Tengerkék - Minsung (BEFEJEZETT)

2.rész

Sikeresen a földre érek anélkül, hogy esetleg felrobbant volna a repülőgép vagy úgy zuhantunk volna le, de amire a legjobban büszke vagyok, hogy nem nyírtam ki a mellettem ülőt. Szerencsére főként csak a saját világába volt, még csak hozzám sem szólt, de olyan szemekkel nézett, amitől bárki felpofozta volna. És nem azért, mert annyira jól néz ki. Szinte halálra vált arccal ragadom meg a csomagjaimat, hogy bevágjam a taxi csomagtartójába, majd beülök az ülésre, hogy fel tudjam fogni az első repülésemet és azt az idegen gyereket, aki még úgy is idegesít, hogy nincs itt. Most legalább jönni fognak a szebb napok vagy éppen az unalomig ismételt fetrengésem. Hátra vetem a fejemet, amikor elindulunk és a tájat nézem, ez teljesen más, mint Szöul, csak elvétve vannak nagyobb épületek, a boltok előtt jóval kevesebb ember álldogál, gyorsabban is lehet közlekedni, mint abban a nagy városban, így hamar megérkezünk a szállásra. Ez a szállás az egyike az itt található hatalmas épületek közül, kívülről nézve már nem is bánom, hogy itt kell lennem, boldogan veszem magamhoz a táskáimat, amíg apa elintézi a becsekkolásunkat. Egy túlságosan is helyes srác adja át a kulcsunkat a szobánkhoz, remélem, hogy nem úgy nézek ki, mint akit nagyon megviselt a nap, hiába is érzem azt.

-Jisung!

Csak anya figyelmeztető hangjára indulok meg a lift felé, elszakadva újonnan látott szerelmemtől. Európában a pasik igen szemre valóak, ide akarok költözni, pontosan oda, ahol őt láthatom. Izgatottan kullogok anya mögött, hogy minél előbb megláthassam hol fogom tölteni a nyaram legnagyobb részét. Egyből a tükör tűnik fel a bejárattal szembe és majdnem meg is ijedek magamtól, hát ettől a kinézettől nem fogom levenni a lábáról a portán lévő srácot. Bármennyire is nézem ezt a szállást, életem végéig dolgozhattam volna, hogy egy ilyet kifizessek ennyi időre, ha nem hív el apa főnöke minket, örökre csak a szobám legszebb részét láthatom, ami az ágyam. Enyhén lesokkolva nyitok be az ideiglenes szobámba, itt még vagy hárman elférünk. A kis erkélyre kisétálva messziről meglátom a tengert, ami még ilyen messziről is elvarázsol és már ott szeretnék lenni, hogy szememet legeltessem a helyesebbél helyesebb srácokon, még azt sem bánom, hogy nem értem mit mondd. Főleg nem beszélgetni akarok velük, ha már egy teljesen új helyen vagyok. Összeráncolva veszem elő a telefonomat, tudtam, hogy tőle már soha nem fogok megszabadulni, de nem gondoltam volna, ilyen gyorsan fog keresni engem. Főleg úgy, hogy Szöulban későre jár.

-Te kis ribi. - köszön egyből, amint felveszem.

Be van kapcsolva a kamerája, így láthatom, hogy mennyire nem e világban jár barátom vagy csak most ment haza egy túlságosan is átbulizott éjszaka után. Sóhajtva húzom be az erkély ajtaját, miután beléptem a szobába, hiába nem értik mit mondunk, attól még nem akarok, hogy hülyének nézzenek.

-Te másik ribi. - ráncolom homlokom. - Jeongin, mennyit ittál?

-Nem azért nézek ki így, mert sokat ittam. - nevet fel. - Amikor elvitt a csávó még dögös voltam.

Fejemet rázom a kijelentésén, le kéne állnia arról, hogy túl sokat beszél az intimebb dolgairól, de már lassan kezdek hozzászokni. Bár az néha sokkol, amikor tévesen nekem küldi el a csupasz seggét, de ilyenek a jó barátok. Vagyis... majdnem.

-Milyen ott?

-Szó szerint most értem ide, de a repülőn találkoztam egy sráccal. - forgatom szemeimet. - Ránézésre annyi idős, mint mi, de fel szeretném pofozni még akkor is, ha nagyon kis aranyos. Meg helyes és elgondolkodtam azon, hogy a repülő mosdójára megyek vele, de inkább csak azért, hogy belefojtsam.

-A hazug! - kiált fel hangosan. - Egy mosdóban nem belefojtod a másikat, maximum térdelsz előtte. Tudod miért? Hogy szopj.

-Inkább fogd be. - kérlelem szinte kétségbeesve. - Elterveztem azt, hogy itt ki fogom élvezni az időmet, pont úgy ahogy otthon terveztem, de azt a srácot el fogom kerülni. Szerencsére nem egy országba kerültem vele. A múltkori sráccal miért nem tudtam kikötni egy helyen? Ő igazán tetszett.

Jobban belegondolva, ha egy egyszerű buliban találtam volna rá biztos, hogy mindenre igent mondok, amit kitalál azzal a cuki kis fejével, egészen addig amíg meg nem szólal. Mondjuk addig itattam volna, ameddig már nem tud beszélni, de az is lehet, hogy én ittam volna addig, ameddig nem értem mit akar.

-Szóval te leszel ott a helyi ribanc. - egyszerűsíti le a mondandómat. - Ugyanazt fogod csinálni, mint itt. Majdnem. Rám többször kellett vigyázni. De attól még ribi vagy, az enyém.

-Tudod mit? Inkább leteszlek. - mosolyogok. - Ma már nem vagy használható, állítólag van itt egy medence megkeresem és belefojtom magam.

Fáradtan nyomom ki a beszélgetésünket. Ahányszor tükörbe nézek sírhatnékom van attól, ahogy kimézek, de csak az ujjaimmal igazgatom el, hamarosan vízes lesz és már nem fog számítani semmi próbálkozásom. A ruháimat nem pakolom ki, egyszerűen csak feltúrom, hogy a fürdőnadrágomat és egy törölközőt kivegyek. Ahogy kilépek a bejárati ajtón lesokkolok és tényleg meg szeretnék halni. Ezt nem hiszem el! Pedig már azt hittem ezt a mosolyt el tudom kerülni.

-Szia, Jisung. - vigyorog elbűvölően, ami kifejezetten idegesít.