A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

9.rész

Roger pov.
Reszketve szétváltunk és megnéztem az arcát. Sebek borítottak mindenhol és a nyaka is be volt kötve.
- Sajnálom, kicsim. - érintettem össze a homlokunkat.
- Én sajnálom, gyenge vagyok. Hagytam, hogy apám szétszakítson minket.
- Ugyan, nem vagy gyenge. Ha gyenge lennel már nem lennél itt. Nem ölelhetnélek.
- Csak miattad éltem túl! Látni akartalak! - nézett mélyen szemeimbe - Szeretlek!
Erre elmosolyodtam és levettem a nyakamban lógó zsineget. Levettem a rajta függő kis karikát és oda adtam neki.
- Ezt neked csináltam.
- E-ez mi? - remegett keze, miközben nézte. Felhúztam az ujjára és ekkor értette meg, hogy ez egy gyűrű. Belevéstem neki valamit.
- "Te vagy a szívem üteme." - suttogtam fülébe, amitől megremegett.
- Roger. Beteg vagyok. Hozzámerned se lenne szabad. - motyogta mire megcsókoltam.
- A tiltott gyümölcs mindig édesebb.
- Te is megbetegszel!
- Nem érdekel, mert végre veled lehetek. - vontam magamhoz szorosan - Te is tudod, hogy soha nem érdekeltek a kifogásaid.
- Tudom...
Végre mosolyog. Magamhoz ölelve elfeküdtünk az agyban. Nem beszéltünk, csak egymás szemeibe néztünk. Újra teljesen biztonságban ereztem magam és boldog voltam. Sokat köszönhetek a bátyjának. Lassan mind ketten elaludtunk, de felriadtam amikor szőrös valami arcomhoz bújt.
- Csillag ne zavard őket! - szólt rá valaki. Mikor oldalra fordultunk a fehér hajú kisfiú állt az ágyunk mellett mint egy aranyos szellem.
- Semmi baj, már úgyis felakartam kelni. - cirógattam meg az állatot, aki kíváncsian fürkészett szemeivel. Felültem és visszaadtam a cicát a kisfiúnak.
- Mesélsz, hogy hogyan találkoztatok? - kérlelt.
- Jobb lenne ha kimennél, tökmag. Én kibírom, de nem szeretnem, hogy te is beteg legyél. - simogattam a fejét. Szomorúan nézett maga elé, de bólintott és kifelé indult.
- Majdnem elfelejtettem, nem sokára kész a vacsora.
- Fena! - mondta egy hang és az egyik szőke jött be.
- Tessék? - pislogott nagyokat.
- Nem szabad csak úgy bejönni! Kopogtál?
- Aludtak, arra felébredtek volna.
- Akkor sem illik. - dorgálta.
- Semmi baj, lassan úgy is fel kellett volna kelnünk. - védtem a kicsit.
- Rendben. Mark vagyok. Én meg nem mutatkoztam be.
- Nagyon örülök.
- Te szépen mész és veszel egy fürdőt, utána ellenőrzöm, hogy nincsenek e tüneteid. - mondta nekem szigorúan.
- Hova kell mennem? - sóhajtottam.
- Majd én elkísérlek! - ajánlkozott egyből a kisebb szőke.
- Köszönöm. - mondtam mosolyogva. Milyen édes kisfiú.
- Siessetek, mert ki fog hűlni az étel! - sürgetett Mark, amíg Fena lassan tapogatózva elvezetett egy fürdőnek használt helységbe.
- Itt fürödj meg és mosd meg a kezeid abban a kis tálban. - mondta.
- Rendben, köszönöm kicsi.
- Nem vagyok kicsi! - durcizott aranyosan.
- Igaz is, mekkora fiú vagy te.
- Nem sokára nyolc! - mondta büszkén, ami mosolygásra késztetett.
Óvatosan kiküldtem amíg lefürdök. Alaposan megmosakodtam, majd szárítkozva léptem ki. A kis tálban, amiben furcsa növények áztak, megmostam a kezem. Kellemes illatuk volt, ami megnyugtatott és jól esett. Aztán kiléptem az ajtón. A kis szőke még mindig ott várt.
- Megvártál?
- Igen, elkísérlek. - indult el. Édes. Követtem őt egy nagy ebédlőig.
- Anya! - mondta kicsit hangosan, amire a szólított szőke megfordult.
- Itt vagyok drágám! - felelte mosolyogva. Odasietett hozzá és az ölebe mászott. Mindenki kedvesen fogadott. Érdeklődve beszélgettek velem és sokat nevettünk.
- Mikor lesz jobban Lucius? - kérdeztem félve.
- Pár nap és kutya baja se lesz. - mosolygott Vladimir.
- Hala istennek. Köszönöm, hogy visszaadták nekem. Nélküle az életem mit sem ér. - mondtam hálásan.
- Ezt inkább neki köszönd, nagy az akarat ereje. - válaszolta elismerően Mark és egy szőke kis lány arcára csókolt, aki nevetve bújt hozzá - Főleg, hogy volt motivációja élni.
- Igazuk van. Igor, mivel az apjuk már nem számít, így öntől szeretnék kerni valamit.
- Igen?
- Szeretném elvenni Luciust.
- És mi tart vissza? - kérdezte, mire párja oldalba bökte - Úgy érzed képes lennél vigyázni rá?
- Igen. - feleltem határozottan.
- Akkor ezt szerintem nem tőlem kellene megkérdezned.
Ezen mosolyogtam egyet és bólintva jeleztem, hogy értem. Mindennél jobban szeretem Luciust és azt akarom, hogy mindig vele legyek.
Napokkal később a kedvesem már az udvaron játszott a három gyerekkel. Mind rajta akartak csüngeni. Nevetve terültek el a fűben és ölelte őket magához. Úgy érzem újra bele szerettem. Jól állnak neki a gyerekek.
- Nem viheted vissza. - jelent meg Igor.
- Tudom. Elmegyünk Wallachiába és összeházasodunk.
- Vigyázz rá, megértetted? - nézett rám komoly arccal.
- Igen.
- Ha meggondolnátok magatokat... Ide is vissza jöhettek az esküvő után.
- Köszönjük, de mi saját életet szeretnénk és utazni. Talán ha nekünk is lesz gyerekünk letelepszünk.
- Értem. - bólintott és tovább nézte a nevető társaságot - Köszönöm.
- Mit?
- Hogy megváltoztattad őt. - mosolygott.
- Ő is megváltoztatott engem. - feleltem.
- Apa! Apa! - szaladtak hozzánk az ikrek, míg a kis Lizzy szerelmem lábába csimpaszkodott.
- Mi az, gyerekek? - kérdezte Igor leguggolva eléjük.
- Anya hol van?
- Fontos dolga akadt Thomassal. - felelte kurtán, ami furán hangzott, de a gyerekek nem firtatták.
- Lucius! - mentem oda hozzá.
- Tessék? - kérdezte a kis lányt felkapva, aki mosolyogva nézett rám.
- Valamit szeretnék kérdezni tőled...
- Csak nyugodtan. - nézett rám mit sem sejtve.
- Ööö... Kicsim, bocsi. Keresd meg anyukádat. - mondtam a kislánynak letéve őt. Elszaladt.
- Mit szeretnél, Roger? Hisz... - megragadtam a kezét.
- Lucius! Légy a férjem!
Meglepetten pislogott, majd elvörösödve bólogatni kezdett.
- Ezerszer is igen! - ugrott nyakamba.
Magamhoz öleltem és elterültünk a fűben, még nedves volt a melegtől elolvadt hótól, de nem zavart. Szerelmesen megcsókoltuk egymást és hagytam, hogy kuncogva még jobban magára húzzon.
- Akkor most már sosem válunk el?
- Soha, életem, soha. - csókoltam meg. Mosolyogva viszonozta és csak szorosan ölelt magához. Mi másnap összecsomagoltunk. Lucius és Igor hosszasan ölelkeztek.
- Majd írj! Kiképzek egy sólymot. - mondta.
- Rendben. Te pedig vigyázz a családodra! Ne halljak rólad rosszat!
- Oké. - mondta Igor nevetve majd elengedte és Lucius felugrott mögém a lóra.
- Jó utat! - integetett a kis szőke mosolyogva, míg testvére csak biccentett.
- Vigyázzatok egymásra! Áldásunk rátok! - mosolygott Mark. Megnyomtam a ló oldalát és elindultunk a közös életünkbe.