Lépésről lépésre

2.rész

Louis

Magamhoz térve csipogást hallok magam körül. Fájdalmat érzek. Mindenhol. 

Szemeimet lassan nyitom ki és csak a szememet mozgatva pillantok körbe. Minden fehér, körülöttem gépek vannak. A számból egy cső lóg ki és a fejemet sem tudom mozdítani, mert ki van támasztva. 

Fejemben nagyon sok minden cikázik. Elbasztam. Elvesztettem a rohadt versenyt mert nem hallgattam Zaynre. Mindent elbasztam ezzel. Mindent. 

Próbálok valami hangot kiadni, mire mozgolódást hallok magam mellől. Max lép mellém és mosollyal az arcán fogja meg a kezemet.

-Felébredtél Louis, úr isten. - mondja és könnyek csillognak a szemébe.- Szólok az orvosnak.- mondja és már itt sincs.

Akarnám neki mondani, hogy ne menjen el, hanem mondja el, hogy mi történt de nem tudok beszélni a cső miatt. Egy fehér kabátos középkorú férfi lép mellém és egyből le is veszi rólam a lélegeztető gépet.

-Jó napot Louis. A nevem Derek Wish és én vagyok a kezelőorvosa. Nagyon súlyos állapotban szállították be ide Louis és sok mindent kellett önnel csinálnunk, de erről később részletesen beszámolok. Tud beszélni Louis?- fejezi be a mondandóját. 

-Igen. Jó napot.- köszönök rekedten.

-Remek. Emlékszik rá, hogyan került ide?- kérdi tovább és közben a szemeimet világítja meg. 

-Elestem a versenyen.- válaszolok keserű szájízzel és fel is idegesítem magamat. 

-Igen.- bólint ő is és elveszi a fejem körül a támaszokat. Egyből el is fordítom a fejemet és várakozva nézek fel rá. - Látom a fejét tudja mozgatni. - jegyzi meg és a lábamhoz megy.- Ezt érzi Louis?- kérdi és megnyomja a bokámat.

-Igen.- válaszolok és megakarom mozdítani az érintett lábamat, de nem tudom. Mi a szar.- Doki miért nem tudom megmozdítani a lábam?- kérdem kétségbe esve és egyből megpróbálkozok valami mással.  A másik lábam sem mozdul. Fel akarok ülni, de nem megy. A kezeimet akarom mozdítani, de le van szíjazva. Azokat tudnám mozdítani. 

-Ezt érzi?- kérdi és megnyomja a csípőmet, de nem válaszol.

-Igen, de válaszoljon már!- csattanok fel, de ő csak meg tovább a karjaimra.

-Ezt?- kérdi és megnyomja a kezemet, amin nincs gipsz. 

-Érzem basszameg, de a lábamat nem tudom mozgatni!- kiáltom, mire Max lép oda.

-Szerelmem nyugodj meg, a doktor úr segíteni akar.- motyogja kétségbeesve. 

-Kussolj már el!- nézek rá mérgesen.- Te meg válaszolj már!- üvöltöm az orvosnak, aki csak megnyom egy gombot , mire egy nővér jön be.

-Adjon Louisnak egy adag nyugtatót.- utasítja a doki a nővért.

-Kurvára nem kell nyugtató bazdmeg, csak válaszolj!- üvöltöm neki újra.

-Ha megnyugodott beszélünk, addig egyedül marad itt bent. - morogja az orvos és Max felé fordul.- Addig maga sem jöhet be ide. Jöjjön!- utasítja és elindul kifelé.

-Valaki mondja már meg hogy mi a faszom történt. Max legalább te maradj itt bazdmeg és mondd el.- üvöltöm , mire visszafordul felém és meg is indulna, de az orvos meglöki kifelé.- Max.- kiáltom.- Max! MAX!

A fejemet jobbra balra vetve vergődöm az ágyon és kiáltok utánuk, de senki nem jön vissza. A kurva anyátokat. 

***

Egy órán át hagytak magamra. A nyugtató valamennyire hatott, mert már nem üvöltözök kifelé.

Azóta is próbálom megmozdítani a lábamat, de nem megy. A kezeim le vannak szíjazva és az egyik be is van gipszelve, de azokat tudom mozgatni. Az ujjaim is mozognak, fogni is tudok. Erre mind rájöttem ebben az egy órában.

Közben azon is gondolkodom, hogy mi lehetett a versenyen. Beszélnem kell Zaynnel is. Gondolataimból az ajtó nyitódása rántott ki és a dokira kaptam a fejemet.

-Megnyugodott?- kérdi szárazon és leül mellém egy székre.

-Ahha.- válaszolom flegmán.

-Készen áll arra, hogy beszéljünk arról ami történt?- kérdi a szemeimbe nézve, mire csak bólintok.- Mondja ki Louis.

-Igen, készen állok.- felelem indulatosan.

-Addig vagyok hajlandó beszélni, amíg nem idegesíti fel magát.-mondja gyorsan és pedig bólintok. Idegesít ez az orvos.- A baleset után egyből idehozták önt. Hat bordája törött el, a bal könyöke szintén szilánkosra tört. A fejét ért sérülés miatt veszítette el az emlékezetét. A bal bokája is szilánkosra tört. Belső vérzés nem alakult ki.

-Nem is olyan vészes.- jegyzem meg.

-Tíz percig halott volt Louis.- mondja ki őszintén, én nekem pedig kikerekedik a szemem.- A pályán újra kellett éleszteni, ami nem ment könnyen. Azóta lélegeztető gépen volt és kérdéses volt, hogy felébred-e.

-Azért egy kis alvás miatt nem kell drámázni.- jegyzem meg flegmán.

-Ma hétfő van. Június másodika.- mondja az orvos és pedig lesápadok.

-Mi a...- mondom halkan. A verseny április közepén volt. Majdnem két hónapja. -É-én..jézusom.- lehelem magam elé, mire a doki bólint.

-Hét hete és két napja volt kómában Louis. Kész csoda, hogy felébredt és az is, hogy ilyen állapotban. A fejért ért ütés mértékét, nem tudtuk megállapítani, de az előbbi kis affér sokban segített. A karjai mozognak és a nyaktájéka is. A gerince nem sérült, ami isteni csoda, ezért ideget nem ért a sérülés. Amit ön is érzékelt, hogy nem tudja mozgatni a lábát. A kómája alatt végig tortáztatták Önt , de ezek szerint a fejét ért ütés következménye, hogy nem tudja mozgatni a lábát.

-Hét hét.- mondom magam elé, mert még mindig sokkban vagyok. Nehezen tudom feldolgozni ezt a sok információt. - Fogok valaha újra motoron ülni doki?- kérdem könnyekkel a szememben.

-Először érjük el azt, hogy egyáltalán járni tudjon Louis. Van egy bentlakásos intézet ahol..- kezdi, de megállítom.

-Menjen ki.- mondom és elfordítom a fejemet.- Menjen már ki innen.- kiáltom, mire a doki csendben magamra hagy.

Soha nem fogok már versenyezni baszki. Elbasztam. Hogy baszhattam így el? Könnyeim megállíthatatlanul folynak le az arcomon és közben ilyen gondolatok forognak a fejemben.

"..hogy egyáltalán tudjon járni.." Még az sem biztos, hogy lábra tudok állni? Akkor nekem itt annyi. Nem fogok egy kerekesszékben megrohadni az biztos.