A tükör túloldalán

10. fejezet

Feyre szemszöge:

   Mosolyogva néztem végig, ahogy Aelin és Rowan közelebb jöttek a küzdőtérhez, majd elkezdték Cassian utasításai által a bemelegítést. Míg ők az izmaikat nyújtották én és Cassian leültünk az egyik padra és egy-egy törülköző segítségével a gyöngyöző verítéket töröltük le az arcunkról.
   - Gondolom véresen komolyan veszed a nyílt hadüzenetét – mosolyogtam barátomra.
   - Egyértelműen – bólintott komolyan.
   Én azonban nem bírtam tovább és arckifejezése miatt hangos nevetésben törtem ki. Aelin és párja elénk léptek mire elhalkult a kacagásom. Aelin arcán látszott a tettrekészség, de Rowan szemében is megcsillanni láttam a harci vágyat.
   - Van egy ajánlatom – néztem körbe. – Cassian és Aelin után mi is összemérjük erőnket. Nyílt felhívást kaptam tőled keringőre, így én is elfogadom a párbajt, már ha benne vagy – néztem Rowanra.
   - Megtisztelne Főúrnő! – hajolt meg túljátszva a szerepét.
   - Kezdhetjük tökfilkó? Vagy beijedtél, mert a legendánkból tudod milyen hatalmam van? – nézett gyanakvóan Cassian felé a királynő.
   - Álmodban kislány! A legendák csak segítenek nekem, hogy kiismerjem az erődet, nagyobb hátrányból indulsz, mint gondolnád!
   - A ti harcotokat én felügyelem, míg a miénket majd Cassian fogja – néztem megint Rowanra. Bólintott. – Menjünk a küzdőtérhez. A fő szabály, maradj a körön belül – mutattam a hatalmas földre felfestett fehér karikára. – Mágia használat engedélyezett? – kérdeztem barátom.
   - Legyen. Ő használja az erejét, én pedig a szinfonokat – bólintott Cass. Aelin is beleegyezően bólogatni kezdett.
   - Kizárólag a földön folyik a harc. Mindketten csak egy fegyvert vihettek be. A hatalmirangok a téren nem léteznek, csak az erőd és a képességeid. Mindig az erősebb él túl. A feladás csak akkor érvények, ha a fegyvert letetted és a kezedet a fejed fölé emelted, amíg ezt nem teszed játékban vagy. Ha kilöknek a körből vesztettél. Azonkívül, ha a földre sikerül kényszeríteni az ellenfelet, és az több mint öt másodpercig ott marad a másik nyer. A szabályokat ismertettem, bármi kérés vagy kérdés? – mindketten a fejüket rázták, így én az egyik állványhoz lépve levettem egy tekercs gondosan feltekert fáslit, majd Cassianhoz igyekeztem.
   - Azzal mit csinálsz? – kérdezte Rowan.
   - Lefogja a szárnyam – jelentette ki nemes egyszerűséggel Cass.
   - Így nem fog tudni repülni és kevesebb az esélye annak is, hogy Aelin akaratlanul hatalmas kárt tegyen benne – magyaráztam. – Az illírek szárnya érzékeny és nagyon kényes dolog – mondtam, miközben megbontottam a fáslit.
   - Neked, hogy lehet szárnyad? Te is illír vagy? – érdeklődött Aelin.
   - Nem, nem vagyok illír. Mikor teremtettek mind a hét főúr varázserejének egy része belém került. A Tavasz főurától az alakváltás képességét kaptam. Csak míg ő inkább hatalmas szörnyeteggé szeret változni, én ezt a sokkal elegánsabb, erősebb és hasznosabb illír szárnyat preferálom. Habár azzá alakulok, amivé vagy akivé akarok. Ezek már olyan természetesek számomra – mutattam szárnyaimra -, hogy a másodperc törtrésze alatt meg jelennek. – Időközben be is fejeztem Cassian szárnyának a leszorítását.
   Cassian és Aelin beléptek a körbe, majd mikor körülbelül a közepére álltak felém néztek mind a ketten. Aelin kezében a kard, amivel a tetőre érkezett, Cassiannál viszont egy a lábához erősített tőrön kívül semmi nem volt.
   - Tiszteséges és csalásoktól mentes párbajt akarok látni. Ha a csalás gondolata megfordulna a fejetekben, egyből véget vetek a harcnak. Érthető volt? – Mind a ketten határozottan bólintottak. – Akkor hát, kezdhetitek! – kiáltottam el magam.
   - Szabályos ez így, hisz egyetlen apró tőr... - kezdte Rowan, de egyből torkán akadt a szó, amikor Cassian szifonjai felvillantak, majd egyik kezében pajzs másikban kard jelent meg.
   - Szerintem az – nevettem. Rowan álla szinte a padlón koppant, de Aelin szemében is láttam a döbbenetet. Épp úgy, ahogy azt is, hogy újra mérlegelei a helyzetet és friss stratégiát próbál előállítani gondolatban.
   - De hisz így végtelen mennyiségű eszköze van. Ez hol érvényes? – szólalt fel Rowan, aki engem fürkészett tekintetével, én azonban nem vettem le a szemem a küzdőtérről és az ott álló két harcosról.
   - Szifonhasználat engedélyezett, emlékszel? Szerintem egyébként, nem kell aggódnod, mert ahogy látom a párod igazán jól feltalálja magát – biccentettem Aelin felé, akinek az egyik kezében lévő kard lángokba borult, míg másik tenyerében egy tűzlabda jelent meg, ami egyre csak növekedve pajzzsá nőte ki magát.
   - Elképesztő! Azt készít a szifonnal, amit csak akar? – Szemem sarkából láttam, hogy Rowan is a mérkőzést bámulja. Érdeklődő tekintetét szinte végig Cassian fénylő fegyverein tartva.
   - Ha jól tudom csak a harcosok képzelete szab annak határt, hogy mivel küzdenek – válaszoltam.
   - Hogy működik? – faggatott tovább.
   - Az illírek ereje nagyon nyers és vad, akár maga a nép. A szifonoknak az a lényege, hogy összegyűjtik és összpontosítják a mágiájukat. Úgy mond megszűri azt és lehetővé teszi a harcosoknak, hogy kedvük szerint formálják, mondjuk fegyverré, de a csatatéren ideiglenes kötszernek is tudják alkalmazni – magyaráztam. Aelin és Cassian újból és újból egymásnak feszültek. Kardjaik hangos csattanással találkoztak újra és újra. Láttam, ahogy az izzadság apró cseppekben folyik le a testükön az Aelin tüzének hatalmas hőség és a folyamatos testmozgás következtében.
   - Miért kell kettő kő? – ráncolta a szemöldökét Rowan mikor észlelte, hogy barátom mindkét kézfején vörös fényben villog egy-egy szifon.
   - Hét.
   - Hét micsoda? – kapta felém a fejét.
   - Cassian és Azriel a történelem két legerősebb illír harcosa. A legtöbb illírnek kettő kő is elég a teljes erejük kordában tartásához. Viszont Cass és Az hét-hét szinfonnal rendelkeznek, így egy csatában sokkal jobban ki tudják használni az erejük minden cseppjét. Edzésekhez és úgy a mindennapokban általában csak kettőt viselnek. – A harc Cassian és Aelin között kezdett elmérgesedni, de még egyiküknek sem sikerült kilökni a másikat a körből. – Aelin igazán lobbanékony természetű, igaz? – pillantottam Rowan irányába egy pillanat erejéig. Úgy nevetett fel, mintha egy olyan dolgot mondtam volna, amit mindenki tud.
   - Az, de úgy látom Cassian sincs híján az indulatnak.
   - Hát az biztos – bólogattam.
   Aelin egy rosszul védett csapás után féltérdre esett és egy pillanat erejéig úgy maradt, ziháló légzését próbálta csillapítani. Erejét gyűjtötte, hogy egy utolsó rohammal le tudja gyűrni a vele szemben álló harcost.
   - Mi van kislány, elfáradtál? – cukkolta Cassian.
   - Csak szeretnéd, te óriás baba. Anyuci pici fiacskája sírva fog hazarohanni és az anyukája szoknyájában fog pityeregni mire végzek vele – válaszolt erélyesen Aelin.
   - Ó, jaj! – sóhajtottam, amint megláttam Cassian tekintetében a düh szikráját.
   - Mi a baj? – nézett rám kétségbeesetten Rowan, mikor észlelte, hogy Cassian újult erővel és színtiszta dühvel csap le Aelinre, aki csak egy hatalmasat ugrással tudott kitérni a támadás elől.
   - Ó, Aelin ezt nem kellett volna! Mondjuk úgy, hogy a családunk legtöbb tagjánál elég kényes témának számítanak a szülők. Cassian egyik legelevenebb pontjára tapintott, ráadásul egy számára elég nehéz időben – mondtam.
   Cassian nemrégiben tett látogatásai az illír táborokban eléggé megtépázta barátom idegeit. Mind erre tett rá még egy lapáttal az is, hogy az egyik tábor a jelentések alapján terjeszkedni próbált, méghozzá vészesen közel ahhoz a helyhez, ahol réges-régen Cassian anyja megszülte barátunkat. Az említett tábor pedig még az illír táborok között is kiemelkedően lemaradott volt a nőkkel kapcsolatos kérdéskörökben. Cassiant mélyen megbotránkoztatták az események és azonnali intézkedésbe kezdett Rhys és Azriel segítségével.
   - Cassian, a párbajnak vége! – Beléptem a küzdőtérre, de nem reagált a felszólításomra, mintha meg sem hallotta volna. – Ez parancs! – Újabb kardsuhintások Cassiantól, Aelintől újabb kivédések.
   - Nem hallgat rád! – jegyezte meg Rowan.
   - Nem mondod?! – a szarkazmus sütött a hangomból. – Bocsánat!
   Megkeményített levegőfalat húztam Cassian köré, amit ő egyből teljes erővel ütni kezdett. Nem nyugodott le. Az egyik hatalmas vízzel teli hordó felé nyúltam mágiámmal és egy jókora adag vizet emeltem ki a tárolására szánt tárgyból. Ezt a víznyalábot csaknem fagyásig hűtöttem, majd teljes erőből Cassian felé küldtem a több liternyi fagyos folyadékot. Barátomat igazi sokként érte a hirtelen az arcába csapó hideg érintése, de haragja Aelin felé párologni látszott.
   Szemei hatalmasra kerekedtek és elkezdte kisöpörni arcába tapadt vizes haját. Aelin hangosan kifújta a levegő és kardja hegyét a földnek támasztotta. Fáradnak tűnt. Cassian mélyeket lélegezve nyugtatta tovább magát, míg én Rowannal az oldalamon futva érkeztem meg hozzájuk.
   - Cass, jól vagy? – tettem barátom vállára kezemet. Bólintott egyet, majd a királynő felé fordult.
   - Ne haragudj, kissé elragadtak az indulatok és túlreagáltam a helyzetet – mondta és békejobbat nyújtott Aelinnek.
   - Nincs gond, de részben az én hibám volt – szorították meg egymás kezét. – Egyezzünk ki azért egy döntetlenben – nevetett Aelin és Cassian csatlakozott hozzá.
   Aelin és Cass tekintete ekkor ránk vándorolt, majd kérdőn felhúzott szemöldökkel méregettek minket. Miután megértettem pillantásuk jelentését Rowan felé fordultam.
   - Nos, Rowan herceg áll még a párbajunk?