A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

2.rész

Mark pov.
Letettem a teát a mester mellé. Néztem, ahogy iszik belőle.
- Na végre! Köszönöm.
- Mester! Bocsáss meg, de ez ugyanaz a tea.
- Hogy mi? - fagyott meg egy pillanat alatt, majd mérgesen nézett rám - Képes voltál ezt a förtelmet újra oda adni?!
- Mester! Arra akarlak megkérni, hogy bánj velünk egyenrangúként! Mindig kemény voltál az öcsémmel, ha nem is hagyod abba, akkor áruld el az okát, hogy megérthessük!
- Nem fogom babusgatni az öcsédet! Neked sem kellene! A legjobb esélye, hogy wikka legyen, az ha gyereket szül!
- Tisztában van vele! De ez akkor sem tisztességes!
- Ne ezzel törd a fejed. Inkább foglalkozz a dolgoddal!
Ezzel fogta magát és elnézett. Szerintem lezárta a beszélgetést. Úgy tűnik nem ismer eléggé, nem olyan fából faragtak aki szó nélkül hagyja ezt.
- Nem. - álltam elé.
- Hogy mondod?
- Azt mondtam, nem. Elegem van abból, hogy folyton bántod a testvéremet! Ha valami zavar mester, azt mond meg a szemünkbe!
- Nem zavar semmi. Ahhoz képest, hogy csak féltestvérek vagytok túlságosan ragaszkodsz az öcsédhez.
- Tisztában vagyok vele! Lehet más az apánk, de egy anya méhéből születtünk. Nekem ez számít! Vladimir tehetséges wikka!
- Gondolod te.
- Nem gondolom, hanem tudom!
- Az édes kevés Mark, ezt te is jól tudod.
- Be fogja bizonyítani, tudom!
- Én türelmesen varok addig. Most viszont zárjuk ezt a beszélgetést le! Fáradt vagyok.
- Rendben. - bólintottam és kifelé indultam - Jó pihenést, mester.
Kint Vladimir már az ágyában aludt és Tinat ölelgette. Igaz, csak az anyánk ugyanaz, de akkor is testvérek vagyunk. Nem érdekel mit mond Xibalba mester, a tényen nem változtat semmit.
Másnap keserű tekintettel néztem ahogy a kisöcsém tökéletes precizitással készít egy lázcsillapító főzetet, a mester mégis minden mozdulatába belekötött.
- Ne féltsd a kezed! Szeleteld fel át a zsáját rendesen!
Vladi nem válaszolt csak folytatta tovább, amit csinált. Mikor végre végeztek kiment a kertbe gyomlálni. Szegénykém, legalább ott volt egy kis nyugta. Én addig a házat takarítottam és jegyzeteltem, hogy mit kell pótolnunk a növényekből. De hirtelen elkaptam valamit. A mester az öcsémet nézte az ablakból, a tekintete pedig mintha szomorú lett volna. Furcsa volt a mindig zord embert ilyennek látni. Amikor meglátta, hogy nézem őt elfordult. Tudom, hogy szereti Vladimirt, de nem értem miért ilyen szigorú vele. Valami van a háttérben és ezt ki fogom deríteni, hogy mi!

Vladimir pov.
A patakban mostam le a sáros kezemet mikor lódobogás ütötte meg a fülemet. Zavartan kaptam fel a fejemet és néztem körbe. Ekkor azonban két ló tűnt fel és az egyik hátán ott volt az úrfi, akit megmentettünk. Elvörösödve álltam fel sebtiben és bukdácsolva az egyik fa mögé bújtam, hogy ne lássanak meg. De ezzel elkéstem, mert mosolyogva néztek irányomba. Az úrfi leszált a lováról és benézett a fa mögé ahol álltam.
- Ilyen ijesztő vagyok?
- Igen! Vagyis nem... - motyogtam zavartan.
- Nem bántalak. Csak megköszönni jöttünk, amit értem tettetek.
Piros arccal leptem ki a fa mögül és álltam oda elé. Most, hogy a piros daganatok eltűntek és lefürdött a meg jóképűbb mint azelőtt.
- Ki van odakint?! - hallatszott a mester dühös hangja.
- Jaj ne! - kaptam kezemet szám elé.
- Ki az?
- Ő a mesterünk! Nagy baj lesz, ha meglát titeket!
- Vladimir! - rohant ki Mark. A mester mar ott volt mögötte. Mikor a két ifjút meglátta elég dühösnek tűnt.
- Kik maguk és mit akarnak a fiútól?! - rántott maga mögé mérgesen és egyenesen az úrfi elé állt.
- Csupán köszönetet szerettem volna mondani, amiért megmentettek az életem.
- Megmondtam mit kérünk cserébe, nem? - kiabálta Mark.
- Tudom, de úgy éreztem igazságtalan az, hogy apám nem fizetett ki titeket.
Benyúlt a köpenye alá és kivett egy erszényt és átnyújtotta. Xibalba szemöldökét felhúzva meredt rá.
- Nincs rá szükségük! - vágta rá kapásból.
- Megbocsáss mester, de van! - mondtam mire kaptam egy szúrós nézést.
- Igaza van. - lépett mellém bátyám - Szükségünk lenne ruha anyagra. Amink van az már nagyon elnyűtt és új ruhákat is kellene varrnunk.
A mester egy percig még nézett majd megadóan bólintott.
- Igazad van, Mark. Az öcséd mar úgy néz ki mint egy koldus ebben a ruhában. - morogta mire lehajtottam a fejem. Az úrfi szerintem ezt eszre vette.
- Akkor én gondoskodni fogok róla, hogy úgy nézzen ki mint egy királynő!
- Mi? - pislogott testvérem.
- Mi? - hökkent meg a mester.
- Mi? - kaptam rá fejemet.
A mellette álló barna bőrű csak mosolygott. Látszólag az úrfi is csak most fogta fel, hogy mit mondott.
- Akarom mondani... - makogtam zavartan.
- Nem! - jelentette ki fagyosan Xibalba.
- De mester...
- Elhallgass!!! - üvöltötte rám mire összehúztam magam.
- Hogy beszél vele?! - lépett előre az úrfi mérgesen.
- Úgy ahogy kell, ez nem a te dolgom. Most menjenek!
- Ne! - kiáltottam el magam mire kaptam egy olyan pillantást, amit nem felejtek el egy hamar.
- Befelé! - morogta felém a mester és a házunk felé mutatott. Lehajtott fejjel bementem a házba. A mester bejött utánam és becsapta az ajtót. Meg Markot se engedte be. Félve ültem le egy székre és hiába bújt hozzám Tina vigasztalóan, rettegve néztem magam elé.
- É-én...
- Tudod mivel jár ha egy wikka szerelmes lesz.
- Összetörik a szíve... - motyogtam.
- Figyelj rám! - támaszkodott meg a széktámlán és egyenesen lenezett rám. - Nem. Lehetünk. Szerelmesek. Még egymásba sem. A szerelem egy wikka számára nem más mint az út a máglya felé. Válassz most! Vagy igazi wikka leszel és elfelejted azt a férfit odakint. Vagy szökj el vele most, de akkor számunkra meghalsz? Értetted?
- Igen mester... - cincogtam halkan.
- Három napot kapsz, hogy átgondold! - lépett el tőlem. Meg sosem láttam a szemében ennyi dühöt. Lefogadom, hogy Marknak sokkal kedvesebben magyarázta volna el. Sírva elrohantam. Mindent és mindenkit otthagyva kifutottam az erdőbe.
Nem lehetek szerelmes, mert akkor fel kell adnom a wikkává válásom. De boldog talán sem akarok lenni, pedig mindennél jobban a legjobbá akarok válni. Boldogság vagy boldogtalanság? Wikka élet vagy egy bizonytalan szerelem?
- Hé! - hallatszott mögülem. Riadtan megfordultam. Az úrfi volt az. Eltakartam arcomat, hogy ne lássa könnyáztatta tekintetemet. De gyengéden megfogta a csuklómat és levette a kezemet.
- Ki volt az az alak? - kérdezte.
- Xibalba ő a mesterünk... - motyogtam - Kicsi korom óta tanít minket, de általában mindig csak leszid engem.
- Egy pillanatig azt hittem, hogy az apád.
- Tessék?
- Nagyon hasonlítotok egymásra és ahogy maga mögé húzott... Az anyám csinált ilyet ha úgy erezte veszélyben vagyok.
- Nem ismerem az apámat...
- Oh... Sajnálom, nem tudtam hogy...
- Nem halt meg. - ráztam meg fejemet.
- Nem értem.
- Mi így élünk. Amikor betöltjük a 18. évünket párosodunk az emberekkel és vagy nemzünk, vagy szülünk.
Láttam rajta, hogy megdöbben és mondani akar valamit, de nem tette.
- Angyal, mond csak, ez a vallás milyen régi? - kérdezte mire kérdően ránéztem és elpirultam.
- Ööö... Angyal?
- Nem tudom a neved és lázálmaimban először azt hittem egy angyalt latok.
- Vladimir vagyok... - mondtam zavartan - Hát... Ez egy hosszú történet.
- Én ráérek. - ült mellém. Elkezdtem neki elmesélni az alapítónk Minerva történetét. Almában istennők látogattak meg, akik utat mutattak neki. Szerelmes volt egy férfiba, aki meggyógyította, de elárulták őt és máglya halálra ítélték. Azt azonban nem tudtak, hogy Minerva teherbe esett és született egy lánya, akit kitanított.
- És azóta ez nemzedékről nemzedékre száll.
- Hűha! - pislogott nagyokat - Nem gondoltam volna.
- Elhiszem.
- De nem értem...
- Mit?
- Ez miatt nem lehettek szerelmesek? Nem lehet ezt valahogy megkerülni?
- A történelem során egy wikka sem járt jól ha szerelmes lett.
- De ha valaki mégis jól járna? - fogott a kezemre.
- Nem hiszem, hogy boldog lenne a jövő... - sóhajtottam - Voltak akik kijátszották a szabályokat, de nem jártak jól.
- Mert ők talán nem egy olyan emberért adtak fel, akiért megéri.
- És te? A leggazdagabb nemes vagy a környéken. Biztosra veszem, hogy mar jegyesed is van.
- Megfogsz lepődni. Nincs és úgy érzem nem is lesz a sok nemes hölgy között olyan, aki nekem megfelelne.
- Miért?
- Mert soha életemben nem fogok olyan szépséget találni mint az angyal, aki itt áll előttem.
- Túloz... - jöttem zavarba.
- Tegezz kérlek. - simított karomra.
- Te nem hiszem, hogy átgondoltad ezt. - mondtam, de erre megragadta a kezem és magához húzva megcsókolt.
- Azt nem hiszem. - suttogta.
- Miért? - kérdeztem csak ennyit.
- Azt hiszem szeretlek. - suttogta közénk lágyan.
- De hisz... Csak pár napja láttál először és lázas voltál.
- Tudom. - mondta magabiztosan. Ekkor nekem eszembe jutott valami.
- Gyere ide a következő teliholdkor.
- Teliholdkor? Miért?
- Majd akkor megtudod! - mondtam sejtelmesen. Hamarosan elmentek én pedig visszamentem a házba.
- Merre jártál? - kérdezte Xibalba mester.
- Csak lementem a folyó partra... - válaszoltam lehajtott fejjel.
- Láttalak azzal a férfival. Mi a terved? - kérdezte a mester.
- Meghívtam a vérhold idejére. Őt választottam a rituáléhoz.
- Hogy mit csináltál?! - üvöltötte idegesen, amire már Mark is aggódva lépett hozzánk. Jobban mondva óvóan átkarolt.
- Ne üvölts mester! A hangodat a faluig is lehet hallani!
- Megőrültél?! Ezt a férfit választottad a tanítványod apjának?!
- A fizikuma és a külseje is tökéletesen ideális, ráadásul kedves és gyöngéd. Nem értem mi a baj?
- Az, hogy nemes te agyatlan kis pióca! A nemes családok nem viselik el a fattyúgyerekeket! Üldözni fognak, amíg mind te mind a gyerek eltűntök!
- Nem az! - védtem meg egyből az úrfit - Nagyon is tanult ember és jó szívű.
Ekkor azonban váratlan dolog történt. A mester arcon ütött. Folyton kiabál velem és sérteget, de sose emelt meg rám kezet.
- Térj már eszhez! Az a jóképű vigyora elvette az eszedet!! - kiabálta. Csak könnyes szemmel ránéztem majd lassan zokogni kezdtem. Ellöktem Markot, aki nyugtatgatni próbált.
- MIÉRT GYŰLÖLSZ ENGEM ENNYIRE?!?!?! - zokogtam és befutottam a szobámba. Ágyamon fekvő fekete macskánk nyávogva ugrott le, míg én csak sírtam és sírtam. Végül Tinat simogatva aludtam el.