Dimenziók között

36

Több hónap is eltelt, hogy hivatalosan a Vasököl lettem. Nem volt valami egyszerű titkolni a többiek előtt, mert a tetkó eléggé látható helyen volt. Amikor először meglátták, akkor csak elnevették magukat, de utána elhitték, hogy mindig is akartam egy ilyet csináltatni. Na jó, senki se hitte el, így kitaláltam azt a mesét, hogy egy hosszú folyamat után helyreállítottam a chimet és arra kell a tetkó, hogy emlékeztessem magam az erőmre. Ezt persze olyan halandzsa nyelven mondtam, hogy aztán elhitték, még Wanda se nézett bele a fejembe, így teljesen megnyugodtam a ténytől, hogy faggatóznának tovább. Igaz, más volt Clint gyerekeinek is beadni ezt a szöveget, oda jött az a szöveg, hogy mivel a tetkó menő és én is menő vagyok, úgy döntöttem miért ne. Úgy hazudtam, mint a vízfolyás. Az még az elején nehéz volt, de aztán persze hozzászoktam. Az idő teltével a Vasököllel volt bajom, mert néha akkor kezdett el világítani a kezem, amikor egyáltalán nem kellett volna. Mivel nem használtam az energiát, felhalmozódott bennem a chi, és emiatt volt az, hogy ok nélkül világítottam. Ilyenkor jött az az ötlet, hogy egy idegen területre elmentem és ott használtam az erőmet. Az segített megnyugtatni magamat. A csapat is készen állt már az új tagokkal a küldetésekre, így nyomon követtük a tartalék hydrásokat. Rumlow még mindig keresett bűnöző volt, ami nagyon is bökte a csőrünket. Viszont egyik nap fogtunk egy jelet, így követtük is őt Laoszba, Nigéria fővárosába. 
-Szerinted melyik tea jobb? – mutatta meg a választékot Wanda.
-Barack! – toltam vissza neki az adott filtert. Álcázva voltunk, muszáj volt normálisan viselkednünk egy ideig, így amíg Steve és Sam fentről nézték a terepet, Nat, Wanda és én beültünk teázni.
-Köszi! – bontotta ki majd belemártotta a forró vízbe és ezután mind a ketten körbe néztünk.
-Na jó! Mit láttok? – szólalt meg Steve a fülesbe.
-Egyszerű járőröket – válaszolt egyből Wanda.
-Kis rendőrőrsöt – tettem hozzá – Egy csendes utcát... Elég jó célpont! – értelmeztem a leírást.
-Van egy bankautomata a sarkon, vagyis… – vette észre a tárgyat.
-Lesz kamera – fejeztem be a férjem gondolatmenetét. 
-A mellékutcák egyirányúak.
-Vagyis nehezebb elmenekülni! – vett mély levegőt Wanda.
-Tehát nem érdekli meglátják-e, és ha kell utat tör magának! – jelentette ki, így hátradőltem – Látjátok azt a Range Rovert fél utcányira?
-A vöröset? – nézett arra a sokoviai – Tök cuki!
-Golyóállónak tűnik, ami biztonságiakat jelent, vagyis több fegyvert és valakinek még több fejfájást. Gondolom nekünk – vezette le az elméletét Natasha.
-Ugye megvan, hogy tárgyakat mozgatok az agyammal? – vonta fel a szemöldökét Maximoff.
-Szokj hozzá, hogy mindig nyitva kell tartanod a szemed!
-Mondták már neked, hogy egy kicsit paranoiás vagy? – szólt be Sam.
-A szemembe nem, miért hallottál valamit?
-Álljatok le! – kértem – Ebben az esetben Natnek igaza van! – álltam a barátnőm mellé.
-Koncentráljatok srácok! – szólt Steve – Fél éve nem jártunk ilyen közel Rumlowhoz! Nem veszhet nyoma! – jegyezte meg idegesen.
-Ha észrevesz minket, azzal nem lesz gond! Utálja a képünket! – helyeselt Sam.
-Sam! – szólt neki Roge – Látod a kukásautót? Kövesd! - adta ki az utasítást, így én lehúztam a bögrében lévő teát.
-A jármű roskadásig van pakolva! – tájékoztatott minket – Fegyveres sofőr!
-A francba! – pattantam fel majd elindultam.
-Egy faltörő kos! – jött rá Nat.
-Induljatok! – parancsolta a Kapitány.
-Miért? – ijedt meg Wanda.
-Nem az őrs a célpont! – jegyeztem meg majd elkezdtem az autó után futni.
Szerencse volt, hogy megkaptam a szérumot, mert tudtam tartani az iramot az autóval, viszont amikor megláttam a Fertőző Betegségek Intézetét, hirtelen megtorpantam. Akkor jöttem rá, hogy meg kellett volna ölnöm Rumlowt, amikor volt rá alkalmam. A faltörő kos rendesen véghez vitte a feladatát, teljesen tönkretette az kaput. Amint elindultam két sárga teherautó kanyarodott be az épülethez. Az egyik kívül, a másik belül állt meg. Elővettem a pisztolyomat majd fedezékbe bújva vártam, hogy kijöjjenek a hátsó részből. Egyből ki is ugrottak a platóról és elkezdték lőni az embereket. Én is megcéloztam őket, de a negyedik lövésre észre is vették. Mivel nem ért semmit sem a pisztoly, így megnyomtam a karkötőmön lévő gyöngyöt majd egy reaktor keletkezett a bal kezemen. Odalőttem közéjük, így a hirtelen villanó fénytől nem láttak semmit. Kapva az alkalmon, a közelebbi embert ki is ütöttem egy erős rúgással majd elvettem a fegyverét és közelről nagy hatótávolságú fegyverrel átlőttem a golyóálló mellényt. Beljebb mentem, de addigra már belőttek valamilyen gázpalackot az épületre. Hirtelen Steve ráesett egy ellenfélre majd felém dobta a pajzsát. Lehajoltam, így a mögöttem lévő embert el is találta. Megragadtam a frizbit majd nekifutottam a Rogerst lövő férfihoz.
-Testpáncél! AR 15-ösök. Hét embert számoltam! - jelentette a fülesbe mellőlem.
-Én csak ötöt! – válaszolt Wilson.
-A legelején még tizenöt volt, de az nem lényeges! – vágtam vissza menőzve.
-Ugyan már! Téged régen kizártunk az ilyen versenyekből, mert mindig nyersz! - mondta Wilson, így elkuncogtam magam.
-Megértem! – adtam vissza a pajzsot Stevenek majd Wanda meg is jelent.
-Sam! – hajította arra az egyik embert majd az említett a levegőben le is verte.
-Már csak négy! – vont mellettem vállat a tanítványom – Rumlow a harmadikon van!
-Wanda, ahogy gyakoroltuk! – mentem a lány mellé majd Steve felé biccentettem.
-Mi lesz a gázzal? – érdeklődött Maximoff.
-Intézd el! – tudtam le egyszerűen - Te meg ne vegyél olyan sok levegőt! - ajánlottam a férjemnek mosolyogva.
-Jack, készülj! Bármikor kell a segítség! – fordult felém Roge.
-Rendben! – bólintottam majd Wanda fel is repítette Stevet a harmadikra – Kettő-kettő? – mentem Sam mellé.
-Verseny? – kuncogott majd elkezdtük az ellenfelet célozni a fegyvereinkkel. Egyikünk sem találta el őket, így Sam megfordult és kettő rakétát rájuk küldött – Én nyertem!
-Esélyt se adtál nekem! – magyaráztam kiakadva, de aztán rájöttem, hogy miért volt ilyen - Olyan jó diák vagy! - veregettem meg a hátát.
-Rumlow bio fegyverhez jutott! – mondta Steve a fülesbe.
-Rajta vagyok! – szólalt meg Nat.
-Natasha hol a francba volt? – kérdeztem kiakadva a mostani megjelenésén.
-Megitta a teáját! – vont vállat Wanda. Robbanás hallottunk mind a két irányból, így nem tudtuk eldönteni, hogy hova menjünk... Félve néztünk egymásra majd eldobtam a fegyvert és kikapcsoltam a kezemen lévő reaktort. Tudtam, hogy mind a ketten jól vannak, mert hallottam a szívverésüket, de eléggé szép sérüléseket is birtokoltak.
-Sam! – lihegte Steve – Északnak tart egy páncélautóban! – mondta majd Sam megragadt engem és felszálltunk – Innentől tiéd a terep Drágám!
-Erre vártam! – jelentettem ki önelégülten – Ott a kocsi! – mutattam a piacra majd az alumínium tetőn le is szálltunk.
-Négyet látok – nézett körül – Kettéválnak!
-Enyém a baloldali kettő! – jelentette ki Natasha mire én leugrottam a tér közepére és átfutottam az emberek között. Valamit körbe álltak és ott volt egy lyuk. Odaértem majd megláttam az okát.
-MINDENKI TŰNJÖN EL! – kiabáltam majd megfogtam a szerelést – Elvegyültek! – mondtam a fülesbe majd felvettem a mellényt – Innentől lutri! Nem tudjuk kinél van… Nem érzem a szagát sem – újságoltam a hírt majd valaki rádobott egy bombát a ruhára, így gyorsan feldobtam a levegőbe. Abban a pillanatban valaki háton is talált, emiatt előre repültem.
-Hát itt vagy te ribanc! – sétált felém Rumlow. Megforgatva a szemem felálltam majd szembe álltam vele – Régóta vártam erre! – talált el most a gyomromban majd nekirepültem egy asztalnak.
-Nekem is nagyon hiányoztál Brock! – mormogtam majd gyorsan odébb gurultam, hogy ne tudjon a fejemre taposni. Felemelve a kezem még kivédtem a rúgását amíg térden voltam majd egyből hátra kellett hajolnom amikor felálltam. Hátrálva védtem ki az ütéseit. Bal kézzel ütöttem elterelés képpen majd jobbal egy jó erőset behúztam neki és emiatt egy kicsit hátrébb lépett. Egyből észrevettem, hogy a kezem elkezdett világítani fehéren, így gyorsan megráztam, hogy múljon el a Vasököl, de erre Rumlow indította a kezét, így én azt éppen meg tudtam fogni. Mivel képtelen eltalálni, úgy döntött, hogy lefejel. Tántorogtam egy kicsit, de addig egy horoggal nekiütött a bódénak, ami mögöttem volt. A nyakamra esett pár könyv, de egyből eszmélnem kellett Rumlow miatt. Lehajoltam majd egyszer bal oldalt majd jobb oldalt találtam el a bordáját, de mivel mind a két kezével egyszerre támadt, oldalra lökött a lendület. Nekinyomott a falnak majd az egyik kezét a nyakamhoz emelte.
-Ezt azért, mert rám döntöttetek egy épületet! – mondta majd két penge jött ki a ruhájából.
Elhajoltam, így a falba talált bele. A karja alá bújtam majd kicsavartam azt, ezért fájdalmasan felnyögött. Leszedtem a pengét majd belekönyököltem a maszkjába és emiatt hátraesett. A másik kezén is megjelentek a pengék, így gyorsan lehajoltam, nehogy a gyors lendítés miatt elvágja a gyomrom. Megragadtam azt a karját és az így szabadon hagyott oldalába ütöttem háromszor. Amíg még nem eszmélt gyorsan pörgőrúgással öt méterrel arrébb küldtem. Odasétáltam és közben ő is felült majd levette a maszkját. Megragadtam a mellényét és erre fájdalmasan felnyögött. Meglepődtem az arca láttán és ezt ő is kuncogva észrevette.
-Mindent egybevéve, nem festek rosszul! – mondta.
-Soha nem néztél ki jól! - szóltam be - Ki a vevőd? - tértem a lényegre.
-Nagyon jól festesz Avery! Nagyon hiányoztál! - jegyezte meg.
-El tudom azt hinni, hogy mennyire! - mormogtam hitetlenkedve - Még egyszer megkérdem! Ki a vevőd? - ismételtem meg magam.
-A férjed kis barátja, a kis Bucky… - kuncogta el magát, így lefagytam - Meglepő mi?
-Mit tudsz Barnesról? - rántottam egyet rajta, így felsziszegett - Halljam!
-Nem sokat, nem is láttam azóta, hogy utoljára kimostuk az agyát! - húzta fintorra az arcát - Akkor azt kérte, hogy mondjam meg a drága férjednek, hogy ha menni kell, hát menni kell - emlékezett vissza - Ezt Rogersszel képzeltem el, de te is megfelelsz, hogy velem együtt gyere! - húzta mosolyra a száját, majd megnyomott egy gombot, így félve hátrébb léptem. Annak ellenére, hogy robbania kellett volna, Wanda megtartotta azt, hogynekünk ne essen bajunk. Eléggé nehézkésen ugyan, de elkezdte felfelé repíteni, így a tekintetemmel követtem Rumlowt. Sajnos nem bírta tovább tartani Maximoff, így cél előtt felrobbant a bomba, így védelem gyanánt Wanda elé álltam. Amint biztos voltam, hogy nin ránk leselkedő veszély akkor felpillantottamaz épületre, így megláttam az égő szinteket
-Jaj, ne! – jött ki belőlem, amikor megéreztem az embereket az adott emeleteken – Ha bárki is hall engem... Kéne egy tűzoltó csapat a déli épület részhez! Fel kell jutnunk! – rohantam a bejárat felé.
Mit ne mondjak, nem volt valami kellemes, ami ott fogadott. Rengeteg sérült volt és több ember már halott volt mire én felértem. Szerencsére a tűzoltók és a mentők is hamar reagáltak, így több súlyos sérült be tudott jutni időben a kórházban. Miután minden embert kimenekítettünk az épületből, a Stark Segéd Szolgálattal váltottuk egymást és mi indultunk is haza. Le voltunk sokkolva mindannyian az ott történtek miatt és ez a következő pár napban is rányomta a bélyeget a csapat hangulatára, főleg amellett, hogy a híradóban is elkezdtek jelentések megjelenni a balesetről. Csak teltek a napok, a hetek, ennek ellenére nem tudtuk elfelejteni az esetet, mert mindenhova követett minket a hibánk.
-A Bosszúállók és egy zsoldos csapat múlt hónapban lezajlott Laoszbeli összetűzésének áldozatai között tizenegy wakandai állampolgár is volt. A wakandaiak jótékonysági küldetésen voltak mikor támadás érte őket… – jelentette ki a műsorvezető, így a monitor felé pillantottam.
-Idegen földön hullott polgártársaink vére! – kezdték el játszani az uralkodó beszédét – Ezt nem kizárólag bűnözők tettei okozták, hanem azok közömbössége, akik felesküdtek a megfékezésükre! A győzelem, melyért ártatlanok halnak meg valójában teljes kudarc!
-A wakandai király hangsú... – kezdett bele újra a nő mire Steve kikapcsolta az adást.
-A francba! – hajtottam le a fejem.
-Nem gondoltam volna, hogy ekkora visszhangja lesz ennek! – fordult felém a székében a férjem.
-Elcsesztem! – ráztam meg a fejem hitetlenkedve.
-Nem te voltál! – ellenkezett majd leült mellém az ágyra.
-Tony is ezt mondja folyamatosan, ahogy a többiek is... – mormogtam majd meghallottam egy másik szobából, hogy ment a tévé. Pontosan tudtam, hogy ki nézte és a nézésemből a férjem is rájött a dologra – Hagyjad! Megyek én! – tettem vissza a párnát a helyére, amit eddig fogtam. Lehajoltam egy csókra Rogehoz majd ki is mentem. Követtem a hangot majd megálltam Wandanál. Gyorsan kikapcsoltam a híreket, így a lány rám nézett.
-Én okoztam ezt! – jelentette ki mélabúsan.
-Ez nem igaz! – ellenkeztem egyből, ahogy a férjem csinálta velem szemben pár perccel ezelőtt. 
-Akkor kapcsold vissza a tévét, mert ott konkrétan ezt mondják! – tudta le ennyivel.
-Észre kellett volna vennem, hogy robbanómellény van rajta! – sétáltam be majd leültem mellé – Szóba hozta Buckyt és emiatt egyből két évvel ezelőtti csata jutott eszembe a Hydra ellen... Sokan meghaltak! Az én hibám!
-Nem! – fogta meg a kezemet – Mindkettőnké!
-Ez a munka… – kezdtem, de megakadtam – Próbálunk minél több embert megvédeni, van, hogy nem sikerül mindenkit! Ha ezzel nem tudunk együtt élni, akkor legközelebb talán senki se menekül meg!
-Nagyon bölcsen beszélsz! – nézett a szemembe.
-Én is meglepődtem, hogy pont én képes voltam ezt mondani – vallottam be, így elkuncogtuk magunkat. A következő pillanatban Vízió hirtelen átjött a falon,  így arra kaptuk a tekintetünket.
-Vízió! Már beszéltünk erről! – jegyezte meg Wanda, így furcsálva összevontam a szemöldököm. 
-Igen, de nyitva volt az ajtó – magyarázta – Gondoltam... A Kapitány kérte, hogy szóljak mindenkinek, ha Mr. Stark megérkezett – mondta el a lényeget.
-Köszönöm! Rögtön megyünk! – biccentettem.
-Az ajtón megyek ki! – mutatott a bejáratra – Oh, és úgy tűnik, hogy hozott egy vendéget! – tette hozzá.
-Tudjuk ki az?
-A külügyminiszter... – válaszolt majd elment.
-Erről már beszéltetek? – fordultam Wanda felé – Hány ilyen alkalom volt? És én miért nem tudok róla? – akadtam ki, mint barátnő abban a pillanatban.
-Nem válaszolok erre! – rázta meg egyből Wanda a fejét.
-De én meg szeretném!
-Nem fogok, mert vendégünk van! – pattant fel.
-Leszarom, egyenlőre jobban izgat, hogy mi van közted és az android között – álltam elé, így mosolyogva rám nézett – Oh – esett le – Wow – döbbent le egyből.
-Most már mehetünk? – kérdezte, így elengedtem magam mellett és még mindig lesokkolva követtem őt. Nem sokkal később a tárgyalóba is kiértünk, így egyből szembetaláltuk magunkat a miniszterrel és az egyik segédjével.
-Ross miniszter, Uram! – biccentettem a két ember felé, így ezt viszonozták is – Mi történik? – kérdeztem suttogva Tonytól.
-Nem tudom, csak beállított az MIT épülete előtt és jönni akart velem – mesélte el, majd helyet foglalt a külön lévő fotelben, így én az asztalfő helyére ültem le. Szinte mindenki egyszerre jelent meg, így amikor Ross realizálta, hogy mindannyian jelen voltunk, akkor neki is kezdett a szövegének.
-Öt évvel ezelőtt szívinfarktusom volt... – hozta fel – Összeestem egy lendítés kellős közepén. Kiderült, hogy ez volt életem legjobb köre, mert tizenhárom órányi műtét és egy háromszoros bypass után úgy láttam a világot, mint negyven évi katonaság alatt sose! Más szemmel… – emelte ki, így egyből hátradőltem, mert nem tetszett amire rá akart vezetni minket – A világ örökre adósa lesz a Bosszúállóknak! Maguk harcoltak értünk, megvédtek minket, tűzbe mentek értünk, és ugyan sokan hősként tekintenek magukra, vannak, akik önkényes igazságosztóként...
-És ön mit mondana ránk, miniszter úr? – kérdezte Natasha.
-Azt, hogy veszélyesek! – mondta gondolkodás nélkül, ami egy picit fájt az egómnak, bár igaza is volt egyben – Minek nevezhetnénk egy csapat amerikai irányítású, szupererővel bíró egyént, akik rendszeresen semmibe veszik más országok szuverenitását, amikor kedvük tartja és akiket úgy tűnik nem érdekel, hogy milyen zűrzavart hagynak maguk után! – mondta majd félreállt és a panelen megjelent egy térkép – New York – mutatta be a videófelvételt mire Rhodey befordult az asztalhoz – Washington – váltott mire megjelentek a helikopik, így a lélegzetem egy pillanatra megállt. Idegesen felálltam majd megtámaszkodtam az asztalon – Sokovia – hozta fel azt a várost is mire Wanda lehajtotta a fejét.
-Még mit akar felhozni? – akadtam ki – Laoszt? Tudjuk, hogy mit tettünk! – jelentettem ki magabiztosan – Minden egyes cselekvést átgondoltunk! Azt hiszi, hogy olyan könnyű megmenteni a világot?
-Mrs. Rogers, maga minek nevezné ezeket? – támaszkodott meg a járóbotján.
-Hőstettnek! – válaszoltam – És tudja, hogy miért különbözik a véleményünk? Mert maga nem élte át! És a katonaság nem mentség erre! – ráztam meg a fejem.
-Ha ennyire magabiztos, akkor mondja csak el, hogy milyen átélni!
-Egyáltalán hinne nekem, amikor azt mondom, hogy minden egyest lépést félve teszünk meg, mert tudjuk, hogy a legkisebb hiba is az emberiség kárára mehet? – tettem csípőre a kezem – Hinne nekünk, ha azt mondanánk, hogy az emberiség oldalán harcolunk mindig? Egyáltalán bízna bennünk, ha az élete múlna rajtunk? – tettem fel a kérdést mire lehajtotta a fejét. Éreztem, hogy a szíve az idegesség miatt gyorsabban vert, emiatt nyeltem egy nagyot – Én is így gondoltam! Szóval egy hatalmas nem minden kérdésemre! – értelmeztem hitetlenkedve – Akik önkényes igazságosztóként tekintenek ránk, belegondoltak egyszer is, hogy mekkora emberhiánnyal állunk ki mindegy egyes alkalommal? – hoztam fel – Képbe vannak, hogy olyan ellenfél ellen kell kiállnunk, amikkel az emberiségnek még nem volt dolga? – jegyeztem meg ingerülten – A Világ Tanács kiküldött egy nukleáris fegyvert New Yorkra, mert már a kezdetektől fogva nem bíztak bennünk – emlékeztem vissza, így meglepődött, hogy képbe voltam a bomba eredetével – Több millió ember esett fogságba a városban, mégis meghozták volna azt az áldozatot, de mégis miért? Itt már nem az erőfitogtatásról van szó! – ráztam meg a fejem – Volt rá ötven éve az államnak, egész jól bírta azt is! Végre lenne egy csapat, aki etnikailag kevert és erre azt mondja a Kormány, hogy nem? Tudja, hogy minek mondják ezt? – érdeklődtem mire vett egy mély levegőt – Ez ellen harcoltam egész életemben, mert nem számított, hogy jó voltam a munkámban, nő voltam! – mutattam magamra.
-Jól van! Elég lesz! – állt ki Steve mellettem majd megfogta a jobb kezemet – Ülj le Drágám! – kérte mire megtettem és helyet foglaltam a széken és akkor vettem észre, hogy enyhén kezdett világítani a kezem.
-Az utóbbi négy évben korlátlan hatalommal működtek felügyelet nélkül! – szólalt meg megint Ross – Ezt a helyzetet a világ kormányai elfogadhatatlannak tartják! De úgy hisszük, hogy van megoldás! – jegyezte meg majd egy vastag könyv féleséget adott neki a társa – A Sokoviai egyezmény... – adta oda Wandanak – Összesen száztizenhét ország hagyta jóvá és kimondja, hogy a Bosszúállók mostantól nem maradhat meg magánszervezetnek – indult körbe az asztal körül miközben oda-vissza adogattuk az Egyezményt – Helyette az Egyesült Nemzetek egy bizottsága fogja felügyelni a működését. A Bosszúállók akkor léphetnek közbe, ha a bizottság szükségesnek ítéli.
-Mi csak biztonságosabbá akartuk tenni a világot – mondta Steve mire a miniszter megállt mellette – Szerintem sikerült!
-Mondja Kapitány! Tudja, hogy Thor és Banner most hol tartózkodik? – kérdezte, így a férjem elhalkult – Ha én elvesztenék pár harminc megatonnás bombát, annak biztos lenne következménye! Kompromisszum, biztosítékok, így működik a világunk... Higgyék el! Ez a köztes megoldás – mutatott a könyvre, ami éppen hozzám került.
-Szóval vannak biztosítékok... – értelmezte Rhodey.
-Három nap múlva az ENSZ tanács összeül Bécsben, hogy aláírja az Egyezményt. Beszéljék át! – kérte mire én és Steve egyszerre Tonyra néztünk. A vendégeink ki is indultak ezután, így visszafordultam a többiekhez.
-És ha olyan döntésre jutunk, aminek nem örül majd? – kérdezte Nat.
-Akkor visszavonulnak! – nézett vissza Ross majd ki is sétált.
-Hogy a jó kurva életbe – tört ki belőlem majd megdörzsöltem a szemem.
Idegességemben nekiálltam megnézni a könyvet, de csak arra jutottam, hogy gyorsan átlapoztam és felületesen olvastam. A többiek eközben áttértek a pihenőbe, így amikor végeztem, akkor én is odamentem majd letettem az asztalra a könyvet és leültem a férjem mellé a fotel karfájára. Roge akkor el is vette az egyezményt, és ő is elkezdte azt olvasni. Mentek már közben a beszélgetések és már kezdett két oldalra megoszlaniba csapat véleménye, de az én fejemben akkor is a helyes megoldás kavargott.
-Ross miniszternek van egy kongresszusi érdemrendje! – kezdte Rhodey, így vettem egy mély levegőt majd keresztbe tettem a kezeim – Vagyis eggyel több, mint neked!
-Jó, tegyük fel, hogy beleegyezünk! – mondta Sam – Mire egyet pislogunk nyomkövetőt tesznek ránk, mint a bűnözőkre!
-Száztizenhét ország akarja aláírni! Száztizenhét, Sam! Te meg azzal jössz, hogy...
-Döntsd már el, hogy melyik oldalra állsz! – emelte fel a hangját Wilson.
-Volna egy egyenletem! – szólt közbe Vízió mire mi is felnéztünk a férjemmel.
-Az nagy segítség lesz! – fordult felé Sam is.
-A nyolc év alatt, amely során Mr. Stark Vasemberként tevékenykedett, az ismert szupererejű személyek száma exponenciálisan nőtt és ugyanezen időszak alatt az apokaliptikus események száma is ezzel arányosan emelkedett.
-Azt mondod, hogy ez a mi hibánk? – dőlt hátra Rogers.
-Én csak azt mondom, hogy lehet összefüggés! – javította ki őt az android – A puszta erőnk is kihívást jelent, a kihívás konfliktust idéz elő, a konfliktus katasztrófához vezet. A felügyelet olyan ötlet, amit hiba lenne nem fontolóra vennünk! – fejezte be végül, így lehajtottam a fejem.
-Bumm! – örvendezett Rhodey.
-Tony! – szólt neki Nat – Merőben szokatlan tőled, hogy nem hallatod a hangod!
-Azért, mert már döntött is! – válaszoltam helyette.
-Ez az én társam! – állt fel az említett a fotelből – Igazából elektromágneses fejfájásom van... Csak ez az oka! A fájdalom – ment be a konyhába majd a mosogatóhoz lépett – Nyúzott vagyok! Héé! Ki önti a kávézaccot a lefolyóba? – látta meg, így egy kicsit kitért a szövegéből – Egy motoros bandát szállásoltam el itt? – akadt ki majd ki vetített egy képet. Egy fiatal fiú volt rajta, innen tudtam, hogy a beszéde nem vezet jó témához – Ohh! Bemutatnám Charles Spencert! Remek kölyök... Informatikus diplomát szerzett, 4.5 volt az átlaga. El is helyezkedett, ősztől az Intelnél lett volna, de szeretett volna tapasztalatot szerezni mielőtt íróasztal elé ül. Világot látni, segíteni egy kicsit... Én Vegasba vagy Fort Lauderdalebe mentem volna, de ő nem! Nem is Párizsba vagy Amszterdamba, egy bulis helyre! Ő úgy döntött, hogy egész nyáron házakat fog építeni a szegényeknek. Hol? Sokoviában! Biztos jót akart tenni, nem tudatjuk, mert rádobtunk egy épületet miközben zúztuk az ellent! – mesélte majd bevette a gyógyszert – Nincs döntés meghozatali folyamatunk! Kell az ellenőrzés! Nekem mindegy milyen módon! Ha nem egyezünk bele, ha bármit megtehetünk, nem vagyunk jobbak a rosszfiúknál! – jelentette ki dühösen, de ebbe benne volt a fájdalma is.
-Tony, nem adhatjuk fel néhány áldozat miatt! – ellenkeztem.
-Nem adunk fel semmit!
-De igen, ha nem vállaljuk a tetteink következményét! Így csak hárítanánk a felelősséget! – álltam ki a szavam mellett.
-Sajnálom Ave, de ez az arrogancia veszélyes! – szólalt meg Rhodey is – Az Egyesült Nemzetek Szervezetéről van szó! Ez nem a Világ Biztonsági Tanács, ez nem a S.H.I.E.L.D., és nem is a Hydra!
-Nem, de őket is különféle célok vezérlik, amik változhatnak! – ellenkeztem tovább.
-Ami jó! – sétált vissza Tony – Emiatt vagyok itt! Rájöttem, hogy mire képesek a fegyvereim rossz kezekben és leállítottam a gyártásukat!
-Tony, te önszántadból döntöttél így, de ha ezt aláírjuk, többé nem lesz jogunk dönteni! – mutattam a nyamvadt könyvre – Mi lesz, ha olyan megbízást kapunk, amivel nem értünk egyet, vagy épp akcióba mennénk, de nem engedik? Talán nem vagyunk tökéletesek, de még így a legbiztonságosabb!
-Ha nem tesszük meg most önként, később ránk kényszerítik! Ez a helyzet! És az csúnya lesz!
-Azt mondod, hogy eljönnek értem? – ijedt meg Wanda.
-Mi megvédünk téged! – állt ki mellette Vízió.
-Tonynak igaza lehet! – kezdte Natasha mire mindenki döbbenten nézte őt – Ha fél kézzel fogjuk a kormányt az még beleférhet, de ha elengedjük...
-Nem te voltál az, aki pár évvel ezelőtt páholyból nézte ahogy Avery elküldte a kormányt a pokolba, hogy megmentsen téged és mindenkit? – szólalt meg újból Wilson, így üveges tekintettel álltam a barátnőm nézését.
-Én csak alkalmazkodom! – magyarázta már nekem, de én összetörve néztem ki a fejemből – Elkövettünk pár látványos hibát! Szerezzük vissza a bizalmukat!
-Egy pillanat! – állította le őt Tony – Rosszul hallok? Tényleg az én pártomat fogom?
-Oh, már vissza is szívom!
-Nem! Nem szívhatod vissza! Köszönöm! – biccentett mire Steve megnézte mellettem az üzenetet, amit kapott – Ez példátlan eset! Ezzel el is dőlt! Nyertem!
-Most mennem kell! – állt fel a fotelból Steve, így a hirtelen mozdulattól én a karfáról az ő helyére estem.
-Istenem! – mormogtam majd felálltam.
-Te tudod, hogy mi a baj? – fogta meg a karomat Nat, de kihúzva tovább mentem Steve után.
-Roge! – futottam utána a lépcsőn majd megláttam – Nagyon sajnálom! – öleltem meg így már tudott a vállamon sírni.
-Köszönöm!
-Sajnálom, hogy megnéztem az üzenetet, de… – makogtam, mert őszintén, nem tudtam, hogy mit mondjak.
-Semmi baj!
-Peggy Carter? – nyeltem nagyot.
-Igen!
-Részvétem! Nagyon sajnálom! – simogattam meg a hátát majd megpusziltam az arcát és tovább vigasztaltam.
Képbe voltam, hogy annak ellenére, hogy Steve engem választott, Peggy nagyon is fontos maradt számára. Ő volt az utolsó kötelék a múlthoz, amit együtt éltek meg, amikor Steve Amerika Kapitány lett… És persze az első igaz szerelmünket nehezen felejtjük el még akkor is, ha közben megtaláltuk életünk értelmét. Steve emiatt több sebből is vérzett, amikor megtudta Carter ügynök halál hírét, így én félre dobtam a csapat problémáját, és inkább a férjemmel foglalkoztam. Visszamentünk a lakásba és ott voltunk egész végig. Másnap már jött is a meghívó a brit kormánytól, miszerint Londonban tartanák meg a temetést, így mi napokkal később magángépre szálltunk és elutaztunk. Sam elkísért minket, ő is segített nekem Steve mellett lenni. Szinte egy héttel később már a hotelben fel is öltöttük magunkra a fekete ruhát és mentünk az apátságba, ahol a szertartás volt. Amint beléptünk a templomba, minden figyelem szinte ránk szegeződött, de legfőképp Rogera. Rengeteg részvétet nyilvánítottak felé csakis addig, amíg leültünk az első sorban. Igazából szép megemlékezés volt, Sharon is megszólalt pár szót majd utána a tiszteletes folytatta a beszédet. Mikor vége lett az egésznek, akkor mindenki ment utána a halotti torra, kivéve mi, mert Rogers nem nagyon akart elindulni. Magára hagytuk a kép előtt majd az ajtóban megálltunk Wilsonnal és figyeltük a távolból a férjemet. Mivel Samet keresték, így elnézést kérve kiment, így egyedül maradtam, mint aggódó feleség.
-Mikor fogsz végre hozzám szólni? – állt mellém Nat – Szóval nem most! – jött rá.
-Szép temetés volt… - jegyeztem meg keresztbe téve a kezem.
-Egész végig itt voltál? - érdeklődött kedvesen.
-Stevenek szüksége van a barátaira! Engem már megunt! Most te jössz! - biccentettem az említett felé.
-Csalódottság van a hangodban akárhányszor hozzám beszélsz! - fordult felém a barátnőm
-És szerinted nem lenne jogom hozzá? - vontam fel a szemöldököm.
-Ave...
-Mi az Nat? - tártam ki a karomat - Te tudtad a legjobban, hogy mennyire fájt Sky árulása, erre most te magad is hátba támadsz, mikor a legjobb barátnőmnek mondod magad! - mondtam el a saját helyzetemet - Én ebbe már belefáradtam! - jelentettem ki majd magára hagytam és kimentem friss levegőre Sam mellé. Pár perccel később Natasha csak úgy szó nélkül el is ment a másik irányba, így Wilson és én furcsállva összenéztünk. 
-Akarjuk ezt kommentálni, hogy mi történhetett bent, vagy nem? - szólalt meg végül a társam - Mit hallottál?
-Steve kijelentette, hogy nem írhatja alá! - vettem egy mély levegőt - Kellett neki elmondanom, hogy Rumlow megemlítette Buckyt! - hitetlenkedtem.
-Steve a legjobbat akarja neked, és magának! Ha más lenne a véleménye, akkor elmondta volna neked! - nyugtatott meg, mire az említett ki is jött a templomból.
-Hé szépfiú! - szóltam neki, így mosolyra húzta a száját - Mehetünk? - kérdeztem amikor megfogtam a kezét.
-Inkább nem mennék a torra - jegyezte meg, így megtorpantam.
-Biztos? - érdeklődtem, így bólintott - Jól van, legalább nem kell kedvesnek lennem az emberekkel! - nyugodtam meg, így a fiúk kuncogva be is szálltak a kocsiba.
Egyből a hotelbe mentünk, ahol megszálltunk, főleg, hogy nem akart Steve menni a halotti torra. Amikor megérkeztünk, akkor mindannyian elmentünk a saját szobánkba. Kényelmesbe át is öltöztünk és éppen, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, hogy olvassak, Sam berontott a szobánkba.
-Nem fogjátok elhinni, hogy mi történt! - lépett a tévéhez majd be is kapcsolta és az adott csatornára lépett át.
-Mi a fasz? - ismertem meg az ENSZ épületét. Leolvastam a robbanás szót, így egyből kidülledt a szemem. A következő pillanatban ki is írták az alsó részen, hogy meghalt Wakanda királya, így lehajtottam a fejem - Intézem az utunkat Bécsbe! - pattantam fel majd kimentem a szobából és egyenesen Sharonhoz indultam el. Szerencsémre, mire leértem a lobbiba, akkor érkezett meg a torról, így találkoztunk a lift előtt.
-Láttad? - kezdte egyből.
-Amiatt indultam érted! - válaszoltam, így biccentett majd együtt visszamentünk a felvonóba.
-Azt mondták, hogy valószínűleg Barnes volt! - hozta fel, így nyeltem egy nagyot.
-Akkor remélem megérted, hogy miért kell veled mennünk Ausztriába! - tudtam le ennyivel.
-Éppen kérdezni is akartam, hogy nem jöttök-e – mosolygott rám majd kiszálltunk az adott emeleten.
Mindannyian gyorsan összecsomagoltunk és a magángépünkkel mentünk is egyenesen az osztrák fővárosba. Nem volt egy egyszerű út, főleg, hogy nem nagyon tudtunk elolvadni a Stark Vállalatos géppel, így a város szélén szálltunk le majd kocsival mentünk be a centrumba. Cartert ki is raktuk az épületnél majd mi a közeli kávézóba bementünk. Miután megrendeltük az italunkat, Steve ki is ment felhívni Natashát, így én bentről hallgatóztam. Szerencsére jól volt, de attól még a makacsságom túl nagy volt ahhoz, hogy én hívjam fel. Miután a férjem is visszatért, leült mellém majd elkezdte inni a forró italát. Pár perccel később Sharon megjelent mellettem majd miközben rendelt egy kávét elém csúsztatta az aktát.
-Nincs sok időtök! – mormogta alig hallhatóan.
-Köszönjük! – hajtottam össze majd a bőrdzsekibe tettem a papírokat – Jövök eggyel! – álltam fel majd lehúztam a kávét és kiindultam. 
A srácok is követtek engem, így együtt vissza is mentünk a repülőgéphez. Lopakodó üzemmódba kapcsoltam majd Románia felé vettem az irányt, egyenesen Bukarest irányába Fél óra múlva már a román városban le is szálltunk és elmentünk Barnes lakására. Lopakodó üzemmódban voltunk, mert már átvettük a szuperhős ruhánkat. Én a férjemmel együtt felmentünk a lakásba majd körül néztünk egy kicsit, amíg egyedül voltunk. Sam volt az őrszem, ami egy kicsit poénos, mert én jobb lettem volna, de Steve jelentette ki, hogy én vele megyek, így nem szóltam. 
-Kapitány, felétek tart a Német Különleges Alakulat – mondta Wilson a fülesbe.
-Értettük – válaszolt Steve miközben olvasta a naplóját. Én meghallottam egy apró neszt, így az ajtó felé fordultam, ahol Bucky állt.
-Felismersz minket? – kérdeztem nagyot nyelve, de a volt bérgyilkos csak a férjemmel szemezett.
-A neved Steve - kezdte kisebb hatásszünet után - Olvastam rólad a múzeumban! - tette hozzá, így nyeltem egy nagyot.
-Körbevették a házat! – folytatta Sam a tájékoztatást. 
-Tudjuk, ideges vagy – léptem közelebb - Rengeteg okod is van rá - jegyeztem meg - De hazudsz! - mondtam.
-Nem voltam ott Bécsben - rázta meg a fejét - Többet nem gyilkolok.
-Elindultak befelé! – hallottuk meg Samet.
-Egyesek másképp gondolják és ide tartanak – próbáltam meggyőzni, de amint az arcán látszott, nem nagyon sikerült.
-Bölcs döntés – biccentett Barnes, így magamban konkrétan leüvöltöttem volna a fejét.
-A tetőn vannak! Lebukhatok – aggodalmaskodott Sam.
-Nem kell harcba torkollnia – néztem rá idegesen, miközben meghallottam az osztag lépteit a lépcsőházban.
-Mindig harcba torkollik – vette le a kesztyűjét, így megláttuk a fém karját.
-Öt másodperc! - jelentette Wilson.
-Kimentetted a folyóból, miért? - mutattam a férjemre már kiakadva.
-Nem tudom! - válaszolt egy kis fáziskéséssel, így felcsillant a szemem.
-3 másodperc! - számolt vissza Sólyom.
-Dehogynem – ellenkeztem magabiztosan.
-Vigyázz, vigyázz, vigyázz! – kiáltotta Sam, mire hozzánk közelebb lévő ablakon berepült egy gránát, de Steve a pajzzsal visszalökte, aztán ez Bucky oldalánál is megtörtént, viszont ezt Barnes odarúgta Rogehoz, így a férjem a pajzzsal lenyomtam a robbanást. Következőként lőttek párat, amit Bucky hárított el a matraccal. Ezzel egyidejűleg hallottam kintről az ordibálást és az ajtó ütlegelését, így odadobtam az asztalt, hogy nehezebb dolguk legyen bejutni.
-Jézusom! – lepődtem meg, mikor két kommandós törte át az ablakot. Az egyiket leütöttem egy jól irányzott horoggal, a másik alól Rogers rántotta ki a szőnyeget. A harmadik az erkély ajtón jött be, akinek a fegyverét Steve fogta le, majd Barnes szó szerint kirúgta a lakásból.
-Buck, állj le! Még megöltök valakit – fogta meg a Buck karját Steve. Erre a régi barátja a férjemet csak átdobja a válla fölött majd az arca mellett a fa padlót kilyukasztotta a fém öklével.
-Nem ölök meg senkit! – mondta határozottan és a táskát átdobta a szemközti ház tetejére. Azzal a lendülettel még több kommandós jött be az apró lakásba, akik lövöldözni kezdtek. Védelemből Steve a pajzsát maga elé tartva elém állt. Ekkor oldalról is elkezdtek lőni, így a férjem pozíciót váltott, így kapva a lehetőségen gyorsan kilökte őt Barnes az ablakon.
- Bucky! Állj le – fogtam meg a karját, de nem nagyon használt a kérésem, mert egyből kirántotta a karját a kezeim közül majd egy beton téglával ki is ütött egy ügynököt - Ér bármit is a szavam! - hitetlenkedtem mire Barnes a falon keresztül kitört a lakásból - Oh, hogy a rohadt életbe! - döbbentem le. Rengeteg pulzust érzékeltem a lépcsőházban, de azt is hallottam, hogy Banes egyből elkezdett harcolni, így vettem egy mély levegőt majd követtem őt. Mikor kiléptem a lakásból, akkor éppen meghallottam egy ügynököt jelenteni a rádióba, így megragadtam a walkie talkiet és összenyomtam a kezemben. Keresztül ugrottam a kis lyukon majd követtem a férjem volt társát. Így is éppen hogy el tudtam kapni az egyik embert, akit áthajított a korláton.
- Ne már, haver – néztem rá fáradtan - Ne legyél a gázos sógor - kértem szépen, de erre csak arcon könyökölte a mögötte lévő embert és tovább is ment - Falnak beszélek, látom! - húztam fel az embert majd kiütöttem az engem a támadókat és követtem a volt bérgyilkost. A következő pillanatban majdnem lelőtték, így lendületben ráugrottam a lövészre majd Buck felé fordultam - Egy köszönöm nem ártana! - mormogtam, de erre csak középen leugrott, így lehajtottam a fejem.
-Jack, hol vagy? - szólalt meg a fülesbe a férjem.
-A sógoromat követem! - válaszoltam majd a nunchakumat beakasztva én is követtem Buckyt majd kiakasztva a fegyverem folytattam az utat - Most ugye csak szívattok! - torpantam meg, amikor megláttam, hogy átugrott a másik épületre - Sam, ha lezuhanok, kapj el! - kértem hátralépve, majd lendületből nekifutottam a párkánynak és kiugrottam az épületből. Épphogy elértem a másik ház tetejét, így a bizonytalanság miatt bukfenceztem egyet majd felálltam. Akkor vettem észre egy fekete ruhás férfit, így egyből nekifutottam majd ellöktem Barnes elől. Emiatt a tettem miatt, az adott ember megrántotta a karját, így a karmai kibújtak a helyéről.
-Nem ő robbantott! – emeltem fel a kezem - Tudom, hogy nehéz elhinni! De nem ő volt! - álltam ki Barnes ellen, de erre egy helikopter jelent meg, aki elkezdett ránk lőni, így fedezékbe ugrottam - Sam! - szóltam a társamnak.
-Intézem! - válaszolt egyből majd el is rúgta a kép farát, így abbahagyta a lövöldözést. A volt katona ezt ki is használta majd elkezdett menekülni. Őt követte a fekete ruhás ember is, így én hitetlenkedve rohantam utánuk. Vagyis inkább ugrottam, mert Barnes sajátos módot talált arra, hogy lejusson az épületről, így nekem is azt kellett követni, hogy tudjak utána rohanni.
-Drágám! - szólt újból Rogers.
-Nyugi, nem vesztettem szem elől! - vágtam közbe sprintelve, de mivel megjelent újra a helikopter, emiatt Barnes leugrott az aluljáróba. Ott követte az ismeretlen fazon, majd persze én is.
-Azt akartam mondani, hogy vigyázz magadra! - jegyezte meg mikor elkezdtem futni az autók között.
-Jól jönne egy kis segítség! - vallottam be.
-Már úton vagyunk Sammel! - nyugtatott meg, de abban a pillanatban a rendőr kocsi utolért engem és elkezdett nekem németül ordítani.
-Jól van már, megállok! - ugrottam rá a szélvédőre, így lefékezte a kocsit. Akkor leszálltam onna majd kilöktem a rendőrt az autóból majd a lábammal kirúgtam a szélvédőt - Hörst auf meg a faszom - panaszkodtam majd elindultam a kocsival. Szlalomoztam a sávok között és már meg is előztem a váratlan vendéget, de erre ő úgy gondolta, hogy inkább ráugrik a kocsira - Nem így gondoltam bazdmeg! - szóltam el magam majd erősen elkezdtem kormányozni, hogy a lendülettől leessen - Srácok, nem tudom lerázni ezt az embert… - mondtam a fülesbe.
-Mindjárt utolérlek! - válaszolt Wilson mire a többi rendőrautó is utolért, így nekiálltam apró ütközéseket generálni. 
Mivel Barnes átment az ellentétes forgalom sávjaiba, így én is követtem. Akkor viszont észrevettem, hogy egy laza mozdulattal lelökött egy motorost a járműről és felpattant majd ment tovább. Az elképesztő volt, meg kellett, hogy valljam, bár az nagyon nem tetszett, hogy még gyorsabb volt, mert így is nehezen értem utol. Amikor viszont már a közelben voltam, akkor az ismeretlen személy átmászott a kocsin és ráugrott Buckra.
-Hogy a kurva életbe! - döbbentem le, amikor mindenféle mozdulatokat csináltak előttem. 
Szerencsére Bucky e tudta rúgni magáról, így nekem csak ki kellett őt kerülnöm, viszont, hallásból ítélve elkapta a csávónk Wilsont, így már őt zaklatta. Barnes viszont a következő gerendára egy bombát tett fel, így az felrobbant miután ő átment alatt. Sam emiatt meg is állt, emiatt az ellenség előre repült, én meg satufékkel kifordítottam a kocsit majd kiugrottam belőle és a két harcoló férfi felé rohantam. Újonnan is elrántottam Barnes felől a fekete ruhásat majd a volt katona mellett megálltam. A következő pillanatban viszont körbevett minket a rendőrség, így kiegyenesedtem majd vettem egy mély levegőt. Aztán meg Rhodey landolt mellettünk, majd rám és a fazon felé emelte a reaktorát.
-Abbahagyni! Azonnal! – parancsolta, így felemeltem a két kezem. Meghallottam, hogy rengeteg kommandós tartózkodott köröttünk és ha jól számoltam harmincan minimum ránk tartották a fegyverüket. Hátra pillantottam, így megláttam, hogy Steve és Wilson is feltett kézzel jöttek felénk.
-Gratulálok Ave, bűnözők lettetek! - mondta lesújtóan Rhodey mikor megbilincseltek. Abban a pillanatban a velem szemben álló ismeretlen levette a maszkját, így megtudtuk a tényeket, miszerint a wakandai trón várományosa üldözte Barnest. Akkor, életemben nem sokadjára, de ténylegesen megijedtem a következményektől.