Vágyom rád

- 18 -

Jungkook koncertje hamarosan itt van, de én még nem mondtam neki semmit. Már három hét is eltelt azóta, hogy elhívott, de valahogyan mindig kitértem, ha rákérdezett. Tudom megbeszéltem Jaevel, hogy elmegyek és félreteszem minden érzésemet és támogatni fogom, mint a barátja, szeretném is, de annyira félek az érzésektől amik rám fognak zúdulni, amikor látom majd ahogyan táncol. Élőben még nem láttam és nagyon-nagyon szeretném már tapasztalni, hogy milyen szenvedélyesen is csinálja. Videókon és a tévében már bebizonyította nálam, hogy mennyire profi és minden egyes alkalommal elaléltam tőle. Jungkook bárcsak ne lennél ennyire hatással rám!

Amikor a suliban meg akarta kérdezni, hogy mi is lesz, mindig elmenekültem, vagy fontosabb dolgokra tereltem a témát, mint például a tanulásra, vagy megkérdeztem Yooit a japán rokonairól, akik időközben hazamentek. Láttam mind kettejük arcán az enyhe zavartságot, Kook szemében pedig a csalódottságot. Egyszer kihallgattam egy beszélgetésüket - tudom nem volt szép, de éppen hozzájuk igyekeztem amikor meghallottam, hogy rólam van szó és nem akartam megzavarni őket - amikor a fiú megkérdezte a barátnőmet, hogy mi ütött belém és miért nem vagyok hajlandó válaszolni a meghívásra. Azt mondta, úgy érzi nem akarok elmenni és ez elszomorította, de jobban örülne neki, ha terelés helyett elmondanám neki, hogy nem akarok menni. Annyira sajnáltam és gondolatban százszor felpofoztam magam amiért ilyen hülye vagyok és megbántottam szegény fiút. A sok hülyeségem miatt folyton szegény Kook issza meg a levét.
Amikor pedig tanulni akart, mindig úgy alakítottam a dolgokat, hogy Yooi mindig ott legyen, nem szerettem volna kettesben lenni vele, mert akkor általában azon kaptam, hogy folyton olyan közel jött, meg megérintette a vállamat vagy a kezemet. Nyilván ezt egy átlagos barátságnál egyáltalán nem furcsa, de én feszélyezve érzem magam olyankor és a szívem ezerrel ver, mintha el akarna futni Jungkook elöl. Nem hibáztatnám érte, én is azt tenném. Attól is féltem, hogy akkor rákérdezne megint, hogy kitaláltam e már, hogy megyek e. Nem akartam ezt a végletekig húzni, tudom, hogy egyszer nála is betelik a pohár, de egyszerűen képtelen vagyok odaállni elé és azt mondani neki, hogy elmegyek. És hogy miért is, arról fogalmam sem volt. Jungkook elérte, hogy teljesen felesleges és értelmetlen dolgokat érezzek, köszi szépen ez is a te hibád. Pff.
A koncert közeledtével azonban egyre jobban biztatom magam, hogy na majd most, de aztán persze ebből soha nem lett semmi. Ma viszont már tényleg muszáj, nem lehet ezt mindig eddig elhúzni, mint valami beadandó dolgozatot. A tükörben nézek farkasszemet magammal.
- Gyerünk Taeyon, meg tudod csinálni. Fighting!
Arra viszont egyáltalán nem számítok, hogy amikor letrappolok a lépcsőn anyám és Jungkook párosát látom meg. A fiú az érkezésemre felpattan és az egyenruháját megigazítva néz rám kissé feszélyezetten. Meglepetten lépek le az utolsó lépcsőfokról és felvont szemöldökkel nézek rá.
- Hát te? - kérdezem, mert csak ennyi tellett tőlem. Semmi jó reggelt vagy szia. Nagyon bunkó vagy Taeyon, gratulálok. Jungkook idegesen beletúr a hajába és kiolvasom a szeméből, hogy kezdi megbánni, hogy idejött. Még egy feketepont nekem, hurrá.
- Csak korábban indultam el és arra gondoltam, hogy ma mehetnénk együtt a suliba. Sejin hyung hozott el kocsival, úgy is erre volt dolga - magyarázkodik és közben az ujjait tördeli. Én is zavartan tűröm a fülem mögé a hajamat és magamra erőltetek egy mosolyfélét.
- Rendben, menjünk együtt a suliba.
Amint meghallja ezt a mondatot kissé elkerekedik a szeme és feszült vállait jól láthatóan leengedi. Megkönnyebbült.
- Taeyonah, ne felejtsd itthon az ebédes dobozodat.
- Igen anya! - kiabálom neki a bejárati ajtónál, ahol már vettem volna a cipőmet Kookkal együtt. Nagy meglepetésemre anya idehozza nekem és megköszönve a táskámba süllyesztem. Az ajtóig kísér bennünket és meg merek esküdni rá, hogy végig akarja nézni ahogyan eltűnünk a sarkon. Integetünk anyunak még a ház kapujánál majd hátat fordítunk neki és elindulunk a suliba.
- Köszi, hogy eljöttél idáig. - nézek rá mosolyogva mire csak megvonja a vállát.
- Még úgysem volt ilyen és a drámákban azt láttam, hogy a legjobb barátok ezt csinálják. Meg szerettem volna beszélni veled valamiről.
Érzem, hogy hulla sápadt színre vált az arcom és a számat harapdálva nézem a lépteimet inkább.
- Taeyon, haragszol még rám, amiért kezdetben csak a tanulás miatt kerestelek meg? Tudom, hogy önző dolog volt tőlem, de valljuk be őszintén, hogy máshogyan nem tudtalak volna megszólítani, hiszen tudod, hogy én.... - itt megakad és gondolkodik a helyes megfogalmazáson, hogy kevésbé tűnjön bénának - Szóval én kicsit máshogyan viszonyulok a lányokhoz, meg veled nem is beszéltem ezelőtt és úgy gondoltam talán a tanulás lehetne egy közös pont a kezdetben. Aztán amikor egyre többet beszéltem veled, rájöttem, hogy nem is vagy olyan ijesztő és jól éreztem magam melletted. Azután azon kaptam magamat, hogy számít nekem mit gondolsz és fontos lettél nekem. - egy pillanatra rám néz néhány szó erejéig, majd újra az utat nézi. - Tudod én nagyon szeretném, ha eljönnél megnézni minket. - mondja csendesen, nekem pedig a torkomba ugrik a szívem. Szegény, biztosan megbántottam és most tisztázni akarja a felállást közöttünk. Ezt ügyesen eltoltam. Ránézek és szólásra nyitom a számat, de egy hang sem jön ki a torkomon és nem tudom miért. Itt a nagy alkalom, mi lesz már?!
- Nem tudom mi az oka, hogy folyton kitérsz a válaszadás alól és hogy folyton kerülöd, hogy kettesben legyünk, de szeretném ezt a helyzetet megváltoztatni azzal, hogy kihúzom belőled az igazságot. Nem szeretném, ha haragudnál, vagy kerülnél engem. Rossz érzés. - vallja be őszintén, nekem meg a lelkem kiszáll a testemből. Ennyire fontos lennék neki? Aish, miért így büntet engem az élet, nem akartam ezt így ebben a formában és belehalok, hogy ilyen fontos barátja lettem, de közben melegséggel tölt el a tudat, hogy így érez irántam. Ha nem is szerelem, de valamilyen módon kötődik hozzám és ez kiváltságos érzés.
Sóhajtok egy nagyot és válaszolok neki.
- Ne haragudj, hogy miattam így érzel, nem akartalak megbántani. Én is - újabb mély levegő - Nekem is...fontos vagy - olyan hallkan mondom, hogy szinte nem is lehet hallani, az arcom paprikapiros színre vált és zavartan bújok a hajam mögé.
- Szeretnék elmenni a koncertre. Érdekel, hogy milyen vagy...tok élőben.
Jungkook megáll és hírtelen elkapja a vállaimat és oldalasan megölel. Annyira váratlanul ér a dolog, hogy levegőt is elfeletek venni. Szorosan tart, szinte beleroppanok, olyan, mintha egy nagyra nőtt kisfiú ölelgetne.
- El sem hiszed mennyire boldog vagyok, hogy ezt mondtad. - hallom a mosolyát a hangjában. Lassan felemelem a kezemet és megpaskolom a vállát. Még mindig vigyorogva elenged és úgy néz rám mindig két percenként, amitől frusztrálva érzem magam.
- A fiúk is örülni fognak, V hyung kifejezetten miattad foglalta le az egyik legjobb helyet, ahol mi is rátok láthatunk. Remélem tetszeni fog neked és Yooinak is készült egy kis meglepetéssel Yoongi hyung, mert említettem neki, hogy ő a kedvence tőlünk.
- Ez nagyon kedves tőle -mondom meghatottan.
- Mindent megteszünk az ARMY-ért.
- Mi lesz a meglepetés? - kérdezem felcsigázva, mire nevetve rázza a fejét.
- Majd meglátod, szerintem nagyot fog ütni.
- De én miért nem tudhatok róla?
- Azért, mert lehet, hogy a meglepetés Yooinak szól, de attól még meglepetés és neked is tetszeni fog. Nem akarom elrontani a varázst.
- Ya! De én utálom a meglepetéseket és különben sem tudok addig várni, tudnom kell mi fog várni.
- De nem is neked lesz, hanem Yooinak - röhög ki ismét, mire tettetett bosszúsággal teszem karba a kezemet.