A tükör túloldalán

9. fejezet

Aelin szemszöge:

   Rhysand és Feyre távozása után a belsőkörük különös, de szórakoztató tagjai még maradtak egy darabig, hogy társaságunkat megpróbálják jobb kedvre deríteni a lehangoló felfedezés után. Mind letelepedtünk a társalgóban és régi történeteket meséltünk egymásnak. Ők bevezettek minket Prythian történelmébe, az 500 évvel ezelőtti háborúba, amiben, mint kiderült már az előttünk ülő tündérek is harcoltak. Majd meséltek nekünk az alig két éve történt csatákról is, amiket egyazon ellenség ellen vívtak.
   Meséltek Rhysandről és Feyreről. Arról, hogy Rhyst, hogy tartották fogva majd 50 éven keresztül egy hegy alatt. Arról, hogy Feyre, hogy mentette meg egész Prythiant. Mindent elmondtak, szinte megállíthatatlanul folyt belőlük a szó. Az összes szövetségesüket fel tudtam volna sorolni, az eseményeket pontosan időrendben össze tudtam volna rakni olyan részletességgel, mintha én is ott lettem volna velük.
   Feyre és Rhys hatalmasat nőttek a szememben. Eddig is tudatában voltam annak, hogy nem menekülnek el a veszély elől, de a történetük után csak még biztosabb lettem abban, hogy ezen világ két legerősebb tündére lett a barátunk és szövetségesünk.
   Majd miután elmeséltek nekünk mindent mi is beavattuk őket a világunk rejtelmeiben, vagyis inkább csak válaszoltunk a kérdéseikre. Hiszen mindent tudtak rólunk alig volt bárminemű eltérés a valóságunk és a legendánk között. Ahelyett, hogy elmeséltük volna az életünket csak kijavítottuk a hibás részleteket, mert ők ismertek már minket.
   - Örülök, hogy megismertelek titeket! – mondtam mikor Mor és társai az ajtó felé vették az irányt. A hold már javában elhagyta az ég tetejét és ereszkedi kezdett a horizont felé, hogy lassan, de biztosan helyet adjon a napnak.
   - Kölcsönös az öröm királynő! – mondta majd kuncogott egyet és barátaival karöltve távozott lakosztályunkból egy utolsó baráti intés kíséretében.
   - Hát srácok, én hulla vagyok! – nyújtózkodott egyet Fenrys majd hatalmasat ásítva indult meg szobája felé.
   - Menjünk aludni – húzta fel feleségét a kanapéról Aedion. – Jó éjt! – köszöntek el.
   Nem mozdultam a kanapéról és Rowan is ott maradt mellettem. Megbűvölve bámultam a sötét faajtót, ami Velaris emlékét őrizte maga mögött.
   - Borzalmas dolgok történtek velük – jegyeztem meg továbbra is az ajtót csodálva. – Szerinted együtt tudunk majd működni? El tudjuk egyálltalán kapni ezt a valamit? – fordultam Rowan felé, akinek a pillantása végig rajtam nyugodott.
   - Én a mai este után azt mondanám, hogy nem csak, hogy együtt tudunk működni, hanem mire ennek vége lesz igaz barátokká fogunk kovácsolódni. Ha pedig összefogunk akkor biztosan el tudjuk kapni azt a sötétséget – beszéd közben megfogta és megszorította a kezemet. – De most gyere tűzszívű lány, mert van a szobánkban egy puha és kényelmes ágy, amit már jó ideje nem láttunk. Menjünk aludni.
   Összekulcsolt kezünkre pillantottam, majd felkászálódtam a kanapéról és a szobánk felé indultunk. Még egyszer visszanéztem a sötét faajtóra és gondolatban megint a szoba falaira festett mintákat kezdtem el elemezni. Velaris igazán csodás ember lehetett.
   Rowan ölelő karjai között aludtam el és álmomban, magam előtt láttam Rhysandat és Feyret, amint a főúr húgával és anyjával a Mor által említett csillaghullás éjszakáján beszélgetnek és nevetnek. Olyan nagyon boldognak tűntek mind.

   Egy újabb dübbenés, mintha valamit a földhöz vágtak volna teljes erőből. Majd nyögés és hörgés zaja csalta ki a szememből végleg az álmot. Mi a csoda történik itt? Mikor végre realizáltam, hogy mit is hallok Rowanre vetettem magam és a fülébe suttogva kezdtem el hozzá beszélni.
   - Te is hallod? Valakik fent éppen harcolnak! Menjünk nézzük meg, hogy mi folyik itt. Feyre és Rhysand későn érnének ide, ha baj van, menjünk és segítsünk. - Rowan nem kérdezett. Szinte lehetettlenül gyorsan öltöztünk fel a Feyretől kapott nadrágba és tunikába, majd magunkhoz kaptuk a fegyvereinket, amiket támadásra készen felemelve indultunk meg a hang forrásának irányába.
   A lépcsőket kettesével szedve rohantunk a tető felé. Ahogy egyre közeledtünk a fájdalmas sóhajok és a gyors, felületes szuszogás egyre hangosabb lett, véres küzdelem folyhat a tetőn. Felkészültünk mi erre?
   Már csak egy ajtó választott el minket a dulakodástól, mikor egy hatalmas puffanást hallottunk a túloldalról. Nem vártunk hát tovább kardjainkat megemelve rontottunk ki a tetőre, ahol egyáltalán nem az a látvány fogadott minket, mint amire számítottunk.
   A tetőn egy hatalmas és nyitott edzőtér volt mindennel, ami egy kiképzéshez kell és még többel is. A látvány, ami feltárult előttünk igazán meglepő volt. Feyre edzősre szánt lenge ruhában állt egy kör közepén, ahova érkezésünk után szállt le. Szárnyak feszültek a hátán, pontosan olyanok, mint amivel Cassian is rendelkezett, aki ebben a pillanatban kezdett el feltápászkodni a földről, ahova nem túl kellemes módon érkezett, ezt hallottuk mi csak egy hatalmas puffanásnak. Értetlenül a kardunkat továbbra is feltartva bámultunk az előttünk lévő két személyre.
   - Hát ti meg mit kerestek idefent? – kérdezte Feyre és hallottam a hangján, hogy visszatartja a nevetését.
   - Hogy mi mit keresünk idefent? Ti mit csináltok itt? – dobtam vissza a kérdést, mert még nem tudtam feldolgozni a látottakat.
   - Éppen a reggeli edzésünket tartjuk és mivel jó ideje nem volt időm Cassiannal edzeni, ez az illír baba megsértődött és kijelentette, hogy olyan hosszú és fárasztó edzést ad, hogy holnap nem bírok majd felkelni. De úgy néz ki most én nyertem – nevetett a lány.
   Feyret jobban szemügyre véve látszott rajta pár friss karc és liluló folt, amit valószínűleg a harcos vitt be az uralkodónőnek. Egyik kezében egy a tegnapihoz hasonlatos tőrt tartott. Hátán a hatalmas szárnyakkal. Egy rövidebb szabású felső és egy kényelmes fekete nadrág volt összes öltözéke. Haja szorosan fel volt kötve feje tetejére, hogy ne zavarja a párbaj közben.
   Az illíren azonban csak egy nadrág volt, a felsőjét az egyik padon láttam meg fehérleni. Feyrevel ellentétben nála egy kard volt, amit éppen ekkor kapott fel a földről, majd elkezdte leseperni a mellkasára ragadt port.
   - Most már értem miért nem zavartattad magad, amikor Rowan félmeztelenül társalgott veled. – Széles mosolyra húztam a szám és pillantásommal mutattam Feyrenek mire is célzok.
   - Hát igen. Ez szinte semmi. Van olyan, hogy mind a hárman itt vannak olyankor aztán van látványosság rendesen – nevetett fel.
   - Mind a hárman? – pillantottam rá.
   - Igen. Álltalában csak Cassiannel szoktam edzeni, de néha ide téved Azriel is. Régebben vele is külön óráim voltak, hogy megtanuljak repülni, de mióta jól megy már nem tartjuk meg, így Az csak néha ugrik be, hogy megnézze nem tunyulok-e el. Mondjuk mellette szinte lehetettlen – mutatott hüvelykujjával a harcos felé, aki a kardját kezdte tisztogatni.
   - Szökő évente egyszer pedig Rhys is feltolja ide a seggét, hogy mi jól megverjük. Olyan sok edzést hagyott ki velünk, hogy már Feyre is simán le tudná gyűrni – mondta Cassian.
   - Nyugodj meg Cass, rendszeresen tornázik – mosolygott Feyre.
   - A ti lepedőakrobatikátok nem felel meg egy ilyen teljes körű edzésnek.
   - Te azt nem tudhatod, milyen edzéstervet készítettem neki – kontrázott a főúrnő. – Még lehet a tiednél is jobb. Legalábbis szórakoztatóbb az biztos – nevetett majd hirtelen egyik pillanatról a másikra megjelent két méterrel arrébb attól a helytől, ahol az előbb állt. Ahonnan most egy piros nyílvessző állt ki, Cassian kezében pedig egy ugyanilyen színben pompázó íj büszkélkedett.
   - Feyre csaltál! Csináld csak azt a 100 hasprést! – kurjantotta el magát Cassian és hangosan nevetni kezdett.
   - Ez nem ér! Te is csaltál, megegyeztünk, hogy nem használsz szifonokat. Te is csináld a büntetést, szabályszegő – mondta Feyre, de nem kérette magát tovább és lefeküdt a földre, hogy nekikezdjen a kiszabott mennyiségnek.
   - Ti egyébként mit kerestek itt? – pillantott felénk Cassian, miközben Feyre lábát fogta le, hogy az szabályosan tudja csinálni a gyakorlatot.
   - Lényegtelen, Aelin ébresztett azzal, hogy valakik harcolnak idefent és jöttünk megnézni, hogy kell-e segítség – mondta Rowan és kardját visszacsúsztatta annak tokjába.
   - Ti jöttetek volna harcolni értünk? – állt meg Feyre a hasprések szorgos végrehajtása közben.
   - Csináld, csináld! Nem lazsálunk! – sürgette a parancsnok.
   - Látod ezért mondtam, hogy én jobb edzéseket tartok – folytatta a gyakorlatot Feyre. Amint befejezte a rá kiszabott büntetést Feyre felkelt a földről és leporolta magát.
   - Most te jössz! – szólt rá Cassianra. Az illír fekvőtámaszhoz szükséges testtartást vett fel és várt. Pár pillanat múlva meg is tudtuk, hogy mire, ugyanis Feyre - Cassian szárnyaira gondosan ügyelve - törökülésben helyezkedett el az illír hátán, hogy az plusz súllyal csinálja a gyakorlatot.
   - Lehet egy kérdésem? – szólalt meg Rowan. Feyre csak egy bólintással jelezte, hogy meghallgatja, majd egy pillanat múlva megjelent a kezében egy üveg víz, amit a lány egyből inni kezdett.
   - Az előző párbáj, amire felértünk, mégis, hogy volt fair? Egy erős harcos egy karddal ront neki egy tőrt szorongató lánynak? Nem igazán értem, hogy került mégis Cassian a földre. - Feyre felnevetett, Cassian továbbra is a fekvőtámaszokat csinálta mérnöki pontossággal. Vajon hányat kell neki lenyomni?
   - Rowan herceg ezt személyes sértésnek vegyem, hogy azt hiszi nem tudok legyőzni egy ekkorára nőt gyereket? – Erre Cassian csak prüszkölt egyet. – Minden párbaj előtt megegyezünk, hogy aznap mit használhatunk és mi lesz a büntetendő cselekedet, majd fegyvert választunk. – Cassian befejezte a fekvőket és a hátán ülő Feyrevel mit sem törődve oldalra vetette magát.
   - Hé! – kiáltott fel a lány majd elfogadta a harcos által felé nyújtott kezet.
   - Mára egy repülés közbeni csatát terveztünk. A megállapodás az volt, hogy én szifonok nélkül a kedvenc kardommal, míg Feyre csak egy tőrrel, de minden varázslatát használva küzdünk meg egymással. Az egyetlen mágia, ami tilos volt az a gondolatutazás, de mivel mind a ketten csaltunk ezért a kiszabott büntetést véghez kellett vinni – magyarázta Cassian. – Ez alól nincs kibúvó. Egyszer az éjszaka közepén rángattam ide Feyret, mert nem csinálta meg a feladatot, mivel neki egy hű de fontos feladata akadt, Rhys és egy puha ágy társaságában.
   - Én már akkor is mondtam, hogy hagyjuk ki azt az edzést, de végül is csak eltoltam egy kicsit. Az viszont nem kellemes, amikor az éjszaka kellős közepén ront be a szobádba egy ilyen melák, hogy kirángasson a kényelmes ágyadból a fagyos téli levegőre, mert nem csináltam meg pár fekvőt – mondta Feyre csípőre tett kézzel.
   - Nekem miért nem ilyen bulis edzéseket tartottál? – nézek Rowan irányába.
   - Nem minden edzés ilyen. Akkor például kifejezetten a pokolra kívánom ezt a mamlaszt, amikor az ehhez a házhoz felvezető lépcsőket kell megmásszam súlyokkal a hátamon, majd még utána egy fegyverpárbajt is kikényszerít belőlem. – Összefonta melle előtt a kezét és rosszalló pillantást lövelt a harcos felé. – Az ilyen edzéseket szeretem és bár nem mindig nyerem meg a harcokat mindig tanulok belőle új mozdulatokat és cseleket.
   - Most pedig, ha már itt vagytok és felkeltetek, mi lenne, ha kipróbálnátok, hogy milyen, ha egy igazi illír tart nektek edzést? – nézett ránk kihívóan Cassian.
   - Legyen – bólintottam.
   - Akkor gyorsan vonszoljátok ide a seggeteket és melegítsetek be, de rendesen, mert én az Üstre mondom, hogy  megizzasztalak titeket! – parancsolt ránk Cassian. Én pedig felvonva a szemöldököm kezdtem el közeledni feléjük Rowannal az oldalamon. – Gyerünk, gyerünk! Majd akkor húzgáld a szemöldököd, ha le tudsz nyomni kislány!
   - Kihívás elfogadva illír! – mondtam és elkezdtem a bemelegítést.