Tengerkék - Minsung (BEFEJEZETT)

3.rész

Az előző életemben biztos valami nagyon rossz dolgot tehettem, hogy most ezt érdemlem. Fintorogva nézek az előttem állóra, már csak az is idegesít, ahogy mosolyog, szinte látom a szemeiben, hogy élvezi az itt létét. Nem akarom elhinni, hogy ez a srác a velem szemközti ajtón jött ki, ez biztos valami rossz álom. Automatikusan lépek hátra, még a kilincsre is ráteszem a kezem, hogy minél előbb a szobám mélyén tudjam magam átkozva azt, aki idehívta őt, de előtte van egy fontos dolgom. Nem tehetek róla, bármennyire is idegesítő egy személy, attól még jól néz ki, de bosszant a tény, hogy látszik rajtam, nem közömbös és erre még rá is játszik. Egy igazi köcsög. Hirtelen lépek jóval hátrébb, amikor közelebb jön hozzám, szerencsétlenségemre az ajtó nem nyílik és hiába próbálom feszegetni az nem moccan meg. Remek, még saját magamat is kizárom, ennél jobban mikor tudom leégetni magam? Már rég észrevette, hogy megbámultam és most még csak be sem tudok menni a saját lakásomba.

-Csak kulccsal nyílik. - nevet fel. - De ezt elmondták ott lent.

Az lehet, de engem jobban lekötött a helyes srác, aki magyarázott. Nem szólok hozzá, úgy indulok le a lépcsőn, hogy elfoglalhassam a medencén az egyik napozóágyat. Hallom, hogy jön mögöttem, sőt egyre közelebb is kerül hozzám. Próbálok gyorsítani a lépteimen, amit nyilván ő is követ, így szinte úgy rohanunk oda mind a ketten a medence mellé, az idősebbek meg csak szúrós szemekkel néznek ránk, mert megzavartuk a békés pihenésüket. Ez sem az én hibám, hanem az övé. Már a repülőn ki kellett volna ugranom mellőle.

-Jisung, nem szép dolog így elhagyni egy barátot. - vetődik a mellettem lévő napágyra. - Elmondalak anyukádnak.

-Hány éves vagy, hat? - vonom össze szemöldökömet. - És nem vagyunk barátok, azt sem tudom ki vagy és hogy mit keresel itt. Ráadásul zavarsz is, ezt nem nevezném barátágnak.

-Jó, akkor a titkos hódolóm vagy, aki elég feltűnően nézegetett az előbb. - húzza mosolyra ajkait. - Minho vagyok, apukám a tiednek munkatársa, innentől már kitalálod mit keresek itt? Szóval mostantól lehetünk barátok is.

Ha most tényleg azt akarja mondani, hogy annyi időt fog itt tölteni, mint én, haza megyek. Bár a szemét nem látom a napszemüveg miatt, biztos vagyok benne, hogy gonosz csillogás van bennük. Eddig olyan szépen elkerültük egymást, miért most kellett a sorsnak elém sodornia, amikor végre pihenhetnék is? Annak a tervemnek, hogy napozni fogok, lőttek, mivel látom lelki szemeim előtt, hogy kinyírnánk egymást, ha még vele kell beszélnem, ezért inkább a medencébe vetem magam. Ha szerencsém lesz, elvisz valami. A medence azon részére úszok, ahol még csak látni sem láthatom, a szélére könyöklök, hogy fel tudjam lökni magam, ahogy látom több hasonló korú srác is van itt, aminek kifejezetten örülök. Főleg annak, hogy az egyik folyamatosan engem néz, őt elnézve nem is olyan nagy baj, hogy nem beszélünk egy nyelvet.

-Most komolyan akkor pasizol, amikor én itt vagyok?

Ijedten kapom hátra a fejemet, szerintem a tekintetem villámokat is szór, ahogy rájövök kitől jön ez a hang. Kissé csalódottan veszem tudomásul, hogy talán most vesztettem el minden érdeklődését a másik srácnak, komolyan ennek mindent el kell rontani?

-Nem tudsz békén hagyni? - sóhajtom. - A repülőn olyan szépen csendben voltál, kérlek folytasd ezt a szokást.

-De csöndben tudnék maradni, de nem akarok. - rázza a fejét. - Mivel élvezzem ki az itt létemet, ha nem azzal, hogy idegesítelek? Amúgy is, te jöttél le ide, amikor én is akartam, szóval így jártál.

Szem forgatva lökőm el magam a magam a medence oldalától. Az embereket kerülgetve megyek egy olyan helyre, ahova talán nem követ és végre békére lelhetek megkeresve újra azt a helyes srác tekintetét. Vagy talán egy másikét, amelyik előbb összejön, csak ne lógjon rajtam egy túlságosan is nem kívánatos személy, aki szerintem küldetésének fogja fel azt, hogy az idegeimen táncoljon. Sóhajtva nézek előre, amikor meglátom Minhot közeledni, gyorsan el lököm magam újra, de vagyok olyan szerencsétlen, hogy ő gyorsabb nálam. Túlságosan is benne van a személyes terembe, így hátrálni kezdek egészen a széléig és sajnos innen már nem igen tudok hova menni. Nagyokat pislogva nézem végig, ahogy kezeit mellém teszi, nem elég, hogy hátra nem tudok menekülni, de most már semelyik oldalra sem.

-Ilyen vagy a barátaiddal? - vonja fel szemöldökét. - Nem sok lehet. De kitartó vagyok, én fogom életben tartani a barátságunkat.

-Az már akkor meghalt, amikor hozzám szóltál a repülőn.

-Gonosz. - nevet fel közelebb lépve hozzám.

-Miért nem hagysz békén? Tudtad, hogy idegesítő vagy, Kifejezetten utállak téged.

-Ez fájt, Jisung. - rázza a fejét. - De megbocsátok, egy barátnak igen. Titokkén elmondom neked, hogy élvezem, amikor ideges vagy és ilyen fejet vágsz. Veled jó nyaram lesz, ráadásul egy nyelvet is beszélünk, milyen szerencse.

-Meg fogod keseríteni a nyaramat.

-Dehogy, haver. - csap vállon. - Legyél kicsit barátságosabb.

Könyörgőm, Istenem...tudom, hogy én kértem egy olyan személyt, aki velem egykorú és még érti is amit mondok, de nem lehet valaki más? Mondjuk egy olyan valaki, aki bár helyes, nem ennyire idegesítő, mint az előttem álló? Nincs az a pénz, hogy én vele töltsem a nyaramat.