A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

4.rész

Vladimir pov.
Mark kiszaladt én pedig elláttam a mester sérülését, amennyire lehetett, de így is súlyos volt.
- Mester... - fogtam kezét remegve, míg ő csak nehezen lélegzett.
- Nézz rám... - motyogta könyörögve. A szemebe néztem mire őszintén elmosolyodott.
- Annyira... Annyira hasonlítasz rá... Persephone...
- Ne erőltesd a beszédet! - kértem könnyes szemmel.
- Valamit... El kell mondanom. - köhögött.
- Mester...
- Sajnálom... Nem voltam az a szülő, akinek lennem kellett volna... - a döbbent arcomra tette a kezét. Szülő? - Tehetséges wikka vagy és nagyon erős. Meneküljetek el... A takaró, amin dolgoztam... Mar a tiéd! Csavard bele a gyermeked, had védelmezze...
- Nem! - mondtam sokkosan - Nélküled nem megyünk. Szükségünk van rád!
Csak fáradtan mosolygott és az ujjával simogatta az arcomat.
- Már nincs... Igazi wikkák vagytok... Csak kövessetek a szíveteket... Fiam. - suttogta mire a keze leesett az arcomról.
- Xibalba mester! - sikítottam kétségbe esve, mire Mark esett be az ajtón.
- Mi a... Baj? - ő is lefagyott a mester élettelen teste láttán. - Mi történt?
- Xibalba mester az én... Ő volt az édesapám.
- Mi? - sokkolódott le és megnézte a pulzusát, majd remegő ajkakkal lepedőt terített rá - Miért nem mondtad el? Mester!
Odaleptem a ládához, amiről beszélt és kinyitottam. Egy sötétkék anyag volt benne, de amint feltartottam elakadt a szavam. Arany cérnával bele voltak hímezve a hegyek, a folyók és a madarak. Mellkasomhoz szorítva sírtam bátyámmal, aki maga elé révedve hullatta könnyeit.
Kettőt kopogtak ajtónkon, amitől megugrottunk. Igor és Thomas jöttek be az ajtón.
- Feloszlattuk őket! Egyenlőre elmentek. - mondta Thomas, de amint meglátták a lepedővel letakart testet lefagytak.
- Elment... - suttogta bátyám megtörten és jobban magához húzott. Megmutattam Marknak a takarót és elmondtam mit mondott a mester.
- Most már érthető miért hasonlítottál rá pár dologban. - simogatta szomorú mosollyal arcomat, rá nézett a fiúkra majd sóhajtva rám - Menj, ha menned kell. Miattam ne maradj!
- Gyere velem! - kértem, de megrázta fejét - Mark...
- Maradok, valakinek vigyáznia kell a házra. - ekkor Tina nyávogva ugrott ölébe - Illetve rá is, természetesen.
- De én... - ekkor Thomas lepett a bátyám mellé és a vállára tette a kezét.
- Én itt maradok vele.
- Nem.
- Bátyó valakinek meg rád kell vigyáznia! - rázta mosolyogva fejemet - Vagy jössz, vagy én is maradok!
- De... Ez az otthonunk.
- Az otthon ott van, ahol a szíved. - mester mindig ezt mondta mikor kicsik voltunk.
- Nem tudom... - suttogta.
- Itt nem maradhattok. Az emberek egyenlőre elmentek, de vissza fognak jönni. - mondta Igor miközben az én vállamra terítette a köpenyét.
- De akkor hova menjünk? - kérdeztem.
- Meg nem hagyhatjuk itt a főzeteinket!
- Azt nem mondtuk, hogy most azonnal, de jobb ha elmentek. Nekem van egy erdei hazám a hegyekben. Meg apám sem tud róla. Anyámtól kaptam a 14. születésnapomra.
- Segítünk össze szedni, ami nagyon kell. - ajánlotta fel Thomas egyből. A bátyám kicsit hezitálva, de rábólintott.
- Mit szorongatsz? - kérdezte Igor mire megmutattam neki a takarót.
- A mester készítette... - simogattam az anyagot - Nekem.
- Tessék?
- Ő volt az apám.
- Tudtam, hogy hasonlítotok! A szemetek teljesen egyforma volt! Ejha! Ezt nevezem szép kézimunkának. - nézte ő is a takarót.
- Igen.
- Nem megyünk ki kicsit levegőzni? - kérte bátyám.
- Kikísérjelek vagy az öcséddel akarsz menni?
- Vladimir, jönnél kérlek?
- Persze. - álltam fel és kimentem vele. Sötét volt, de a hold fénye ragyogott.
- Miért? - motyogtam. Ha tényleg az édesapám volt, akkor miért volt velem ilyen kegyetlen?
- Szerintem csak így próbált ösztönözni. - gondolkodott vállamat simogatva Igor.
- Semmi jelét nem mutatta soha, hogy szeretett. - motyogtam. Én szerettem őt, mint mesteremet, mint tanítómat, sőt talán még szülőt is láttam benne... Mégis... Nem tudom...
- Szeretett téged, csak anyánkra emlékeztetted és nem tudta hogyan kifejezni ezt. De nem értem... Mindketten wikkák voltak!
- Ezt én sem! Azt hittem két wikka közt nem lehet szerelem. - mondtam. Erre kutakodni kezdtünk anyánk naplója után. Esküt tettünk, hogy nem fogjuk kinyitni, de most válaszokat akartunk.  Leültünk az asztalhoz és a kis füzet felé hajolva kezdtünk olvasni.