A Vörös Hold (BEFEJEZETT)

10.rész

Vladimir pov.
- Édesek vagytok. - jelent meg Mark. A vállán egy kicsi kis fej pihent, míg a hátát egy ismerős kék anyag fedte.
- Az ott...?
- Igen. Imádja. - bugyolálta be jobban a picit, aki ásított egyet majd nyammogva bebujt anyja nyakába.
- Aww... - olvadoztam tőle, mellém ülve jobban megnéztem magamnak a pici Willt. Kreol bőr, de barna haj és olyan cuki orra volt mint bátyámnak.
- Tündéri.
- Az, egy kis nyugalom zsák. Folyton alszik.
- Nem baj, majd később lesz eleven. - simogattam meg pici kezét. Mark nyomott egy puszit az apróság homlokara Lizzie pedig odaugrált és a pici lábat puszilta meg.
- Olyan cuki.
- Te is ilyen voltál drágám. - simogatta fejét lágyan magához húzta - Pici lábak és kezek.
- De most ő pici. - mondta határozottan. Mindannyian kuncogtunk.
- Finom illata van. Mint a napsugár. - mondta Fena.
- Az is. - mosolygott testvérem és rám nézett - Hajnali baba, nem bírt várni.
- Büszke vagyok rad, Mark. Köszönöm, hogy mindenkire vigyáztál, amíg nem voltam itt.
- Ez csak természetes, te is így tettél volna a helyemben. - ölelt meg mosolyogva.
- Hallom itt jártak a testvéreid. - mondtam mire magához ölelte a kicsit.
- Igen...
- Sajnálom apádat. - néztem szemeibe őszintén.
- Én is, de nem tudtam neki segíteni.
- A bátyád... John megmentette az életem.
- Igor mindent elmondott. - mosolygott - Hálás vagyok érte neki és írtam is ez miatt... Erről jut eszembe! Képzeld mi volt a dobozban! Soha nem találnád ki.
- Na mi volt?
- Egy aranyrög.
- Mi?
- Apa egy ideig dolgozott a bányában.
- Ha jól sejtem biztosítani akarta neked a jobb életet. - mosolyogtam.
- Igen, gondolom. Eltettem. Majd Lizzie és Will tudni fogják mi legyen vele.
- Helyes.
- Most pedig te jössz. Hogy érzed magad?
- Sokkal jobban. A lábam olykor meg faj, de megleszek.
- Szerintem jobb ha egy darabig senki sem megy ki egyedül.
- Igazad van.
- Egy buta kérdés. Igor egyszer sem említette, hogy az apja meglátogatott téged. Ez igaz?
- Amikor elrabolt akkor találkoztunk.
- De miért téged rabolt el?
- Azt hiszi megbűvöltem mind a két fiát.
- Csak az egyiket! - hallottam meg szerelmem hangját és megéreztem kezeit derekam körül. Belebújtam az ölelésébe. Még mindig nagyon féltem, hogy ez csak egy álom.
- Még jó hogy nem Thomasra hitte, hogy elcsábítottad! Hah! - húzta fel orrát bátyám, amire Will felkapta szundikáló fejét - Apád így is szeleburdi néha, igaz?
A pici baba csak nézte az anyját majd visszafeküdt és elaludt.
- Egy medve nem alszik ennyit.
- De az én kis bocsom igen. - nézte melegen mosolyogva gyermekére és látszott rajta, hogy elkalandozik a gondolatai. Vajon Igor mit szólna, ha azt mondanám neki én is szeretnék még egy gyermeket? Amióta vissza jöttem rá jöttem, hogy párom nem csak lelkemnek hiányzott, hanem a testemnek is...
- Igor, beszelhetünk? - kérdeztem. Bólintva kimentünk szobánkba és leültünk az agyra. Borostás volt az arca, jól állt neki. Még férfiasabbá tette, amitől zavarba jöttem és akaratlanul pirultam el.
- Valami baj van, szerelmem? - kérdezte aggódva.
- Nincs. De... Nem tudom mit gondolsz erről, de a kis Willről eszembe jutott... Hogy mennyire jo lenne újra életet hozni a világra.
- Tudom, ez nekem is eszembe jutott már. - fogta meg kezemet - De nem tartom még jó ötletnek. Csak nem rég tértél vissza és a tested még nagyon gyenge.
- De... Kibírom. Megerősödöm.
- Csak egy kicsit várj! - mondta az arcomra simítva. - Ígérem, amint megerősödsz.
- Rendben. - sóhajtottam és szorosan hozzá bújtam - Szeretlek.
- Én is szeretlek angyalom.
- Anya? - jelent meg a két kicsink. - Minden rendben?
- Persze, drágáim.
- Gyertek ide! - mondta Igor. Nem kellett kétszer mondani, gyermekeink boldogan jöttek oda hozzánk. Fena apját, míg Ursul engem ölelt meg. Szorosan fonta karjaim köré. A következő napok békésen teltek. Senki sem ment ki egyedül az erdőbe ezek után. Hármasával mentünk és vigyáztunk egymásra. Sikerült megerősödnöm is végre és kivettem én is a részem a házi munkából. Fena rengeteget fejlődött a főzetek terén. Most már önállóan készíti őket, én pedig büszkén nézem az ajtóból kukucskálva őt, amit néha nem díjaz.
- Anya? Nem kell figyelned? Érzem magamon a tekinteted!
- Oké.
- Inkább nézd meg Ursult, mostanság valami nyomasztja őt. - tanácsolta.
- Hm? Igen? - kérdeztem mire bólintott. Kamaszodnak, már nem az a két kisbaba, aki itt maradt. Mosolyogva néztem még egy darabig, majd egy nagyot sóhajtva indultam fivéréhez. Meglepetésemre éppen egy fém karddal gyakorolt a levegőben, Thomas pedig elismerően bólogatott.
- Mióta van a gyerekem kezében egy ilyen veszélyes fegyver?! - ripakodtam a barna bőrű férfira.
- Mióta elég erős és idős, hogy feltudja emelni.
- Te készítetted neki?
- Igen, de egy segítséggel. - mosolygott - Teljesen az ő igényeire lett szabva. Hiszen a kard akkor tökéletes, ha teljes szívvel készül.
- Értem. - mondtam szomorúan. Ursul is megnőtt.
- Anya, jól vagy? - kérdezte a fiam aggódva.
- Igen, kincsem. - hazudtam, mert nem akartam hogy féltsen. Az az én dolgom - Ide jönnél kicsit? Beszélgetni szeretnék veled.
- Persze! Folytathatjuk kicsit később? - fordult Thomashoz, aki csak bólintott. Leültünk a lépcsőre.
- Anya, tudom, hogy valami zavar téged.
- Jól vagyok, angyalom, csak aggódok.
- Nem kell! Már minden rendben, főleg itt újra itt vagy! - mosolygott.
- A testvéred szerint valami nyomaszt téged. Mi a baj?
- Csak aggódok. Tudod, én is szeretnék majd megházasodni. Családot alapítani mint mindenki itt és látni a világot, de csak most kezdtem el igazán gondolkozni ezeken.
- Semmi baj ezzel. - tűrtem hátra egyik hajtincsét és arcát néztem - Ha ez a szíved vágya, akkor nem foglak megállítani. Fena is előbb-utóbb veled akar majd útra kelni.
- Hű, amikor kicsik voltunk az erdőbe se engedtél ki minket.
- Bármennyire is fáj el kell fogadnom, felnőttetek és látom már, hogy tudtok vigyázni magatokra.
- Jaj, mama! - ölelt át. - Ne félts engem.
- Bátor vagy, édes fiam.
- Anya, én... Szeretnék elmenni világot látni. - mondja mire könnybe lábad a szemem, mégis mosolygok és az arcára simítok.
- Nem tartalak vissza, fiam.
- Köszönöm! Nagyon szeretlek és apát is!
- Mi is kicsim, mi is. - csókoltam homlokon - Olyan mintha csak tegnap lett volna, mikor még csecsemők voltatok.
- Egy nap remélem én is megtudom milyen szülőnek lenni.
- Én is remélem fiam. - csókoltam homlokon.
- Mama elég! - törölgette durcásan homlokát, ami nevetést váltott ki belőlem.
- Bocsánat.
- Akkor holnap indulok.
- Mar holnap?
- Ezt nem halogathatom. Reggel elindulok.
- Jól van, fiam. - álltam fel és az egyik kezemet a határa, a másikat kitártam. - Ott a világ! Mihez kezdesz vele?
- Szeretném az apától és Thomas bácsitól megszerzett tudásom kamatoztatni.
- Katona szeretnél lenni?
- Nem teljesen. - rázta fejét - Testőr.
- Ahhoz messze kell menned.
- Tudom. Meg akarom próbálni. - olyan magabiztos volt, hogy ha akartam, se tudnám megállítani.
- Adok neked valamit! Este gyere a szobánkhoz, rendben?
- Oké. - bólintott. Este mindent elmondtam Igornak mindent.
- Te elengedted?
- Nem tarthatom itt örökké, ezt te is megmondtad.
- De kimenni a nagyvilágba...
- Igor! - simítottam az arcára. - Elhatározta magát. Nem állíthatjuk meg.
- Tisztában vagyok vele.
- Anya? Apa? - jött be a fiunk. Igor is elmondta a maga hegyi beszédét majd köpenyt terített a vállára.
- Ez az én utazóköpenyem volt. Most már a tied.
- Köszönöm! - hatódott meg és szorosan megölelte. Másnap csomagoltam a fiunknak ételt és előkészítettük az egyik lovat. Igor az oldalara kötötte a kardját.
- Vigyázz magadra! - pityergett Fena testvéréhez bújva és Csillag is hozzá dörgölőzött.
- Te is! - borzolt hajába.
- Majd gyere haza és mesélj el mindent!
- Úgy lesz.
- Ajánlom is te mamlasz!
Mikor felém fordult csak megöleltem őt.
- Vesszia vigyázzon rád utadon, fiam.
- Köszönöm anya. - csókolt arcomra mosolyogva, amitől újabb könnyek gyűltek szemeimbe.
- Menj mielőtt még elsírom magam!
A lovához futott és felülve rá elindult. Csak néztem a távoli alakját. A szívem nehéz, de büszke vagyok. Sóhajtva megsimogattam Fena hátát, majd páromhoz fordultam.
- Nem lesz baja. - mosolygott.
- Tudom.
- És én mikor mehetek? - kérdezte Fena mire mind a ketten megfagytunk. Aggódva néztünk össze és még testvérem is száját húzta.
- Fena...
- Mi az? Én is szeretnek világot járni.
- Kicsim, szerintünk ez nem jó ötlet. Legalábbis egyedül.
- Nem lennék egyedül! Csillag is velem lenne! - válaszolta mérgesen.
- Kicsim! Mi csak...
- Értem! Én nem mehetek felfedezni és világot látni mert túl nyomorék vagyok hozzá!
- Ne mond ezt! - ráztam fejem és megöleltem - Nem vagy az!
Erre azonban elcsapta a kezeimet és elrohant.