Tengerkék - Minsung (BEFEJEZETT)

24.rész

Sóhajtva lököm le magamról Minho kezét és lábát is, amit még valamikor az éjszaka közepén pakolt rám, ezt az ágyat nem éppen arra tervezték, hogy ketten is ráférjenek, de még ennek ellenére sem bánom ezt az egészet. Lassan fordulok felé, hogy a haját piszkálhassam, hátha fel tudom ezzel ébreszteni, este túlságosa is sok ideig beszélgettünk, már hallom, ahogy anyuék is fent vannak. Lehet az hajnalig húzódó beszélgetésünk vagy a tudat, hogy a szülei tudják már, hogy meleg és nem is ellenzik jó hatással volt rám, de igen sok dologban sikerült megváltoztatni a véleményemet. Igazából csak el kellett beszélgetnem vele, ahhoz, hogy biztos legyek abban a dologban, hogy még a normális keretek közt élt életünkben is tudnánk egy teljesen normális kapcsolatot élni. Lassan emeli fel a fejét, így kócosan egészen aranyosan néz ki, mint egy cuki kiscica, amelyik bármelyik pillanatban megkarmolhat. Valamivel közelebb csúszok hozzá, hogy egy gyors puszit nyomjak az ajkaira, sokka jobb úgy mellette felkelni, hogy nem vagyok másnapos és nem kell félnem attól, hogy bármi megbotránkoztató történt kettőnk közt. Mélyet szusszantva húz magához közelebb derekamnál fogva, majd mellkasomra hajtja a fejét, tovább folytatva az alvását, ha nem lenne ennyire meleg már reggel, biztosan több ideig elviselném ezt az egészet.

-Meleg vagy. - szusszantom enyhén. - Túl meleg vagy, Minho.

-Te vagy a melegebb. - nyom egy puszit mellkasomra. - Egyébként te ölelgettél engem este, ezt most el kell viselned, ha akarod, ha nem. Nekem kényelmes, így jártál.

Szem forgatva ejtem vissza a fejemet, túl korán van számomra ahhoz, hogy ennyire ellenkezzek vele, ezért csak hagyom, hogy ölelgessen, még akkor is, ha túl meleg van ma. Lassan kezdem el a hátát simogatni, túl sok választásom nincs, mint tehetetlenül várni a végét, lesz még alkalmam visszaadni a szenvedésemet.

-Fiúk, keljetek fel. - kopog be anya az ajtón. - Átaludtátok az ebédet is.

-Nem tudjuk azt eljátszani, hogy alszunk? - emeli fel a fejét. - Én jól érzem magam itt. - pillant le mellkasomra. - Pont annyira puha és kemény egyszerre, hogy tökéletes párna legyél. - tapogatja meg az említett helyet.

-Ne bökdösd a mellkasomat.

-Akkor valami mást?

Hitetlenkedve nézek rá, de azért, hogy megcsókoljon, sőt azt is, hogy elmélyítse azt. Azt hiszem ez az a pillanat, amikor teljesen elfelejtem azt, hogy anya az ajtó előtt vár valamiféle válaszra tőlünk. Hajába túrva húzom magamhoz közelebb, még a csípőmet is megemelem, ahogy ujjait beakasztja alsómba, amit lassan húzz lejjebb, ez már hivatalos, képes vagyok túl gyorsan oda adni magamat neki. Ez az ő és a vonzerejének a hibája.

-Fiúk! - kopog újra anya.

-Megyünk!

Tökéletes érzéke van azokhoz a pillanatokhoz, amikor nem kéne megzavarnia minket. Gyorsan kapkodom magamra a ruháimat, vele együtt, hogy legalább lássák élünk még és még csak egymásnak sem estünk az ébredésünket követően, bár az mellékes, hogy majdnem megtörtént. Még mielőtt valóban kilépnénk magamhoz vonom, majd egy csókba invitálom, már most várok egy olyan pillanatra, ahol ketten lehetünk és lehetőleg sem sem zavarnak minket, megeshet, hogy majd bolondnak tart, de igazából már most előre akarom mozdítani a kapcsolatunkat. Az, hogy ilyen szinten kibírja a személyiségemet és azt esti beszélgetés valóban sokat segített abban, hogy már ne gondoljak arra, mi lesz, ha innen haza megyünk. Minél előbb lépni szeretnék felé.

-Mennünk kell. - húzódik távolabb tőlem. - Nem szeretném, hogy idő előtt megutáljon anyukád.

-Előbb rúgna ki engem. - horkantok fel, ahogy kilépünk a szobából. - Miért keltettél fel minket ennyire korán, anyu?

-Dehogy aludtatok ti, téged ismerve vagy egymásnak estetek vagy készültetek, engem nem versz át. - miért kell mindig a legkellemetlenebb dolgokat felhoznia. - Egyébként csak szólni akartam, hogy Minho szüleivel elmegyünk a partra, nem akartam csak úgy elmenni, hogy nem szólok.

Alig fogom fel, amit mondott de már ki is libben az ajtón, mintha minden olyan világos lenne rögtön az ébredésemet követően. Enyhén sokkolva nézek Minhora, aki szerintem ugyanannyit értett meg ebből az egészből, mint én...Semennyit. De arra hamar rájövök, hogy ez egy újabb lehetőség arra, végre kettesben legyünk.

-Mit szólnál, ha mi is lemennénk a partra? - vetem fel az öltetet. - Akarok veled beszélni, az meg egy nyugodt hely.

-Adj ehhez néhány percet. - nyom egy kisebb csókot az arcomra.

Valójában izgulok emiatt a beszélgetés miatt, össze kell szednem a gondolataimat, úgy kell az egészet előadnom neki, hogy ne gondolja azt, folyamatosan változik a véleményem. Illetve a reakciójától is félek, lehet ő egyáltalán nem akar jelenleg tovább lépni, bár ez is egy olyan dolog, amit akkor tudok meg, ha oda kerülök. Mosolyogva nyitom ki az ajtót, amint végre sikerült elkészülnöm, sose gondoltam volna, hogy egy tengerpartra ennyit lehet készülni. Egyből maga mellé húz, ahogy kiteszem a lábamat, szerintem kifejezetten élvezi, hogy nem kell már semmilyen formában titkolni saját magát.

-Mit szeretnél mondani? - fordul felém. - Hamarosan ott vagyunk, így akár mondhatod is már.

-Tegnap jó volt, hogy ott aludtál. Kezdem látni milyen lehetsz akkor, amikor nem egy tengerparton vagyunk. - nevetek fel. - Őszintén, én már nem félek attól, hogy valami miatt nem működne ott ez az egész kapcsolat szerűség. Szerintem egészen jól tudnánk kezelni azt a hirtelen változást, azt a felünket, amik akkor vagyunk, a saját kis környezetünkben. Főleg amiatt érzem ezt, mert a szüleidnek beszéltél arról, hogy meleg vagy, illetve el is fogadnak, rólam is beszéltél, látszik, hogy nyugodtabb vagy, még nem is idegesítettél. Szóval, amit ebből az egészből ki akarok hozni, az az, hogy egyáltalán nem zavarna, ha itt jönnénk előbb össze és nem csak szigorúan otthon.

-Tényleg? - torpan meg hirtelen. - Ha most megkérdezném azt, hogy lennél - e a barátom, azt mondanád, hogy igen?

-Valami olyasmi, igen. - bólogatok. - Komolyan mondtam, engem nem zavarna ez az egész, ha jobban belegondolsz, most sem ismerlek annyira, könnyen lehetsz őrült, még mindig. De legalább jól nézel ki.

-Végre beismered, hogy buksz rám. Ne is próbáld tagadni, most mondtad.

-Utállak.

-Én is kedvellek téged, Jisung drágám. - csúsztatja kezét a derekamra. - De tényleg nagyon kedvellek, örülnék annak, ha sikerülne ezt tovább vinni. Mármint, hogy tényleg... a barátom legyél. Szóval Jisung, lennél a párom? Még úgy is, hogy olyan rossz körülmények között kérdezem ezt, mint a tengerre néző kilátás?

Bólogatva lépek hozzá közelebb, hogy megcsókolhassam. Teljesen mindegy hol ismerkedtünk volna meg, ugyanúgy meg kellene ismernünk a másikat, ez még egy plusz pont, hogy tenger mellett találtam rá.

-De be kell vallanom, főleg a tenger miatt mondok igent.

-Tudtam, de megértem. - nevet fel.

Amikor eljöttem ide azért nem gondoltam volna, hogy Minho keresztezni fogja az utamat. Egészen szokatlan érzés ez a tengerparti szerelem, ha minden nyaram hasonlóan telne, jobban élvezném ezt az időt. De ettől függetlenül nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz otthoni körülmények között.