4. A felügyelő

581 51 15
                                    

A képen Jason látható.

***

– Ez meg ki? – kérdezte Liam.

A helyes pasi, hóna alatt a sisakjával, derűsen sétált oda hozzánk.

– Helló! Jason West vagyok, a felügyelőtisztetek – nyújtotta felénk a kezét.

Basszus! Egy ilyen félisten fog bennünket felügyelni?


Louis


A fickó, aki a felügyelőnknek mondta magát, mindannyiunkkal kezet fogott, majd betessékelt bennünket az épületbe. Grant arcára volt írva, hogy máris odáig van érte, amit meg tudtam érteni, mert Jason piszok jól nézett ki. Alig lehetett néhány évvel idősebb tőlünk, talán közelebb a harminchoz. A bőrszerkója tökéletesen követte a kidolgozott alakját, és nem tudtam nem észrevenni, hogy Harry is feltűnően végigmérte.

Ó, Harry!

Az a Harry, aki még ebben az egyszerű szerelésben is rabul ejtette a tekintetem. A haját most kontyba kötötte, és akárhányszor csak felemelte a karját, csípőfarmere alól mindannyiszor előbukkant a hasa két oldalán lévő tetoválása. Szerettem volna még lejjebb húzni azt a nadrágot, hogy sokkal, de sokkal többet láthassak, vagy még inkább érezhessek.

– Minden nap le kell dolgoznotok a nyolc órát, és nem lehet elbliccelni. Ha valami hasonlót forgattok a fejetekben, fiúcskák, akkor máris verjétek ki...mármint a fejetekből – poénkodott Jason, ahogy az emeletre tartottunk.

– Haha, nagyon vicces – szólt vissza neki Liam. – Ne kezelj úgy bennünket, mintha valami szaros kölykök lennénk.

Jason megállt a fordulónál, és felvont szemöldökkel nézett Liamre.

– Márpedig azok vagytok, még ha az életkorotok alapján nem is ezt feltételezné az ember. Mit is csináltatok? Összeverekedtetek egy klubban? Tényleg kibaszott felnőtt gondolkodásra vall. Na, irány felfelé – intett a kezével.

– Bekaphatod – hajolt a képébe Liam, de azt hiszem, most az egyszer nagyjából mindannyian egyetértettünk vele. Kivéve talán Niallt és Grantet, akik most is úgy csüngtek a pasin, mintha csak valami kiállítási tárgy lenne.

– Töröld le a nyálad – súgtam Grantnek kuncogva.

– Ne féltékenykedj – húzta el a száját.

– Egy nagy frászt féltékenykedek – csíptem bele a hátsójába, mire sikkantva ugrott egyet.

Mindenki visszafordult felénk, majd fejcsóválva folytatták az útjukat. Egy ajtó előtt álltunk meg.

– Az intézményvezető irodája – magyarázta Jason. – A cukipofa velem jön, a többiek befelé. Emma majd elmondja mit kell ma csinálnotok.

– Hová viszed Grantet? – kérdezte Zayn.

Jason az állát magasba emelve nézett le rá.

– Nem mintha közöd lenne hozzá, de nekem is van egy kis irodám a földszinten. Azt fogja rendbe tenni – felelte, és Grantre kacsintott.

Rögtön felment bennem a pumpa, és elé léptem. Nehogy már kikezdjen Granttel!

– Ugye nem itt akarod kiélni a beteges kis vágyaidat? Mert akkor nagyon nem leszünk jóban.

Jason a mellkasomra támasztotta a tenyerét, és hátrébb tolt.

– Úgy látom, nem vagytok tisztában a dolgokkal – nézett végig rajtunk. – Ti itt nem diktálhattok. Azt írok a papírotokra, amit csak akarok, a kutya sem fogja ellenőrizni. Ha nem akartok plusz két hetet, vagy esetleg néhány nap sittet a nyakatokba, akkor szó nélkül csináljátok, amit mondok. Most pedig azt mondom, befelé – közölte emelt hangon, majd intett a fejével Grantnek, hogy induljanak.

Szerelemre ítélve - (Larry Stylinson ff )18+ - ideiglenesen visszatéveWhere stories live. Discover now