15.rész

141 17 1
                                    


Anyunak nincs igaza, nekem egyáltalán nem tetszik Minho, hiába próbál erre rávezetni minden sunyi mondandójával. Először azt gondoltam helyes, de az olyan, aki elérhetetlen. Mert nyilván az. Vagy csak volt, nem tudom eldönteni igazából. Először azt hittem túl heteró hozzám, most meg megcsókolt és csak arra tudok gondolni. Még mindig helyesnek látom, de ennyi. Ez kevés ahhoz, hogy tetszen valami. Legalábbis azt hiszem. Mégis mosolygok, amikor újra felém fordul és int egyet. Nem tudom mi a célja, de lassan el fogja érni. Egy gyors mozdulattal ülök le mellé a vízbe, hogy pont oda tudott ülni, ahol elsőre is voltunk, az hihetetlen. Legalább most megbámulhatom őt teljesen, anélkül, hogy az járna a fejemben, hogy soha semmi esélyem nem lenne nála. Így talán van. Ha én is azt akarnám, hogy legyen. Anya telebeszéli a fejemet!

-Úgy nézel ki, mint aki ideges. - lök vállon. - Mesélj, mi a baj.

-Nálatok is ugyanúgy van ez az egész "szerezz valakit magadnak" dolog? - támasztom meg magam sóhajtva. - Anya meg apa nagyon rá vannak erre görcsölve. Apu konkrétan a szexről beszélt nekem.

-Nem is fekszel le senkivel sem, hozzá teszem, azóta is bánt. - fordul felém. - És most magamra célzok, nem arra a másik srácra. Egyébként meg igen, csak anyuék a barátnő témát nyomatják nagyon.

Bármennyire is panaszkodom a szüleimre, hogy érdekli őket a szerelmi életem, még mindig jobb ez a helyzet, mintha titkolni kéne előlük, hogy a srácok az eseteim. Pontosabban a mellettem ülő, utálom még magamnak is bevallani, de azzal ahogy megcsókolt, olyan, mintha egy kapu nyílt volna meg, egy szabad úttal. Bármikor rámozdulhatok, valószínűleg még ellenkezni sem fog. Akkor, amikor azzal a suttyóval akartam összejönni, nagyon tudott ellenkezni. Meg sem tudok szólalni, pedig szeretnék elég sok dolgot megosztani vele, de egy lány közeledik felénk. Mivel Minho felpattan egyből, én is felkelek.

-Sziasztok! - int egyet és közelebb lép Minhohoz.

-Jisung, ő Ana. Az előző kis kalandod húga.

Nem tudom eldönteni, hogy ennek örülök vagy nem. Remélem ez a lány kevésbé tahó, mint a bátyja. Egy újabb kérdés fogalmazódik meg bennem, vajon mikor ismerték meg egymást és miért mosolyog ez az Ana a másikra.

-És ti... Honnan tudod, hogy a bátyja az a srác?

-Elég régóta itt vagyunk, ők is. Láttam vele és amúgy ő jött ide hozzám. - von vállát. - Azóta vele vagyok. Anyunak nyugta lehet a barátnő témát illetően.

-Barátnő? - mi folyik itt? Az sem nyugtat meg, hogy a lány nagyot bólint.

-Persze, miért ne? A piros megragadta a figyelmemet. - ez Minho szájából nyugtalanító, mert ez a lány csak pirosat visel.

-Egyre jobban összezavarsz.

-Egy szóval sem mondtam, hogy meleg vagyok. Ha emiatt nem érted a dolgot, Jisung.

De mondta! A fülem hallatára ejtette ki ez a száján! Mégis mi ez ami itt folyik? Most vagy arról hazudott, hogy meleg vagy arról, hogy heteró. Valamiben hazudott, de ha ez az egész mégis arra megy ki, milyen módon tudna átbaszni engem, saját magamat fojtom a vízbe inkább.

-Ennyi? - pislogok nagyokat. - Semmi több?

-Elfelejtettem volna valamit?

-Nem.

A Drágám lemaradt! Persze ilyenkor elfelejti vagy éppen direkt lehagyja. Mind a ketten teljesen elvannak egymással. Beszélgetnek a nem is tudom miről, szóval csak szép lassan lelépek. Jó, talán nem annyira szépen, sokkal inkább a bajszom alatt zsörtölődve trappogok anyuhoz, aki mit sem sejtve mosolyog rám. Na nincs az a pénz, hogy ezt vele beszéljem meg!

-Miért vagy ilyen morcos? - kérdezi meglepődve. - A nap miatt? Mondtam, hogy kell a naptej!

-Nem értem ezt a gyereket. - sóhajtom nehezen. - Az a lány, azt hiszem a barátnője.

Nekem ennyi bőven elég volt a nyárból. Ahogy elterveztem, hogy én örülni fogok mindennek is, erre az első srácnak van valakije, a második meg felszed egy lányt. Pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy kiejtette azt a száján, hogy meleg. Na nem! Velem nem fog játszani senki, Minho bekaphajta.

Tengerkék - Minsung (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now