A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

15.rész

Mark pov.
Sóhajtva dőltem hátra a székemben és néztem halkan hortyogó páromat. Will a mellkasán feküdt és mind a ketten ritmusra vettek levegőt, mint két tojás. Mosolyogva ráztam fejemet és folytattam a varrást, amit elkezdtem. Úgy döntöttem követem a mester példáját és én is vartok egy takarót. Valami egyszerűt szeretnék csinálni, de mégis azt akarom hogy különleges legyen. Elgondolkodva néztem Will hátán a sötétkék takaróra. Az arany cérnával szőtt fák és állatok meseszépek voltak. Látszik, hogy a mester nem kis gondossággal és oda figyeléssel készítette.
- Olykor nekem is hiányzol. - mondtam sóhajtva. Elakartam venni a kicsit a mellkasáról, de erre a kezet rátette a kicsikénk határa. - Hát erről ennyit.
Thomas horkantva nyammogott egyet.
- Jaj, ti. - motyogtam és inkább átmentem Lizzyhez. Kicsit néha reménykedek, hogy lassabban nőnek. Lányom mosolyogva játszott rongy babájával és csilingelő hangját nevetett.
- Szervusz, kicsim.
- Szia, anya! Hol van Willy?
- Apádon alszik, aki amúgy szintén alszik.
- Pedig játszani szerettem volna vele. - mondta szomorúan, majd vállat vont.
- Én jó leszek? - kérdeztem mosolyogva.
- Igen! - ugrott csillogó szemekkel a nyakamba, én pedig megpörgettem. Babázni kezdtünk és megmutattam neki, hogy egy élő babát hogyan kell tartani.
- Mar tartottam Willyt.
- Igen és nagyon ügyes is voltál. - dicsértem meg - De mivel sokat fog nőni már nem fog ilyen kicsi maradni.
- Tudom. Fena már olyan nagy, hogy saját babája lesz.
- Bizony. - simogattam arcát melankolikusan - Bárcsak ne menne ilyen gyorsan az idő...!
- De majd lesz meg baba a házban. Vele is játszhatok majd?
- Persze kicsikém. - mosolyogtam rá.
- Akkor jó! - vigyorgott és oldalasan megölelt.

Fena pov.
Luca megállás nélkül a hasamat simogatta. Mosolyogva néztem rá és fejünket össze döntöttük.
- Mi lesz ha vakon születik mint én? - kérdeztem aggódva.
- Akkor is szeretni fogom! - nézett rám határozottan és szemhéjamra csókolt - Akkor is az én gyermekem lesz, ha süket lesz!
- De én...
- Fena... Én téged is szerettelek mikor vak voltál és most is szeretlek.
- Luca... - lábadt könnybe szemem.
- Vajon milyen lesz? Olyan mint te? Vagy olyan mint én?
- Nem tudom, de biztos szép lesz.
- Kilenc hónap, alig tudom kivárni. - mondta nevetve.
- Muszáj lesz. - kuncogtam és loptam tőle egy csókot - Olyan izgatott vagyok!
- Csak óvatosan! Mark megmondta, hogy nem szabad megerőltetned magadat.
- Ne félts minket, nincs mitől.
Felálltam és kimentem a kertbe. Éjszaka hallani lehet a tücskök zaját. Megnyugtat a természet lágy zenéje, most hogy már láthatom is a csillagos eget. Mikor csak a sötétség és cicám voltak az egyetlen barátaim gyakran jöttem ki hallgatni a természetet. Ezzel is nyugtatni próbáltam háborgó lelkemet, hogy egy selejt vagyok.
De mára ez megváltozott! Már nem érzem magam annak. Van egy férfi, aki tiszta szívből szeret és egy gyermek, aki a szívem alatt növekszik. A szüleim csodásak voltak, olyan akarok lenni mint ők.
Nyávogást hallottam magam mellől, így mikor oda néztem Csillag villogó szemét láttam meg, ahogy egy könnyed ugrással mellettem terem. Dorombolva bújt hasamhoz és helyezkedett el ölemben.
- Érzed őt nagylány? - kérdeztem mosolyogva. Csillag érdeklődve dugta oda orrát hasamhoz. Nevetve simogattam tovább ám ekkor egy reccsenést hallottam.
- Van ott valaki?
Válasz nem érkezett, de valami megmozdult a bokrok felől. Meglepetésemre Csillag fújni kezdett a hang irányába.
- Ki van ott?! - estem kétségbe és a házunk felé kezdtem hátrálni.
- Segítség... - hallatszott egy gyötrődő hang a bokrok közül. Félve lépkedtem a hang irányába. Mikor odaértem egy fiatal férfit találtam az avarban, a saját vérében úszott. Aggódva ugrottam mellé.
- Mi történt?
- Segíts... - nyögte majd összeesett.
- Apa! Anya! - sikítottam.
Apa kirontott a házból, úgy hogy az ajtó neki csapódott a falnak. Thomas bácsi a nyomába loholt, hátuk mögött anyával. Mikor megláttak mi a baj, apa és Thomas bácsi bevitték a sérültet, én pedig utánuk mentem.
- Fena!! - rohant ki Luca is. A veres ruhámat látva először megrémült.
- Ne, ne, ne! Ez nem az enyém!
- Hála az égnek! - ölelt meg remegve - Ki volt ez?
- Nem tudom, hangokat hallottam és valaki segítséget mondott...
- Menjünk be! - ölelt át és bekísért, ahol anya bácsikámmal már sürgött-forgott. De láthatóan zavart volt Mark bácsi.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Majd később elmondom, de most segíts drágám! - lépett hozzám anya.
Lefertőtlenítettük a sebét és bekötöttük. Ahogy meghúztam a kötést észre vettem, hogy bámul.
- Bocsánat, ha nagyon megszorítottam. De muszáj a vérzés miatt... - motyogtam és inkább elléptem tőle. Erre azonban megragadta a csuklómat. A keze is tiszta ver volt.
- Ne...
Ijedten néztem rá, de bácsikám leszedte rólam kezét.
- Hagyd őt békén! - mondta neki kemény hangon.
- Mark! Fajdalmai vannak! Fena, fogd meg a kezét! Valamibe kapaszkodnia kell! - utasított anya.
- Jó... - motyogtam félve és újra megfogtam kezét.
- Ilai... Ilai... - motyogta a férfi fáradtan miközben engem nézett. Azt hiszi valaki más vagyok?
- Semmi baj. Biztonságban van. - nyugtattam kézfejét simogatva. Szegény hamarosan elájult, anya és Mark bácsi pedig ellátták.
- Anya... Ki ez? - biccentettem a férfire.
- Kicsim...
- Vladi!
Mark bácsi hangja parancsolóan szólította fel szülőmet és szigorúan nézett rá.