Tengerkék - Minsung (BEFEJEZETT)

4.rész

Bárcsak ebben a medencében lenne bármi olyan lény, ami lehúz mélyen a víz alá és még fel is fal, vagy minimum halálos sebet ejt rajtam, amiben szinte azonnal belehalok. Akkor nem kéne elviselnem ezt a piócát, aki még idegesítő is, pedig most sem szólal meg. Nem akarom az egész nyaramat azzal tölteni, hogy őt próbálom meg elkerülni, még az sem segített, hogy folyamatosan körbe mentem, szerintem mindenki más hülyének néz engem, de őt még ez sem érdekli, levakarhatatlan egy személy. Sóhajtva nézek a mellettem ülőre, aki szerintem élvezi, hogy szenvedek mellette, látom a mosolyán, sőt még a nézése is erről árulkodik. A legrosszabb az egészben, hogy az a vigyor szinte már ellenállhatatlan, minek kell ennyire jól kinéznie? Így nem tudom annyira utálni, mint ahogy azt szeretném. Egy valamit nagyon gyűlölők, azt is magamban, hogy folyamatosan őt nézem, valahogy odaterelődik a figyelmem. A legidegesítőbb ember, akivel valaha találkoztam a legdögösebbik is, nem is tudtam, hogy ez a kettő tud együtt járni. Fintorogva nézek rá, mikor felvont szemöldökkel fordítja felém a fejét, mintha hallanám a gondolatait, ha meg fog szólalni őt fogom vízbe fojtani.

-Már megint nézel. - szélesedik ki a mosolya. - Ennyire nem nézek ki jól. Szerintem neked sokkal jobban bejönnek az olyanok, mint az a srác, akit szintén annyira bámultál.

Részben igaz, amit mond de ő is bejön. Vagyis bejönne, ha néma lenne, az nem oldja meg a gondjaimat hogy csini mosollyal és túl dögös testtel rendelkezik. Az a baj, hogy mellette egy csomó dolog szól, ellene pedig csak annyi, hogy idegesítő, de nagyon az.

-Azért nézlek, hogy rájöjjek milyen módszerrel tudnálak eltenni lábalól, anélkül, hogy kiderüljön én voltam az. - Amúgy meg te üldözted el azt a srácot, már majdnem egymásra hangolódtunk.

-Szóval majdnem elmentél vele egy menetre. - én ezt a gyereket meg fogom pofozni. - Annyira szerintem nem elkeseredett.

-Te vagy az elkeseredett, folyton rajtam lógsz. Szerezz barátot.

-Egy másik országban vagyunk, kicsim.

-Fúj. - fintorgom. - Ne nevezz így. És ki mondta, hogy beszélni is kell? Egy csomó olyan dolog van, amihez nem kell beszélgetni.

Megvilágosodtam. Ha talán ő sem szólalna meg tudnám titokban csodálni, amit tuti észre venne majd, mert talán nem is annyira csinálom titokban. Gyűlölöm, hogy tudja, nem tudom közömbösnek nézni vagy utálom vagy bejön, esetleg mind a kettő, még nem vagyok képes eldönteni. De sajnálatos módon nem közömbös számomra, bármennyire is akarom figyelmen kívül hagyni.

-Szerintem nem jó oldalról közelítjük meg a dolgokat. - nevet fel. - Jisung drágám, nem akarok idegen pasikkal dugni egy idegen országban. Mi van, ha kilopják a belső szerveimet?

-Én foglak kibelezni hamarosan, ha még egyszer becézgetsz.

-Morcos. - ül közelebb hozzám. - Egy medence lépcsőjén ülünk nyáron és te meg akarsz ölni. Ilyen vagy a barátaiddal?

-Te nem is vagy a barátom.

-Még nem. - túr a hajamba. - Drágám.

Na nem, hülye érzéseim. Nem nyűgözhet le egy ilyen a mosolyával együtt, valaki nyírja ki ezeket a bolond lepkéket. Elkapom róla a tekintetemet és itt döntök azt, hogy kiszállok a vízből, teljesen vizesen kapom fel a törölközőmet, el akarok tűnni innen minél előbb, mert a végén még ennyire sem fogom őt idegesítőnek találni. Felsóhajtok, amikor meghallom, hogy utánam trappol, minél gyorsabban sietek fel a lépcsőn, teljesen addig, amíg meg nem csúszok az egyik fokon. Nem tudom, hogy attól ijedek meg jobban, hogy majdnem leestem vagy attól, amint valaki karjai ragadják meg a derekamat. Hülye pillangók, hülye mosolygós srác és hülye lépcső. Nem akarom, hogy ennyire tetszen a keze a csípömön és még az sem zavar, hogy mindig lejjebb vándorol a keze.

-Nem hittem volna, hogy annyira idegesítelek, hogy inkább kinyírod magad.

-Tényleg idegesítesz. - lépek hozzá közelebb, mivel nem hagy más választást. - De azért annyira nem, hogy kinyírjalak.

-Akkor azért engeded, hogy póló nélkül tapizzalak. - vonja fel szemöldökét. - Talán bejövök neked?

-Esküszöm én lelöklek innen.

Nincs olyan szánalom, ami miatt Minho tetszene neked úgy igazán. Az igaz, hogy helyes, már túl helyes ahhoz, hogy ne akarjam felpofozni, képtelen vagyok eldönteni, hogy féltékeny vagyok rá vagy bejön. Eltolom magamtól, hogy ne legyek ennyire közel hozzá és nem tanulva az előző hibámból, felrohanok a lépcsőn és most szerencsére nem követ, így be tudok rohanni a saját szobámba. Valakinek meg kéne szabadítania tőle, már túlságosan is lehiszi, hogy tetszik nekem, pedig nem.