Az élet legszebb éveit az egyetem ajándékozza. De mi történik akkor, ha képbe kerül az ördög és betemeti magát a szívedbe?
Daxton Blake maga az ördög. Aki csak ismeri, tudja, hogy bölcsebb döntés távolságot tartani tőle. Mert Daxton olyan, mint egy...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Sokan azt mondják, hogy rossz fiúkkal nem szabad újat húzni. Azt mondják, hogy tőlük jobb távolságot tartani. Azt, hogy a lehető legokosabb döntés, ha messziről elkerüljük őket. De mi történik akkor, ha jön egy rosszfiú, aki az ujjai köré csavar? Amikor megmutatja, hogy az ijesztő külső mögött rejtőzik egy fiú, aki csak szeretetre vágyik? És mi történik akkor ha egyre közelebb engedjük magunkhoz azt, aki talán fájdalmat is okozhat nekünk?
És ha már úgy is a pokolra jutok, akkor legalább legyen miért.
- Daxton! - megfogtam a kilincset, lassan benyomtam, majd beléptem a lakására. A szendvicseket a pultra helyeztem, majd lehúztam magamról a dzsekimet, amikor megpillantottam őt. Azonnal mosolyra húztam az ajkam, hiszen hiányzott már. Daxton látványára és a közelségére is szükségem van. Pontosan úgy, mint a napraforgónak a napra. Egyre jobban kezdem azt érezni, hogy nélküle nem tudom elképzelni a napjaimat. Csak gondoljatok bele! Nem lenne egy Daxton aki mindig megmondja a frankót, aki soha nem fél megvédeni és aki mindig a legjobbkor van melletted. - Remélem, hogy pihentél és nem edzettél! - megindultam a kanapé felé, viszont a lábam a földbe gyökerezett, amikor a lába mellett megpillantottam kettő darab üres üveget. Az alkohol szag olyan szinten megütött, hogy az orromra helyeztem a kezem. Ne értsetek félre! Nincs bajom az alkohol szagával, a bornak különösen jó illata tud lenni. Viszont ez teljesen más szag volt: tömény, erős és taszító. Még nem találkoztam Daxton olyan személyiségével aki sokat iszik, ezért kicsit félve pillantottam rá. Szótlanul ült, ujjai között cigarettát tartott, néha pedig bele szívott. - Szia! - suttogtam magam elé. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem. Igazából tanácstalan voltam, ezért felsóhajtottam. - Ezt mind te ittad meg? - mutattam az üvegek felé.
- És ha igen, mit mondasz rá? - felvont szemöldökkel fel nézett rám, majd lassan felállt, de mozdulatai kiszámíthatatlan volt. Jobbra és balra dőlve próbálta megtalálni a testsúlyához illő szöget, hogy stabilan megtudja tartani magát. - Egyáltalán mit keresel itt? - könnyes szemmel néztem rá. Nem akartam hinni a fülemnek. A testemen végigfutott a borzongás, és akaratlanul is összefontam magam előtt a kezem. Mintha egy hosszú tőrrel döfték volna át a szívemet. Kimondott szavai nem csak fájtak, de kegyetlenül a padlóra kényszerítettek. Annyi jutott el az agyamig, hogy nem önmaga. És ti is tudjátok, hogy Daxton még józanul is veszélyes lehet. Akkor milyen lehet amikor nincs magánál? Ezek után már biztosan tudtam, hogy akár baj lehet.
- Ennyi! Hívom pockot! - a táskám felé igyekeztem, hiszen tudtam, hogy mikor kell őt hívni. Jegyezzétek meg: csak akkor, amikor a dolog már komoly! Daxton nem követett, viszont nem tetszett neki amit csináltam. Szemöldökét ráncolva nézte végig, hogy táskámból kihúzom a telefont, majd a számot tárcsázom.
- Tedd le a telefont! - megragadta az üveget, majd egy hirtelen mozdulattal a földhöz vágta. Az üres üveg apró darabokra robbant a földön. Annyira meglepődtem, hogy egy halk sikítás hagyta el a számat. - Claire? - átlépte a szilánkokat, majd felém sétált. Eddig nem tudtam, hogy milyen a részeg Daxton. Viszont azt hiszem, hogy most meg fogom tapasztani,. Most mit mondjak?
