Lépésről lépésre

4.rész

Louis

Egy hete vagyok magamnál. Azóta sok minden történt. Minden nap jött hozzám egy idősebb tornász aki megmozgatta a lábamat és a felsőtestemet is tornáztatta. A kezemről lekerült a gipsz, meg a bokámról is, de egyik sem terhelhető még. A negyedik nap próbáltuk ki az ülést egyedül, ami nem ment. Idegemben mindenkit elküldtem a picsába és aznap nem is jött hozzám senki. Gondolom a doki megtiltotta nekik a látogatást. Ma már tudok ülni rövid ideig egyedül. Furcsa hogy 7 nap alatt mennyit fejlődött a testem. 

A doki magyarázta, hogy igazából csak újra kell tanulnom mindent, mert az izmaim "elfelejtették" hogyan kell működni. Persze az orvosi szakszavakból semmit nem értettem, úgyhogy így értem a lényeget. 

Zaynnel is találkoztam még aznap amikor rám tették a pelenkát. 

-Na jó reggelt álomszuszék.- lépett be Zayn az ajtómon. Vigyorogva fordultam felé és örültem, hogy ő nem drámázik. Mindig is viccel kezelte az éles helyzeteket és ebből tudtam, hogy ő is aggódott.

-Hello haver.- köszönök és viszonozom a nekem szánt ölelését. Erősen szorítjuk egymást és csendben érezzük mindketten ennek a jelentőségét.

-Tartozom egy gyilkossággal Tomlinson.- morogja, majd leül mellém.

-Ja, hát nem adta ki.- mondom elhúzott szájjal. 

-Hát nagyon nem. Akarsz róla beszélni?

-Nem.-vágom rá egyből.-Nem akarok tudni semmit a karrieremről még.- válaszolom hevesen. 

És ezt azóta is tartom. Mikor felébredtem tudni akartam mindent, de mióta tudom, hogy mennyi idő telt el inkább nem akarom hallani. Biztosan kiestem az idei szériából és nem akarom tudomásul venni még. 

Max  és Zayn is minden nap bejön hozzám , így igazán elviselhető az itt lét. Amikor egyik este Zayn rákérdezett, hogy mikor mehetek az intézetbe kicsit összevesztünk.

-Mikor visznek át az intézetbe?- kérdi Zayn.

-Nem megyek oda.- vágom rá egyből, mire Zayn idegesen néz rám.

-Mi van? Persze hogy mész.- vitatkozik.

-Minek Z? Nem száz százalék, hogy tudok majd járni, akkor minek menjek oda? Nem akarok szenvedni. 

-Akkor mit csinálsz? Kerekesszékben rohadsz meg?- kérdi idegesen.

-Nem.- vágom rá és jelentőségteljesen nézek rá, mire elkerekedik a szeme. 

- Ha bármit mersz magaddal csinálni kinyírlak Louis.- mondja elképedve.- Még szerencse, hogy már bejelentkeztem neked oda és van szobád is.- mondja mire idegesen nyitnám is a szám.- Nem vitatkozol Tomlinson. Nem hiába keltél fel, úgyhogy kurvára összeszeded magadat.- mutat rám fenyegetve.

Azóta az este óta nem beszéltünk róla, de elfogadtam, hogy oda kell mennem. De ha nem lesz fejlődés, akkor az én tervem jön. És ez az átszállítás ma este lesz. A doki mondta, hogy küldenek értem egy autót és ma éjjel már ott alszom. Szerencsére a pelenka már lekerült rólam, mert pár másodpercig már tudok egyedül ülni, ami pont elég. A testemben lévő fájdalom is már csökkent, de azért még torna közben fájnak egyes részek. 

Vacsora előtt jönnek be a szobámba, hogy összepakolják a cuccaimat és átültessenek egy kerekes székbe. A mellkasomnál és a derekamnál egy szíjjal kötnek ki, hogy ne boruljak ki belőle. Mint valami igazi szerencsétlen. 

Nagyon kellemetlen nekem, hogy mindent helyettem csinálnak és még engem is mások mozgatnak. 

A kocsi is luxus berendezéssel működik amibe beraknak. Van egy beemelő a kocsi oldalán és bent a kocsimat lekötik, hogy ne guruljon el. Indulás előtt a doki még kijön hozzám.

-Egy hét múlva találkozunk Louis. Lehetőleg ne csinálja ki a kollégát akit választottam magának.- mondja búcsúzóul és rám csukja az ajtót. Remek, ha ő választotta a dokit biztos ott is szenvedni fogok. 

Egy óra utazás után érünk oda és azt kell mondanom, hogy elfáradtam. Fáj a hátam és már igazán elfeküdnék. A helyre érve több minden is feltűnik. Többek között a luxus épület, egy nagyobb park és egy lovarda. Ez mind az intézet területén. A sofőr megáll és egyből egy szőke fiú rohan ki az épületből és nyitja nekem az ajtót.

-Szia. Niall vagyok és én leszek a te ápolód.- mosolyog rám ezerwattos mosolyával és már szerel is ki engem. 

-Hello.- morgom az orrom alatt.

-Na ennyire ne lelkesedj azért.- jegyzi meg csipkelődve, mire kicsi mosoly jelenik meg az arcomon. Bírom őt. 

-Pedig minden vágyam itt lenni.- jegyzem meg.

-Mint minden itt levőnek.- von vállat és elindul velem együtt az épület felé. Beérve nem egy orvosi központ benyomását kelti a hely. A falak bordó és bézs színűek. Nagyon ízléses igazából. Beljebb menve egy egy magas alak közeledik felénk. Hosszú haja kontyban van fogva a feje tetejére és egy lila köpenybe van öltözve. Elém érve mosolyra húzza a száját és végig néz rajtam. Zöld szemeit figyelem, majd azt hogy picit zavarba jön. 

-Szia Louis. Én Harry vagyok, én leszek az orvosod.- szólal meg mély és karcos hangján. A hangja domináns, de minden porcikája bottom. 

-Hello, a nevemet már tudod.- morgom flegmán, mire lehervad a mosolya és gondterhelt arccal néz rám. 

Üdv drágám, nem lesz könnyű dolgod.