levét – magyarázta fel sem nézve a Prythiant ábrázoló térképből.
   - De én teljesen jól vagyok! – mondtam.
   - Nem tudom miért van ez így. Az egyetlen ok, ami miatt ez lehetséges az az, hogy téged teremtettek, de igazából ez részemről is csak egy tipp – nézett végre fel a térképből Aelin. – Helion nem lehetne valahogy kideríteni, hogy honnan indult ki ez a mágia?
   - Egy próbát tehetünk! – mondta a főúr, majd szemöldökét összehúzva kellett koncentrálnia a térképre, hogy a mágiája működjön. A térkép megváltozott. A kontinens felé egyre sötétebb árnyalatot vett fel, míg egy pontban teljesen fekete nem lett. Egy pontban, egy tó felett.
   - Hát ez nagyon nem jó – konstatálta Rhysand és egy hatalmas sóhaj kíséretében tenyereibe temette az arcát.
   - Egyáltalán nem tetszik ez a nézése – suttogta oda Lysandra a férjének.
   - Mi az a hely? – kérdezte Aedion.
   - Az ott egy olyan tó, amihez egy nagyon öreg és gonosz másvilági lény van kötve. Koscheinek hívják és ő egy halálisten. A mi világunkban az utolsó, aki még él, de egy varázskötés miatt nem hagyhatja el a tavat – mondta Rhys.
   - Egy halálisten? – vonta fel a szemöldökét Fenrys.
   - Igen! A Csontfaragó és Stryga, Koschie testvérei voltak. Ők ketten a mi oldalunkon harcoltak a háború alatt, és az utolsó csatában estek el. Kissé mondjuk ironikus, hogy halálistenként elvitte őket a halál – mondtam. Aelin szeme felém villant és úgy nézett rám, mintha egy igazán lényeges összefüggésre lelt volna.
   - Én azt javaslom, hogy a mai megbeszélést zárjuk le, hogy minél hamarabb bele is kezdhessünk a kutatásba – mondta a királynő és bár csak javaslatot tett, hangja csengése nem igazán hagyott lehetőséget a vitatkozásra.
   Láttad azt a tekintetet? Aelin rájött valamire, amire mi még nem! üzentem Rhysnak gondolatba.
   Egyből meg fogja osztani velünk, amint a többi udvar elment. Szerintem ezért rekesztette be ilyen hirtelen a megbeszélést! Nem bízik a többi főúrban! válaszolta Rhys elgondolkozva.
   Mikor a főurak többsége már megmozdult és maga mögött hagyta a székét Aelin még egy utolsó mondattal küldte őket útjukra.
   - Igazán megtisztelnének majd azzal, ha a legközelebbi ilyen alkalommal mindenki időben érkezne! Tudják Terrasenben a késés a tiszteletlenség jele és mi nem nézzük jó szemmel az ilyen tiszteletlen alakokat, legyen az ember vagy akár tündér az illető – mondta és tekintetét le sem vette Beronról, aki morgolódva fordított hátat az egész teremnek, hogy a lépcsőn lefelé véve az irányt kijusson egy olyan pontjára a szigetnek, ahol működik a gondolatutazás, hogy azt követően eltűnjön mindenki szeme elől.

   A főurak távozását követően Aelin nem jött hozzánk, hogy örömujjongva beszámoljon nekünk arról, hogy mire is jött rá a megbeszélés során. Semmi ötletem nem volt, hogy mi is lehetett az a nagy felfedezés, amire mi még nem jöttünk rá. Igazából, amint minden főúr távozott Aelin Rowannal és Helionnal egy időben felszívódott. Helion éppen csak visszafordult annyira, hogy megsúgja nekünk, hogy ő éppen a szigeten lévő könyvtárba igyekszik, hogy elintézze a halálistenekről szóló könyvek, minél hamarabbi előkerítését. Aelin és Rowan meg egyszerűen csak eltűnt, nem magyaráztak meg nekünk semmit, nem mondták el hová is mennek.
   - Ti tudjátok, hogy mire jött rá Aelin? – néztem a másik három legendás terraseni személyre.
   - Sose tudtam mit tervez, vagy mit tud pontosan az unokatestvérem. Nem igazán szokása idő előtt beavatni minket a terveibe. De valamilyen összefüggésre határozottan rájött, ami nekünk még nem teljesen világosodott ki – mondta Aedion miközben a lépcső felé kezdett lépkedni Lysandraval az egyik és Fenryssal a másik oldalán.
   - Nem tudjátok véletlenül hol lehetne itt egy normális tündérhez méltót ebédelni valami alkohol társaságában? – nézett hátra a válla felett Fenrys egy hatalmas farkasmosollyal, aminek köszönhetően az arcán húzódó hegek kissé megfeszültek, fekete ónix tekintete azonban vidámságtól csillogott.

   Az ebédünket – amihez pár minőségi üveg bor is tartozott – a három terraseni és az éppen akkor megérkezett Mor, Cassian és Azriel társaságában fogyasztottuk el. Éppen az utolsó megmaradt falatokat majszolgattuk, amikor szélesre tárult a nagy kétszárnyú ajtó és Helion lépett be rajta a terembe.
   A főúr már szinte teljesen visszanyerte aranybarna bőrének természetes ragyogását. Fehér lepedőszerű ruhája – ami valami okból kifolyólag mindig mosolygásra késztetett – most mintha fényleni kezdett volna. A felkarján mindig látható aranykígyó pedig szintén mágiától szikrázott. Arany napsugarakra hasonlító koronáját már nem viselte, így csodálatos sötétbarna haja körbe lengte az arcának kellemes vonalait.
   - A könyvek holnap hajnalra itt lesznek! Minden könyvtárban dolgozó tündért ráállítottam a keresésükre – mosolygott büszkén a főúr. – Hát a királynő meg hű férjecskéje merre tekereg? – kérdezte.
   - Fogalmunk sincs! Gondoltuk te majd tudsz róluk valamit, de ezek szerint... - szólt Fenrys.
   - Látom megdézsmáltátok a készletem legjobb darabjait – jegyezte meg Helion. – De mielőtt leülnék veletek inni ennek a csodás napnak a végére szívesen megkeresném az elkavarodott párocskát! – mondta és ajkait egy igen kacér mosoly díszítette.
   - Nem kell őket keresni! Ott állnak az ajtóban – mosolygott Rhys kajánul.
   - Feyre, Rhysand gyertek most velünk! – szólalt meg Aelin. – Mutatni szeretnék nektek valamit! – A királynő komoly arccal nézett ránk, mi pedig szó nélkül követtük őt. Az ebédlőt magunk mögött hagyva követtük Aelint és Rowant. Majd egy kevésbé díszes ajtópár előtt álltak meg és ők az ajtónak hátat fordítva pillantottak ránk.
   - Sokat tanakodtam, hogy ezt megcsináljam-e, de reményeim szerint információt is szerezhetünk, ha működik ebben a világban – mormolta Aelin és komoly tekintettel végig a szemünkbe nézett.
   - Nem igazán értem mire akarsz célozni – mondta Rhys. Aelin nem felelt csak kinyitotta az ajtót és belépett a mögötte rejlő szobába. Az első, ami szemet szúrt a helyiségben azok a széttolt bútorok voltak, amik a falakhoz voltak tolva. Majd a gyorsan feltekert szőnyeg is magára vonta a figyelmemet, ami most az egyik fal tövében tengődött gurigába tekerve, hogy a társalgó közepe teljesen üres legyen.
   Aelin kinyújtotta a jobb kezét Rowan felé, aki ekkor egy szépen megmunkált tőrt nyújtott át a királynőnek. A lány erősen megszorította a markolatot, majd a tőr megmunkált felületéről lassan felvezette a tekintetét megdöbbent párosunkra. Rowan pedig miután a tőrt odaadta Aelinnek feltűnésmentesen kiosont a szobából.
   - Nyugi, nem fogok most megölni senkit – nevetett és arca eddig komoly vonásai végre kicsit feloldódtak. – Sok mindent köszönhetek neked – nézett Rhysra. – Többek között azt is, hogy még életben vagyok és itt állhatok. Megmentetted az életemet, a mágiáddal, mikor éppen a világok között zuhantam át. Egyből felismertem az erődet és ezért voltam benne olyan biztos, hogy bennetek meg lehet bízni – mosolygott. – Éppen ezért szeretném megpróbálni viszonozni ezt a szívességet és meglehet, hogy nem az életedet mentem meg, de szerintem örülni fogsz.
   - Miről beszélsz? – kérdezte a társam kissé zavarodottan.
   - Láttam a fájdalmat és a szeretetet az arcodon, amikor az anyádról és a húgodról, Velarisról meséltél. Ha jól sejtem nem tudtál tőlük elbúcsúzni, és én most ezt a lehetőséget adom neked ajándékba – mosolygott szelíden Aelin.
   - Ezt nem értem – rázta a fejét Rhysand. Kezeink összekulcsolódtak és úgy néztük a mosolygó királynőre.
   Aelin nem mondott semmit csak egy mély vágást ejtett a tőrrel a tenyere közepén, ahol hirtelen sűrű vörös vér buggyant elő, majd egyik ujját belemártva guggolt le a padlóra.
   - Meg fogom idézni a családodat! A húgodat és az édesanyádat!