A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

13.rész

Vladimir pov.
Kint szedtem a növényeket a kertben Fenával mikor hirtelen megjelent egy szekér. Egy idős pár ült rajta.
- Ön Igor? - kérdezte az úr.
- Ő a férjem.
- Az öccséről Luciusról és a férjéről Rogerről van szó...
- Mi történt? - kérdeztem mire az asszony egy kis kosarat tett le elénk. Egy alig pár hetes csecsemő aludt benne.
- Ugye nem esett bajuk? - ijedt meg Fena és felvette a picit a kezébe. Az idősek lehajtottak a fejüket.
- Őszintén sajnáljuk, de a sógora és a férje alig két hete elhunytak.
- Mi?
- Meghaltak? - kérdeztem reszketve.
- A falunkban szörnyű járvány tört ki. Mind a ketten elkapták a betegséget, ami végzett is velük. Egyedül a kis Bellet tudtuk megmenteni. Az anyja ragaszkodott, hogy önökhöz hozzuk.
- Édes istenem... - rogytam le és sírni kezdtem, ha ezt Igor megtudja összeomlik. Fena szipogva tartotta a kis Bellet.
- Oh, szegény kicsike. Szegény apróság.
- Mi történik itt? - jött ki férjem és testvérem aggódva. Felültem és átöleltem Igort. Mark pedig ekkor vette észre a fiam karjában a picit.
- Nem... - rázta fejét a vörös hajú gyermeket nézve - Nem lehet...
- Ő itt Belle. Lucius kislánya. - magyaráztam.
- Hol az öcsém?! - kiabálta, amitől a kicsi felsírt - Mit történt vele?!
- Nagyon sajnáljuk, uram. A férjével mindketten meghaltak pár hete egy járványban. - mondta az asszony.
- Lucius... - mondta maga elé sokkosan.
- Anya segítesz? - hozta hozzám a picit Fena, aki még mindig sírt. Bólintva felálltam és átvettem a picit.
- Semmi baj, kicsikém. - nyugtatgattam. Mark beszaladt és kihozta a kék takarót. Gyorsan betakarta az apróságot mire az el is hallgatott.
- Szegény lányka. - sóhajtotta.
- Igor... - léptem vissza férjemhez. Sírt és reszketett. Átöleltem őt. Mikor azonban a kicsit meglátta eltolt és megnézte őt.
- Épp úgy néz ki mint az apja, de a tekintete... Az az anyjáé.
- Igen. - simogattam pufi arcát, Belle pedig a takaróba bújt - Nem véletlenül bízták őt ránk.
- Igen. - suttogta és átvette a picit. - Szia! A bácsikád vagyok.
Belle pilláit rebegtetve nézett fel rá, majd elmosolyodott.
- Egy baba!! - jelent meg Lizzy és odaszaladt hozzánk. - Had fogjam meg! Had fogjam meg!
- Nem, mert még nagyon pici.
- Oh! - duzzogott. Belle mar mélyen aludt így nem is akartuk felébreszteni.
- Majd holnap vissza térünk rá. - simítottam hajába, mire szélesen elmosolyodott. Elköszöntünk a pártól és bevittük a kicsit.
Bent mindenki megcsodálta Bellet és Will mellé tettük pihenni. A kicsi fiú megnézte őt és szó szerint átölelte.
- Maris barátkozol, kicsi?
- Mh! - gügyögte és édesen össze bújtak a takaró alatt.
- Édesek. - mondta Igor és megsimogatta a picik fejét.
- Igen, remélem jó barátok lesznek... - simogattam hátát páromnak.
- Minden rendben lesz. Itt marad velünk és csodás gyerekkora lesz.
Nem válaszoltam, csak magamhoz öleltem párom. Napokig mindenki szokta az új kis jövevényt, de szeretni mindenki azonnal megszerette. Csendes és jól viselkedik, mindig kíváncsian figyel mindenkit. Befogadtam őt. Sajátunkként neveltük fel. Will és Belle aztán olyanok lettek mint az ikrek. Elválaszthatatlanok. Ha egyikük evett, a másik hisztizett hogy ő is kér. De ez így volt az alvással is.
- Will, nyugi! Belle ma a másik szobában alszik. - nyugtatgatta a síró kisfiút Mark.
- Ugyan ezt csinálja a kicsi lány is. - sóhajtotta Igor unoka húga hátát simogatva.
- De Belle megfázott, most nem állhatnak együtt. - mondtam.
- Tudom, de valamit ki kell találni. Will kezd lázas lenni.
- Nézd csak! - mondta Thomas és felvéve Bell takaróját ráterítette a fiukra, Will takaróját pedig Bellere. Erre a két gyermek magához húzták és már aludtak is.
- Ezeket összeköti valami.
- Csak nem lelki társak? - lepődött meg Mark és fiát kémlelte.
- Nem hiszem. Inkább csak egy nagyon mély barátság van köztük.
- Annyira édesek. - mondta Lizzy.
- Igen. - mosolyogtam a piciket nézve. Lefeküdtünk a saját ágyunkba. Mindenki fáradt volt. A két kis tünemény mellett ott volt még Fena rituáléja is, amire készültünk. A napokban pedig hírt kaptunk Ursulról is végre.
- Párt talált magának. Egy wikka, a neve Evolet.
- Evolet, "rózsa". - fordította Igor.
- Szép neve van. - mosolyogtam - Remélem boldogok lesznek és nem lesz semmi bajuk...
- Nem lesz. - csókolt homlokomra és magához is ölelt.