A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

11.rész

Ursul pov.
Éppen békésen lovagoltam az erdőben tanácstalanul. Lehet nem jobbra, hanem balra kellett volna fordulnom? Furcsa volt így egyedül, de nagyon izgalmas is. Csodás hegyek mellett haladtam el és hihetetlen emberekkel találkoztam az elmúlt napokban. Újabb és újabb dolgokat tanultam a világról. Segítettem pár föld művelőnek és ácsnak is.
- Hahó! - hallatszott egy nevető hang, de nem láttam senkit. - Itt fent!
- Mi a...?! - hökkentem meg, amikor egy emberi alakot vettem észre a fán. Egy kecses kis alak ült az ágon. Vörös haja volt mint a tűz - Ki vagy? - szálltam le lovamról, majd a fához sétáltam.
- Szervusz! - nevetve leugrott a fáról. Hasonló ruhát viselt mint anyáék, csak zöld. - A nevem Evolet.
- Én Ursul vagyok. - makogtam - Wicca vagy, ha jól sejtem.
- Az, honnan tudtad?
- Az én anyám is wikka. Szerintem a testvérem is az lesz.
- A testvéred? A törvények szerint a vikka csak egyszer eshet át a rituálén és csak akkor ismételheti meg ha az első sikertelen.
- Ikrek vagyunk.
- Oh! - lepődött meg - Te hogy-hogy nem lettél?
- Én apám nyomdokait követem és testőrnek szeretnék állni.
- Ah, dicsőseget hajszolsz vagy kegyet?
- Egyenlőre kalandot, de szívesen hajszolnám valaki kegyeit. - leptem hozzá közelebb. Csak nevetve mosolygott.
- Evolet! - hallatszott.
- Oh, az anyám hív, mennem kell.
- Látlak még valamikor? - kaptam utána.
- Talán...
És ezzel elszaladt, akár egy mesebeli tündér. A lovam csak a fület hegyezgette.
- Hé, Orion! Te mit gondolsz?
Erre csak megrázta fejét nyerítve, majd dobbantott egyet. A legközelebbi faluban foglaltam szállást és a favágókkal kijártam az erdőbe.
- Szóval kard helyett a balta? - hallatszott a fák közül.
- Van kardom, de a páncélra kell a pénz.
- És ezt úgy akarod össze szedni, hogy bántod az erdőnket?
- Ez volt az egyetlen munka amit kaptam. - tettem le a baltát.
- Munka mindig van, csak akarás kérdése! - felelte és odébb libbent egy kivágott farönkhöz - Szegény. Itt állt száz évig és ez lett a végzete. - motyogta. Még aznap kileptem, de nem találtam könnyen új munkát. Aztán végül egy építkezésen cipeltem homok zsákokat. Ez jól fizetett, de majd megrokkantam a nehéz zsákok alatt. Mindenem fájt és a hátam is nagyon sajgott.
- Franc... - morogtam elfeküdve. Az erdőben mentem hazafelé, de annyira fajt a hátam, hogy lóra sem bírtam ülni. A fűben feküdtem. Orion arcomhoz dörgölte orrát, ami jól esett. De a fájdalom így sem akart megszűnni.
- Hát te mit csinálsz? Nézed a felhőket? - kérdezte egy csilingelő hang a fáról lelógva. A szemében ragyogó zöld csillagokat szívesen néztem volna.
- Csak pihenek egy kicsit.
- Baj van? - ugrott le és megsimogatta lovamat, aki készségesen bújt hozzá.
- Csak egy kis hát fájás, semmi komoly.
- Mutasd! - húzta fel az ingemet a hátamon.
- H-hé! - jöttem zavarba.
- Nyugi! - forgatott szemet és tapogatni kezdte derekam.
- Aú! - kiáltottam fel.
- Megroppant a gerinced és biztos, hogy megrepedt a bordád. Mit csináltál?
- Új munkát kerestem. A homokzsákok nem a legkönnyebbek.
- Neked teljesen elment az eszed! - rázta meg fejét mérgesen.
- Mondták már egy páran.
- De miért vállaltad el?
- Testőr akarok lenni, de minden álomhoz pénz kell. A favágás pedig... Inkább hordok zsákot mint, hogy te gyűlölj.
- Bolond vagy! - pirult el és elnézett rólam, majd ruháját piszkálta - Segítek neked, jobban mondva anya tud.
- Az jó lenne... - suttogtam - De holnap vissza kell mennem.
- Nem mész sehova!
- De...
- Te nem akarod, hogy gyűlöljelek, én nem akarom, hogy megrokkanj.
- Én pedig azt, hogy édesanyád mérges legyen.
- Evolet! - hallatszott és a semmiből egy sötétlila köpenyt viselő wikka jelent meg. Szemei egyből elkerekedtek, amikor meglátott engem és ahogy gyermeke a ruhám alatt nézi testemet.
- E-ez nem az amire gondolsz! - jött zavarba Evolet.
- Mit művelsz, fiatalember? - kérdezte ledöbbenve.
- Anya én...
- Megrepedt pár bordám és a segítségemre sietett! - vágtam közbe gyorsan. A férfi erre lehajolt mögém és ugyanúgy megnyomatta a hátam. Felnyögve hunytam le a szemeimet, amíg vizsgált.
- A gerincével is baj van. - állapította meg - Nehéz munkát végez?
- Homokzsákokat cipelek.
- Ilyen fiatalon? Nem csoda, hogy a csontjai alig bírják.
- Valamiből meg kell élni. - rántottam vállat.
- A szülei küldték ilyen munkára?
- Nem, saját akaratomból tettem.
- Megszökött otthonról?
- Nem. Világot akartam látni. - mondtam. Ekkor vette észre a nyakamban lógó medaliont. Egy wikka amulett volt, amit még anya készített.