A tükör túloldalán

12. fejezet

Feyre szemszöge:

   Hat nap telt el az ominózus reggeli óta, amikoris Rhys kijelentette, hogy találkozót szervezett le a többi udvart irányító főúrra. A reggeli a nagy bejelentés után feszült hangulatban telt, többek közt az én hibámból. Dühömet és feszültségemet próbáltam elpalástolni, azonban ez nem ment olyan könnyen, mint reméltem volna. A reggeli befejeztéig egyetlen szót sem szóltam, tekintetem pedig szinte villámokat szórt a hozzám beszélni próbáló barátaimra, akik csak hangulatomat akarták volna javítani. A reggeli után mikor végre sikerült kettesben maradnom Rhyssal kérdőre vontam.

   Rhys egyik pillanatban még éppen a szobánkban lévő asztala felé igyekezett, hogy egy papírt kerítsen elő, majd a következő másodpercben csak annyit fogott fel, hogy egy kemény levegőfalba ütközik. Kicsit megtántorodott, de nem esett el. Hátrafordult és szemében értetlenséget láttam csillogni.
   - Mit szeretnél drága Feyrem? – búgta.
   - Válaszokat Rhysand! Miért nem szóltál a levelekről? – igazán feldúlt voltam. Hogy tehetett ilyet velem? – Azt hittem együtt döntünk mindenről, de te mégsem szóltál erről a fontos dologról.
   Rhys közelebb lépett hozzám. Tekintete az enyémbe fúródott és nem engedte azt el. Néztem gyönyörű szemeit, amikbe én oly reménytelenül beleszerettem. Dühöm ettől a gyengéd pillantástól olvadozni kezdett, de még továbbra is ott motoszkált bennem.
   - Bocsánat, nem gondoltam, hogy ez ilyen mélyen fog érinteni – tette a szívére a kezét. A szemében a megbánás szikrája ragyogott. - Ne haragudj rám én harcos feleségem! – búgta. – Mivel engesztelhetnélek ki? – kérdezte mély rekedt hangon. Minden maradék csepp dühöm elszállt ettől a hangtól, ettől a pillantástól, és hátat fordítottam neki
   - Nem, nem. Ez most nem fog bejönni! – mondtam sokkal inkább magamnak, mint neki. - Nem csábulok el! Mérges vagyok rád. Kellemetlen helyzetbe hoztál egy másik világ előtt. – Megéreztem simogató karjait a derekam környékén. – Hogy mutassuk mások előtt azt, hogy erős, határozott és összetartó az udvarunk, mikor egy ilyen fontos dolgot nem beszéltél meg velem? – Hangom elvesztette az erejét, mikor megéreztem, hogy a nyakamat édes csókok özönével hintette be. Mellkasa a hátamnak nyomódott és karjait előttem összefonta. Ha akartam volna sem tudtam volna menekülni. – Mit írtál a levelekbe?
   - Ohh csak annyit, hogy itt van egy csapatnyi élő legenda egy másik világból, akik azért jöttek, hogy segítsenek nekünk ezzel a feketeséggel leszámolni. – Ahogy suttogott minden lélegzetvétele végig cirógatta a nyakamat, borzongást előidézve az egész gerincem mentén. – A találkozót a halaszthatatlan jelzővel illettem és Helion udvarába pedig én is elmentem személyesen, hogy az engedélyét kérjem ahhoz, hogy nála tartsuk a megbeszélést – motyogta a nyakamba a szavakat.
   - És ezt olyan nehéz lett volna még az este folyamán tudatni velem? – Fordultam vele szembe. Ölelő karjai továbbra sem engedtek el.
   - Igazad van és nagyon sajnálom! – Beszéd közben a nyakamat követően az állkapcsom vonalát kezdte el apró csókokkal kényeztetni. – Megbocsájtasz nekem Feyre?
   - Tudod, hogy nem tudok rád haragudni, de kérlek, ha ilyen fontos dologról van szó, akkor szólj – suttogtam. Illata körbelengett és betöltötte tudatom. Álla alá nyúltam és ajkait az enyémek elé vezettem. – Ezt ugye megígéred? – Néztem sziporkázó tekintetébe.
   - Meg – mondta. Nem vártam tovább és megcsókoltam, ő pedig egyből viszonozta.

   Minden főúr beleegyezett a sürgősségi találkozóba, és a helyszínt sem vétózták meg. Mikor felkeltem egy csodálatos ruhaköltemény fogadott, amit a szekrényünk ajtajára akasztottak.
   - Hát ez meg mi? – néztem felvont szemöldökkel a boldogan mosolygó társamra.
   - Egy ruha, és remélem, hogy ezt veszed majd fel a megbeszélésre – mondta és egyik kezével végigsimította a ruha szoknyájának könnyű anyagát.
   A fekete lehelet könnyű anyagból készült mestermű csillogni kezdett, mikor az ablakon át besütő reggeli nap kellemes arany fénye ráesett. A ruha ujjai könyék fölött értek véget, és az egész kart takaró rész selymesen puha csipkeanyagból készült. A felső része a legapróbb fénytől is csillogni kezdett. A gerince mentén mély kivágás tökéletes rálátást fog biztosítani tetoválásomra. A szoknya kellemes esése és visszafogott csillogása magával ragadott.
   - Ez gyönyörű! – sóhajtottam.
   - Szebb, mint a csillaghullásra kapott ruha? – nézte Rhys is a mesterművet.
   - Azt semmi nem tudja túlszárnyalni. Az a ruha nem csak gyönyörű, de az eszmei értéke is hatalmas, hiszen anyukád készítette – mosolyogtam szomorkásan.
   - Úgy, ahogy ezt is. – Odasétáltam hozzá és szorosan megöleltem szerelmemet.
   - Köszönöm! – súgtam.

   Reggeli után pár órával már mind díszöltözetben toporogtunk a nappali kellős közepén. Éppen Mor faggatott arról honnan van a legújabb ruhám, az a fekete csoda, ami tökéletesen simult a testem minden pontjára. Fejemet egy holddal és csillagokkal díszített tiara ékesítette.
   Mikor indulunk? – kérdeztem gondolatban Rhyst, aki egy pillanatra eltöprengett, majd csak bólintott egyet az irányomba.
   - Na, hát akkor kapaszkodjunk egymásba – mondta Rhys, majd megfogta a kezemet. Egy kört alkotva fogódzkodtunk mind össze. Egyik oldalon én szorítottam Rhys kezét. Az én kezemet Aelin ragadta meg, akiét pedig Rowan markolta. Mind a ketten felém fordultak és egy széles mosolyt villantottak. Rowan kezét Fenrys, Fenrys kezét Lysandra, a nő kezét pedig Aedion fogta, a férfi másik keze meg a társam erős karját ragadta meg. Amren itt marad, hogy Velarist igazgassa, amíg mi a Nappal udvarában fogunk tárgyalni. Azriel, Cassian és Mor meg ha minden a tervek szerint megy akkor majd később csatlakozik hozzánk.
   Éreztem, ahogy Rhysand ereje életre kel és megkezdi a gondolatutazást. Pár pillanatra körbefont Rhys mágiájának simogató sötétsége. Majd néhány röpke másodpercre belepett a nyomasztó érzés, ami az utazást kísérte.
   Egy csodálatos napsütötte erkélyre érkeztünk. A nap bár nem sütött teljes erejéből, a tavaszra jellemző kellemes meleget sugárzott. Ruhám lenge anyaga fodrozódni kezdett a gyenge szellőnek köszönhetően. Az erkélyről a tenger látványa fogadott minket. De a tenger nem volt végtelen, mint azt megszoktam Velarisban. Nem messze a láthatáron szárazföldet pillantottam meg. Értetlenül fordult Rhys felé.
   - Hol vagyunk? – kérdésemet viszont nem társam válaszolta meg.
   - Üdvözöllek titeket a Nappal udvarának egyik szigetén! – szólalt meg egy olyan régen hallott kedves és meleg hang.
   - Helion, rég találkoztunk már! – eresztettem meg egy teljesen őszinte mosolyt a Nappal udvarának főura felé, aki az erkély korlátjának dőlve figyelte társaságunkat.