Szerelemre ítélve - (Larry Stylinson ff )18+ - ideiglenesen visszatéve

5. Olaj

A szája már majdnem az enyémet érte. Forró leheletét éreztem az ajkaimon. Kibaszottul kívántam.

Gyerünk, Harry!

– Te nem adhatod meg nekem, amire vágyok – felelte, és ellökte magát a faltól. – Dolgozzunk, Louis! – fordult el tőlem, és faképnél hagyott.

Hát persze, hogy nem. Én nem vagyok gazdag faszkalap, mint Liam.

Harry

Louis felzaklatott, ezt kár lett volna tagadnom. Nagyon kicsi kellett hozzá, hogy megcsókoljam. Istentelenül vágytam rá, de megint csak szórakozott velem, úgyhogy időben kapcsoltam. Nem fogok ilyen játékokba belemenni, mert túl sokat veszíthetek vele. Sem a saját érzelmeimet, sem a Liammel való kapcsolatomat nem akartam kockára tenni egy komolytalan románc miatt.

Azt hiszem, Louis megsértődhetett, mert nem szólt hozzám. Némán törültük a port a polcokról, pedig sokkal jobban telt volna az idő, ha beszélgetünk is egymással. Tudni szerettem volna, ki is ő valójában, mivel foglalkozik, mi érdekli, honnan jött, és főleg, hogy miért ilyen velem. Azt állította, tetszek neki. Talán el is hittem, csak azt nem értettem, akkor miért így közelített. Lehetne kedves, és udvariasan érdeklődő, akkor már rég felkeltette volna az érdeklődésem. Habár, valljuk be, így is sikerült neki. Volt valami Louisban, ami az első pillanattól kezdve megfogott. Nem a bunkósága, hanem sokkal inkább az, amit mögötte sejtettem. A pillantásai sokkal többet elárultak róla, mint a cselekedetei.

Már a gondolattól is újra zavarba jöttem, hogy tegnap este ő járt a fejemben, miközben Liammel voltam. Mit tesz velem ez a fiú? Óvatosan rásandítottam. Komoly arccal ürítette le a polcot, aztán letörölte, majd a levett tárgyakat is megtisztította, és úgy rakta újra vissza őket. Felém fordult, hogy a közös vödrünkben kimossa a ruháját, és akkor összeakadt a tekintetünk.

– Mondani akarsz valamit? – szólalt meg egy hosszú csendes óra után.

Igen. Sok mindent tudtam volna mondani, vagy inkább kérdezni, de nem volt bátorságom feltenni azokat a kérdéseket.

– Kicserélem a vizet – hajoltam le a vödörhöz, és elvittem a csaphoz.

Nem akartam én beszélgetést kezdeményezni vele. Ő viselkedett idiótán, neki kell helyrehoznia a dolgokat, ha egyáltalán szándékában állt ilyesmi. Visszasétáltam hozzá. Még csak az első polc középénél tartottunk, elég lassan haladtunk. Letettem kettőnk közé a vödröt, és elkezdtem leszedni a következő adag holmit. Ahogy felemeltem egy dobozt, egy nagy pók mászott ki alóla. Hangosan sikkantva ugrottam egyet hátra, és kiejtettem a kezemből a dobozt, melynek a tartalma a földre hullott. Louis abban a pillanatban felém kapta a fejét, és meglátta, mitől paráztam be. Egy mozdulattal lecsapta a szörnyet egy mappával, majd vigyorogva felém fordult.

– Félsz a pókoktól, gyönyörűségem?

Olyan lágy hangon kérdezte, hogy attól az én szívem is nyomban meglágyult.

– Kicsit – mosolyodtam el.

– Kicsit? Olyat sikítottál, hogy még rám is a frászt hoztad – kacagott fel a magas hangján.

– Jó, nem kicsit. Nagyon félek tőlük. Undorító, ha rámásznak az emberre azokkal a rengeteg lábaikkal – feleltem megadóan, és még a gondolatra is megborzongtam.

Louis odalépett hozzám, és végigsimított a lúdbőrös karomon.

– Akkor cseréljünk helyet jó? Én leszedem a dolgokat, te pedig áttörlöd – ajánlotta fel.