A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

20.rész

Vladimir pov.
Igor kérdően rám nézett.
- Már mint?
- Itt, maradjunk itt. - válaszoltam.
- Itt akarsz maradni?
- Igen. Itt kellek most és te mondtad, hogy maradni akarsz.
- Köszönöm! - csókolt meg mosolyogva.
Így foglaltuk el az egyik szárnyat és én berendezkedtem az ispotályba. Sok gyermek lelt új otthonra nálunk és más családoknál. Mindig ha valakit elvittek boldogan néztem őket. Tristan szomorúan mosolygott, de látszott rajta a szíve boldog.
Ma is jött egy pár. Egy kisfiút vittek el. Aztán egyszer csak váratlan vendég jött be az ajtón.
- Elliot? - rohantam oda hozzá és megöleltem. Máshogy nézett ki. Egészségesebb volt és sokkal élettélibb.
- Jó újra látni Vladimir!
- Hogy vagy?
- Jól, dolgoztam és egy ideig Kaidwenben laktam. Visszajöttem mert mar nagyon hiányzott a kis Karai.
- Szerintem neki is hiányoztál. - mosolygott Igor.
- Hallottam a varosban, hogy ti itt vagytok így benéztem.
- Kedves tőled.
- Ez természetes. Plusz kíváncsi voltam hogy vagytok.
- Mi jól, szerencsére.
- Nem tudjátok esetleg Karai hogy van?
- Hamarosan te is láthatod. Mellesleg, ismerve a fiamat, biztosan jól.
Erre bólintott és kezeit mellkasa éle szorította.
- Remélem jól megy sora!
- Gyere, igyunk egy teát. - ajánlottam fel. Beszélgettünk egy darabig, de aztán az egyik nővér egy kislányt hozott be.
- Elnézést! Lisa hányt és rosszul van!
- Gyere ide kis csillag. - vettem át a nyöszörgő kis lányt - Fáj valamid?
- A tojkom...
- Gyere, öblítsük ki a szádat, utána kapsz valamit a hasadra. - mondtam. Bólintott és mellkasomba bújt, így éreztem hogy meleg a homloka.
- Segítsek? - sietett mellém Elliot.
- Azt megköszönném.
Kiöblítettük a kicsi szájat és amíg főztem valamit, addig Elliot ellátta és betakargatta.
- Itt vagyok. Kicsit rossz ízű lesz, de jót fog tenni.
Nagyokat pislogva nézte a kezeiben lévő poharat és kis segítséggel lassan kezdte inni. Fanyalgott és volt egy pici sírás, hogy a többit nem kéri, de végül mindet megitta.
- Jobban lesz? - kérdezte aggódva a nővér.
- Persze, alszik egy keveset. Utána egyen valami könnyűt. Egy pirítóst javaslok és vizet.
- Rendben. - bólintott és rá simított a fejére a kicsinek, majd elsietett. Nem hittem, hogy Elliot ilyen ügyes a gyerekekkel.
- Szerintem most azonnal indulok.
- Miért? Baj van?
- Nem, csak mar nem bírok várni, hogy lássam a kisfiamat.
- Megtudom érteni. - mosolyogtam rá - Rá emlékeztetnek az itteni gyerekek, igaz?
- Igen...
- Akkor siess hozzá! - öleltem meg. Hamarosan el is ment én pedig tovább foglalkoztam a gyerekekkel.
- Gyógyító bácsi! Neked van gyereked? - kérdezte az egyik kisfiú az agyból.
- Igen van Mattie. - ültem ágyára - Három is, két fiam és egy lányom.
- Hol vannak?
- A kislányom fent van a férjemmel, a két fiam pedig a saját otthonukban. Már felnőttek és már unokáim is vannak.
- Ilyen öreg vagy gyógyító bácsi? - kérdezte ártatlanul míg én csak nagyokat pislogtam. Majd én is elnevettem magamat.
- Talán nem tűnök öregnek?
- Nem.
- Ennek örülök drágám.
- Szerintem szép vagy. Szerinted engem örökbe fogadnak?
- Minden bizonnyal. - takartam be - Nem sokára, hamarosan egy szerető családod lesz!
- Kedves lesz az anyuka?
- Gondolom.
- Az apuka pedig erős?
- Mióta gondolkozol te ezen?
- Nem tudom. - rázta meg buksiját.
- Hidd el. Majd eljön egy kedves pár, akik szeretni fognak.
- Remélem szeretni fognak... - motyogta.
- Fognak. - mondtam mosolyogva. Csak bólintott, de meg aznap délután néztem, ahogy bejön hozzá egy kedves pár és őt fogadta örökbe. A kis fiú majd kicsattant a boldogságtól. Ahogy elnéztem a két embert, pont olyanok voltak ahogy leírta őket.
- Viszlát! - integetett a férfi válláról. Csak mosolyogva integettem neki. Nagyot sóhajtva léptem be az épületbe és utamat saját lakrészünkbe vezettem. Mikor beléptem Igor éppen akkor vetette be az ágyat.
- Szervusz, drágám! - mondtam nevetve. Megfordult és mosolyogva az ujjat a szája elé tette.
- Belle már alszik.
- Oh! - néztem az ágyikójában szundikáló lányra - Kifárasztottad?
- Játszottunk és csikiztem. A nevetéstől mindig elfárad.
- Ma megint örökbe fogadtak három gyereket.
- Ez nagyszerű! - ölelt meg mosolyogva, de mikor látta hogy én nem mosolygok szemeimbe nézett - Mi a baj?
- Kicsit faj, hogy elviszik őket. Egyszerre örülök és búsulok.
- Tudom. - cirógatta arcomat - Teistant is megviseli, de ahogy láttam rajtad és rajta is hogy büszkék vagytok.
- Látnod kellett volna a kisfiú arcát. Családot kapott, olyan boldog volt.
- Akárcsak Karai vagy Belle.
- Igen, remélem mindből nagy ember lesz. - mosolyogtam. Meg aznap este papírra vetettem valamit.

"Ne higgy annak, amit nem ismersz, annak higgy amiről tudod, hogy jó."

Mosolyogva néztem irományomat. Feltettem a falra és arra gondoltam. Talán hallgatni fogjak.

Harmadik személy pov.
"200 évvel később"
- Nézd! Itt van! - mutatott a falon lógó iratra egy fiatal szőke lány. A barátnőjével egy bekeretezett pergament nézték az árvaház falán.
- Szóval ez az. - bólintott maga elé a fekete hajú.
- Végre megtaláltuk!
- Ideje volt már...
- Mennyire igaza volt. Hihetetlen, hogy ők alapítottak ezt az árvaházat.
- Igen és milyen érdekes, hogy azóta is működik ez a hely. - mutatott körbe.
- És nem csak itt. Óriási szervezet lett belőle! Tudtad, hogy most nyílt még egy árvaház Amszterdamban?
- Olvastam róla. Lenyűgöző, hogy az utódaik folytatják, amit az elődeik elkezdtek!
- Minden rendben, ifjú hölgyek? - jelent meg mögöttük egy fiatal férfi. Az árvaház igazgatója volt. Vörös haja válláig ért és kedves mosollyal nézte a két fiatalt.
- Persze, Redwood igazgató, csak megmutattam Judynak az iskola mottóját.
- Oh, igen. Az ükanyám okos volt.
- Igaz, hogy gyógyító volt? - kérdezte Judy.
- Igen, wikka. Meg megvannak a recept könyvei.
- Azta! - csillogtak szemeik - Egyszer majd bele olvashatunk?
- Talán. Technika órán átvesszük őket.
- Ez az! - csaptak egymás tenyereibe.
- Most pedig sipirc órára! Meg ne halljam még egyszer Mrs. Moontól, hogy ellógtátok az órájáról!
- Értettük. - mondtak és rohantak is a francia órára. Az igazgató mosolyogva nézett a pergamentre.
- Igazad volt. - mosolygott szelíden. Lassan az ajtó felé sétált, de onnan még utoljára vissza nézett és egyet intve kilépett onnan. A fal mellett állt két halvány alak, kik mosolyogva néztek távolodó alakját. Majd ők is tova tűntek a szoba homályába...

VÉGE

Köszönöm, hogy ezúttal is Alkonnyal és velem tartottatok!🥰
Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a történet!
💄