A tükör túloldalán

7. fejezet

Megint csütörtök, megint egy rész!
Remélem vártátok már a folytatást, mert én igazából rettentő mód izgulok, hogy tetszeni fog-e a most következő rész. Habár minden rész feltöltésekor ugyan ezt érzem. 
Csak reménykedni tudok benne, hogy elnyeri a tetszéseteket az elkövetkezendő rész. 
Jó olvasást!

Aelin szemszöge:

... De, ami most engem igazán érdekel az az, hogy ki is lehetett ez a sötét királynő, aki a mesében szerepelt!

   Rengetek a kérdés és oly kevés a válasz.
   Vacsoránk kezdett átalakulni egy haditanácskozássá, ahol senki sem tudja, hogy a sereget északra vagy délre kell indítani, mert valaki ezt hallotta, a másik meg amazt. Mindenkinél volt valamilyen információ, csak éppen az egyik ellentmondott a másiknak, de mégis mindben volt igazság.
   - Mi lenne, ha ezt a megbeszélést elnapolnánk? Már tudjuk, hogy kerültek ide és hogy miért vannak itt. Úgy érzem kezd ez a beszélgetés egy nem éppen vacsoraasztalhoz való témává alakulni. Mind fáradtak vagyunk, hosszú hónapok és még hosszabb évek vannak mögöttünk ez a valami pedig rettentően rossz pillanatban bukkant fel – mondta Feyre és tekintetében igazi fáradtság csillogott.
   - Egyet értek – bólintottam.
   Csendben folytattuk tovább a vacsoránkat, de jól esett ez a némaság. A villák és kések utoljára még nekikoccantak a tányéroknak, majd mikor mindenki befejezte az evést a használt étkészletek helyét tiszta váltotta fel. Az asztal közepét - amit eddig a sültek és köretek foglaltak el – hirtelen ellepték a desszertek, mindenféle sütemény és gyümölcs, amit csak az ember kívánhat.
   - Az ott csokitorta? – kérdeztem az asztal tőlem távolabb eső felén elhelyezett édességre mutatva. Számból csak éppen, hogy nem csöppent ki a nyálam a torta édes ízének a gondolatától.
   - Az – bólintott Rhysand. Majd az egyik pillanatban a még ép desszertből hirtelen eltűnt egy nagy szelet. Értetlenül bámultam a most már hiányos tortára. Rhysandra néztem - aki a villájával felém bökött és pimasz mosolyt eresztett irányomba -, majd a tányéromra, ahol megleltem a tortából hiányzó darabot.
   - Csak szerintem sokkal változatosabb az ő mágiájuk, mint a mienk? – Fordultam kérdő tekintettel Rowan felé. Hallottam amint Feyre és Rhys kuncognak, majd még pont elkaptam azt, ahogy vidáman egymásra mosolyognak.
   - Itt élek már velük egy ideje – szólt Feyre -, de még mindig tudnak új dolgokat mutatni a varázslatban.
   - Úgy néz ki, hogy a legkülönfélébb dolgokat is el tudják intézni mágiával – bólogatott Rowan és hangján hallottam, hogy mélyen elgondolkozik. Valószínűleg éppen azt elemezte, hogy mi az, amit ők tudnak, de mi nem.
   - Nektek nincs külön tematika köré sűrítve az erőtök? Mármint Aelin a tűzzel bánok, míg Rowan a szelet irányítja talán a legjobban, az egyik barátunk pedig a jéggel bravúrozik. – Lysandra rátapintott következő kérdésemre és helyettem is feltette azt.
   - Ez igazából igen összetett – kezdte Rhys. – A tündérek faján belül vannak még fajok és minden fajnak meg van a sajátossága.
   - Van a hét udvar, amiket főurak vezetnek. Minden főúrnak saját mágiája van – vette át a szót Amren. – A Tél udvarának főura a jeget, míg az Ősz udvarának főura a tüzet képes saját akarata szerint használni. Ryhsand ereje pedig még a főurak között is kivételes. Sokkal összetettebb, mint a többieké.
   - De ugyanakkor ott van Feyre, akit a főurak együtt teremtettek. Benne ott van mind a hét főúr képessége és még több is. Vagy Feyre nővérei, akiket az Üstbe dobtak, ők már megint egy másik kategória. Amren pedig egy másik világból származik, de a háborúban elvesztette az eredeti varázserejét, ez igazából hosszú történet – locsogott Mor. - De ha már itt tartunk az illíreket és az ő erejüket pedig megint egy új lapra kell sorol, hiszen...
   - Mor! – szakította félbe a lány áradozását Rhysand.
   - Tessék? – háborodott fel a lány és szőke tincsei közé fúrva ujjait megigazította hajkoronáját. – Én csak válaszoltam a kérdésükre.
   - Nézz már rájuk, olyan arcot vágnak, mintha azt sem tudnák, hogy ülnek-e vagy állnak – szólalt fel Cassian érdekes hanglejtéssel, mintha épp a nevetését próbálná visszatartani.
   - Na meg egy cseppet úgy hangzott, mintha kérkednél a varázserőnkkel – motyogta Feyre, akinek arca halvány piros színt öltött a gondolatra.
   - Hát... Ez tényleg elég összetett – szólalt meg pár pillanatnyi csend után Fenrys.
   Barátunk megjegyzését hangos nevetés követte, amit Cassian kezdett, de végül mindenki csatlakozott hozzá. A kacagás végig gyöngyözött az ebédlőn és a sok nevetéstől keletkezett kellemes fájdalom a hasunkban megnyugtatónak hatott a sötét hónapok után. De a nevetésünk lassan elhalkult és a hirtelen beálló csend súlyosan nehezedett ránk, viszont a csend hamar tova szállt. Mindenki kezdte megszokni a másik jelenlétét és külön kis társalgások kezdődtek a köreink között.
   Mind feloldódtunk, bár lehet, hogy ebben az asztalokon megjelenő borosüvegek is segítettek. Az első üvegeket követte a többi, habár nem voltunk részegek meglehet, hogy kicsit mind becsíptünk a jóminőségű boroknak köszönhetően.
   Egy ideje iszogattunk már, amikor Rhyshoz fordultam:
   - Lenne egy kérdésem – néztem mélyen a főúr ibolyaszín szemébe, amiben most mintha csillagok milliói táncoltak volna egymással.
   - Hallgatom – bólintott biztatóan.
   - A lakosztályban minden szobába benéztem... Hát igen ez kicsit így kimondva rosszul hangzik, de kíváncsi személy vagyok. Szóval minden szobát körbejártam, kivéve egyet, mert annak az ajtaját nem tudtam kinyitni. Miért van zárva az a szoba? – kérdeztem.
   Hirtelen hatalmas csend lett a teremben. Mindenki elhallgatott. A főúr homlokát mély ráncok barázdálták, Feyre szemében mintha gyász vetett volna árnyékot és kedvesen megszorította párja kezét. A két illír lehajtotta a fejét és mély hallgatásba burkolóztak, sőt eddig megfigyeltem, hogy Azriel körül árnyékok lebegnek, amik most mintha jobban körbe fonták volna őt. Mor szemét, szintén elhomályosította a gyász. Amren tekintete kissé meglágyult és vesztett különös fényéből.
   - Nem muszáj elmesélni, csak gondoltam rákérdezek, mert ha valami fontos van bent, akkor nem sunnyogok be – próbáltam egy gyenge poénnal enyhíteni ezt a gyászos hangulatot, amit én magam hoztam a fejünkre.
   - Kövessetek! – állt fel a helyéről Rhysand és meg sem várva minket elindult Feyrevel az oldalán.